Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Wales ellen javíthat a futballválogatott

2005.02.09. 11:54
Az évet a szaúdiak elleni gólnélküli meccsel és kiábrándító játékkal kezdő magyar labdarúgó-válogatott szerdán Cardiffban, Wales ellen játszik újra. A sorsdöntő világbajnoki selejtezőre készülő csapatban annak ellenére szerepelteti Gera Zoltánt Lothar Matthäus, hogy a csatár nem lehet ott majd a bolgárok ellen, míg Korsós György négy, Dragóner Attila egy év után tér vissza a legjobbak közé.
Egy éve Wales ellen mutatkozott be a hazai közönségnek Lothar Matthäus, a magyar futballválogatott új szövetségi kapitánya. A Puskás-stadionban játszott meccs nem sikerült jól: a vendégek 2-1-re nyertek, ráadásul a korábbi százötvenszeres válogatott világklasszis kis híján pofonokkal debütált, mert a lefújás után úgy gondolta, elégtételt vesz a Bodnár Lászlót leköpő Robbie Savage-en.

Szánalmas kezdés a szaúdiak ellen

Az idei kezdet sem sikerült jobban, a múlt heti, isztambuli összecsapáson Szaúd-Arábia ellen 0-0-ra futotta, egészen kiábrándító játékkal. Matthäus csak a Magyarországon játszókra és néhány idegenlégiósra számíthatott, és elégedett volt a látottakkal, mert szerinte a felkészülés közepén járó futballistái idény eleji formában játszottak. Azt is megjegyezte, a török városban látott csapat csak néhány helyen egyezik a legjobb összeállítású magyar válogatottal.

Hatan a szaúdiak elleni csapatból

A szerdai, cardiffi mérkőzésen Wales ellen már a legjobbakra is számíthat a kapitány. A kezdő tizenegyben ennek ellenére hatan ott vannak a múlt heti gárdából, a többi poszton pedig majdnem kivétel nélkül meglepetésnek, vagy újnak számító játékosok szerepelnek.

A szaúdiak elleni kiábrándító teljesítményből kivette a részét, Stark Péter, Juhász Roland, Rósa Dénes, Lipcsei Péter, Huszti Szabolcs és Kenesei Krisztián is. Rajtuk kívül Király Gábor megkérdőjelezhetetlenül a válogatott elsőszámú kapusa és Gera Zoltán helye sem lenne kétségbe vonható. Azonban a West Bromwich Albion jó formában játszó támadója nem lehet ott a bolgárok elleni, március végi világbajnoki selejtezőn és egyelőre nem világos, ki fogja helyettesíteni a továbbjutás szempontjából sorsdöntőnek mondott budapesti összecsapáson. Matthäus azonban ahelyett, hogy a walesiek ellen is kipróbálna valakit Gera posztján, azt mondja, neki most is a győzelem a legfontosabb, ezért az egykori ferencvárosi nem pihenhet.

Nagy visszatérők: Dragóner, Korsós

Kakukktojásnak számít a Matthäus egyik felfedezettjének számító Torghelle szerepeltetése is: a szintén Angliában, a Crystal Palace-ban futballozó csatár hónapok óta nem kapott lehetőséget az első csapatban, csak a tartalékok közé fér be, igaz, oda rendszeresen. A kapitány mindig hangsúlyozza, csak azok kaphatnak behívót együttesébe, akik játszanak egyesületükben, Torghelle azonban kivétel, mert a német szerint a meccsrutinja megvan így is.

Négy év után szerepel újra a válogatottban az Ausztriában légióskodó Korsós György, akit eddig egyszer sem hívott meg a keretbe Matthäus, most azonban - még saját meglepetésére is - rögtön a kezdőben találta magát. A Rapid védője ősszel rendre kezdő volt együttesében. Kitűnő az eddigi szezonja Dragóner Attilának is, aki tavaly kegyvesztett lett a szövetségi kapitánynál, de Portugáliában, a Guimaraesnél újra magára talált, beválasztották az ősz All Star-csapatába is.

Giggs ismét lesérült

A házigazdák néhány napja még a legjobbjaikat ígérték a mieink ellen, a Manchester United sztárja, Ryan Giggs ötvenedik válogatottságára készült. Azonban, ahogyan egy évvel ezelőtt is, hirtelen sérüléshullám söpört végig a csapaton és sem a térdszalag-problémával küzdő manchesteri, sem a budapesti meccs botrányhőse, Savage nem lesz ott a pályán magyar idő szerint este kilenckor. De szintén kérdéses, hogy szerepelhet-e John Toshack kapitány bemutatkozásán a támadó John Hartson, valamint a védő Danny Gabbidon és Gareth Roberts. Játszik viszont a Newcastle Unitedből vállalhatatlan viselkedése miatt nemrég elzavart Craig Bellamy, valamint Gera birminghami csapattársa, Robert Earnshaw. A védelem két újonccal, Sam Rickettsszel és Danny Collinsszal áll fel.

Rossz a talaj

A cardiffi Millennium-stadion - jelenleg Nagy-Britannia legnagyobb futballarénája - gyepe nincs jó állapotban, mert a hétvégi Wales-Anglia rögbimérkőzés megviselte a játékteret, de folyamatosan dolgoznak a megjavításán. Kedden még csak kilencezer jegyet adtak el a mérkőzésre, így nem biztos, hogy megtelik a hetvenkétezer férőhelyes nézőtér.

A várható kezdőcsapatok
Magyarország: Király Gábor - Stark Péter, Dragóner Attila, Juhász Roland - Korsós György, Lipcsei Péter, Rósa Dénes, Huszti Szabolcs - Gera Zoltán - Torghelle Sándor, Kenesei Krisztián
Wales: Danny Coyne - Sam Ricketts, Robert Page, Danny Collins, Robert Edwards - Simon Davies, Carl Fletcher, Carl Robinson, John Hartson - Craig Bellamy, Robert Earnshaw