Miklós
-7 °C
2 °C

Romario Angliába igazolt

2005.03.12. 15:12
Az 1994-es labdarúgó világbajnokság gólkirálya, a világbajnoki címet szerző Romario tavaly decemberben még a visszavonulását fontolgatta, majd visszatért. Most újabb fordulatot vett pályafutása, hiszen az angol Garforth Town együtteséhez szerződött. Nem ő lesz az egyébként amatőr csapat egyetlen brazilja, hiszen itt szerepel a veterán Socrates is.
A következő szezonban egy angol amatőrcsapatban szerepel majd Romario, a brazilok világbajnok futballistája. Ezt a klub, a Garforth Town vezetősége jelentette be.

A csatár a második a dél-amerikai ország korábbi csillagai közül, aki kapcsolatba kerül a yorkshire-i egyesülettel: tavaly ősszel Socratest csábította együtteséhez Simon Clifford tulajdonos, aki fociiskola-hálózatot üzemeltet Brazíliában.

Visszavonult, aztán mégsem

A 39 éves Romario pályafutása ezt megelőzően legutóbb január 22-én vett fordulatot, amikor is kiderült, hogy a Vasco da Gamához szerződött. A támadó decemberben már a visszavonulását fontolgatta, sőt be is jelentette azt, később mégis aláírt három hónapra a riói egyesülethez, ahol profi karrierje 1985-ben elkezdődött.

Korábbi szerződését októberben bontotta fel a Fluminense, azóta klub nélkül volt. Pályafutása során brazil együttesek mellett megfordult többek között Hollandiában, a PSV Eindhovenben, Spanyolországban pedig az FC Valenciában és az FC Barcelonában.

A csúcs a '94-es vb volt

Az ellentmondásos megítélésű klasszis 1994-ben érte el a legnagyobb sikerét, amikor a nemzeti csapattal az Egyesült Államokban rendezett világbajnokságon aranyérmet szerzett, valamint a FIFA-szavazáson a világ legjobbjává választották.

A 95-ször eredményes Pelé mögött 70 találattal a brazil válogatottban a második legtöbb gólt szerző támadó 2005 második felében gálamérkőzésen búcsúzna hazai szurkolóitól. Egy korábban ismertetett terv szerint a Vasco da Gama és a Flamengo találkozna egymással a riói Maracana-stadionban, ő pedig mindkét csapatban játszana egy-egy félidőt.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!