Miklós
-7 °C
2 °C

Játékosokat zavarna el a dühös Újpest-tulaj

2005.03.23. 16:48
Az Újpest labdarúgócsapata a gyatra bajnoki kezdés miatt a sportnapilapban fizetett hirdetésben kért elnézést a drukkerektől. Ugyanakkor két szimpatizánst kitiltottak a stadionból és lesikáltatták velük az összes széket. Mészöly Géza, a csapat edzője szerint nincs gond a játékosok formáját illetően, csak a fejekben kéne rendet tenni. A csapat új tulajdonosa, Kovács Péter azt ígéri, ha a következő három mérkőzés sem hoz változást, játékosokat fognak elbocsátani.
Újpesten mindenki azt hitte, hogy tökéletesen sikerült a téli felkészülés a futballcsapatnak. Hazatért a holland bajnokságban szereplő, a BL -ben még jelenleg is álló PSV Eindhoventől Fehér Csaba, érkezett a szerb Popovics, valamint Németh Norbert az MTK-ből és Böjte Attila Győrből. Nem küszködik a klub óriási anyagi gondokkal, ott van az a szép stadion, lehet nyugodtan futballozni.

A helyzet idilli volt

Ezeknek megfelelően indult a bajnokság, hisz az első mérkőzésen a megyeri úti együttes 3-0 -ra verte a Videotont, de már akkor sejteni lehetett: nincs teljes rend az újpesti fejekben. Huszonhat perc után már mentek kettővel, de úgy tűnt nem is akarnak többet rúgni, sőt a játékosok mintha már a zuhany alatt érezték volna magukat. Aztán jött a hidegzuhany. Duplán. Vereség az MTK-tól (3-1), majd az otthoni döntetlen a Kaposvárral szemben (1-1). Ekkor viszont már az is tudta, aki nem akarta, hogy koránt sincsenek rendben a dolgok a bajnokaspiráns alakulat háza táján.

Az MTK elleni meccs már a nézőknek sem tetszett

A rivális fővárosi gárda otthonában, a Hungária körúton már a szurkolók is hangot adtak nemtetszésüknek, egymást érték a káromkodó bekiáltások, majd a legutóbbi meccs után Mészöly Géza vezetőedző is csatlakozott a csalódottak táborához és elismerte: játékosai hetven percen keresztül nem csináltak semmit, csak lődörögtek a pályán, tették ezt úgy, hogy meg is pihentek közben.

A kialakult helyzetet a télen a volt ligaigazgatót, Muszbek Mihályt váltó új tulajdonos, Kovács Péter nem nézte tétlenül, és jobb megoldást nem látva, utasítására az együttes a keddi Nemzeti Sport ötödik oldalán fizetett hirdetésben kért elnézést a szurkolóktól a méltatlan teljesítmény miatt.

A hirdetés teljes szövege
"Tény, nem úgy kezdtük a bajnokság tavaszi idényét, ahogyan azt a szurkolók és mi is elvártuk magunktól, játékunk méltatlan volt az Újpest FC nevéhez. Eddigi teljesítményünket szégyelljük, és bocsánatot kérünk minden Újpest-szurkolótól, továbbá minden sportszerető tv-nézőtől, aki látta a mérkőzésünket."

Az Újpest FC játékosai, edzői és vezetői

A játékosok fizették a hirdetést

"Az én ötletem volt, de nem tervezzük a rendszerességet, azt viszont igen, hogy ha az elkövetkezendő három mérkőzés alatt sem javul a teljesítmény, akkor játékosokat fogunk elbocsátani" - szögezte le Kovács Péter. A tulajdonos azt is elmondta, a hirdetés költségét a játékosok állták, de ezen túl még magyar viszonylatban is kiugróan magas pénzbüntetést kellett fizetniük.

Mészöly Géza vezetőedző nem kívánta kommentálni a történteket, azt ő sem árulta el mennyi pénzt kell a focistáknak visszafizetni munkadójuknak, csak a szakmai kérdésekkel foglalkozik. Egyébként szerinte nem az edzésekkel van a gond, hanem a fejekben.

"Ma is egy állóképességi tréninget végeztünk, amely során kiderült, hogy jó formában vannak a srácok. Remélem a válogatott mérkőzés miatti, hosszabb szünet alatt tudjuk rendezni sorainak" - reménykedett a tizennyolcszoros egykori válogatott. A játékosok elismerik a hibájukat, de nem emésztik magukat: "reálisan látják a dolgokat". Az eddigi teljesítményről Mészöly mindössze annyit mondott: "Saját magunk adtuk fel a magas labdát".

A Nemzeti Sportban egy negyedoldalas hirdetés ára körülbelül négyszázezer forint - tudtuk meg egy hirdetésszervezőtől.

Stadiont takarítottak a kitiltott szurkolók
Precedensértékű, már-már Angliát idéző szigort alkalmazott az Újpest két drukkerével szemben. A Fehérvár elleni otthoni összecsapáson petárdákat dobáltak a lelátóról, ezért az egész idényre kitiltották őket a Szusza Ferenc Stadion területéről, mellékbüntetésként pedig le kellett mosniuk mind a tizennégyezer műanyagszéket. Kovács Péter megerősítette, hogy a rendbontók nem akadékoskodtak és végrehajtották az "ítéletet", de nem ketten, hanem öt barátjukkal kiegészülve sikálták a székeket körülbelül fél napig. A tulajdonos megköszönte, hogy kulturáltan hajtották végre a takarítást és reméli, hogy továbbra is az újpesti szurkolótábort gyarapítják a renitensek.