Árpád
-1 °C
9 °C

Tartalékja venné át Puhl Sándor helyét

2005.02.18. 14:33
A négyszer a világ legjobb játékvezetőjének választott Puhl Sándor helyett korábbi tartalékja, Juhos Attila lenne a hazai futballbírók főnöke. A jövő vasárnapi MLSZ-közgyűlésen mérik össze erejüket.
A világon négyszer a legjobb játékvezetőnek választott Puhl Sándor négy éve lett a hazai Játékvezetői Testület (JT) első embere, egyszersmind a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) játékvezetői bizottságának (JB) elnöke. A jövő hétvégén azonban tisztújításra kerül sor a JT-ben, és a hírek szerint Puhlnak komoly és nálánál esélyesebb kihívója akadt a jelenleg legrutinosabbnak számító Juhos Attila személyében. Juhos Puhl sikereinél a tartalékjának számított, így például a '97-es müncheni Bajnokok Ligája-döntőben is ő volt a negyedik játékvezető.

Sárdobálás nélkül

"Nem önjelölt vagyok, sokan megkerestek a kollégák közül, emiatt vállaltam el a felkérést" - mondta az Indexnek Juhos, azt sem titkolva, hogy sikere esetén abbahagyná az aktív bíráskodást, jóllehet még két éve lenne hátra.

Felvetésünkre, miszerint mivel nem volt elégedett az eddigi működést illetően, úgy felelt, hogy majd a közgyűlésen szeretné felvázolni elképzeléseit, egyúttal azt, mit tenne másként, ha ő kapna bizalmat. "A problémák eddig házon belül maradtak, terveimet a vasárnapi tanácskozáson szeretném felvázolni. Sárdobálásba a világért sem bonyolódnék, és a múlttal sem foglalkoznék, csak a jövővel" - közölte.

Normális, elnök-beosztotti viszony

Hozzátette, nem tudják összeugrasztani Puhllal, és kifejtette, rá mindenképpen szüksége van a magyar bírótársadalomnak, így feltétlenül együttműködik vele, bármit is hozzon a választás. Annál is inkább, mert Puhlt tavaly beválasztották a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), kilencfős játékvezetői bizottságába. Jelenlegi viszonyukat normálisként jellemezte, ami megfelel elnök-beosztottinak.

Juhos érdeklődésünkre elárulta, szeretné, ha a február utolsó napján megválasztott MLSZ-elnökség a játékvezetői bizottság irányítását is a JT-elnöknek adná. Vagyis: ily módon a szakmai munkát is ugyanaz a személy felügyelné, mert a JT lényegében csak a gazdasági ügyeket intézi.

Száműzetésben

Magyar játékvezető '98 óta nem dirigált rangos nemzetközi eseményen, akkor Vágner László képviselte színeinket. A 2006-os vb-ről is kiszorultak a magyar játékvezetők. ('94-ben Puhl vb-döntőt, két év múlva Eb-elődöntőt vezethetett.) Juhos egyértelművé tette, hogy nem az elmúlt négy vagy öt év munkája hibás a presztízsvesztésben, hanem az előző MLSZ-vezetés által betöltött időszak, amikor nem egységesen, egy irányba húztak a játékvezetők.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.