Árpád
-1 °C
9 °C

Nyolc kihagyott tizenegyes egy meccsen

2005.04.06. 22:28
A Ferencváros, a Honvéd, a BKV Előre és a Sopron jutott a legjobb négy közé a Magyar Kupa szerdai negyeddöntőin. A címvédő zöld-fehérek gyenge játékkal és egy bizarr góllal győztek, a Honvéd büntetőkkel: öt kísérletükből kétszer betaláltak, míg a Fehérvár ötből egyszer sem.
A címvédő Ferencváros, a Honvéd, a BKV Előre és a Sopron jutott a legjobb négy közé a Magyar Kupa szerdai negyeddöntőin.

Érdekes harmadik találat

A zöld-fehérek gyenge játékkal, de így is megérdemelten győzték le 3-1-re a NABI Kaposvárt, amelynek legveszélyesebb támadója, a góllövőlistát vezető Oláh Lóránt az első félidőben megsérült.

Társai ennek ellenére még egyenlítettek, de a második játékrészben már az FTC irányította a játékot, a vezetést is megszerezte, sőt a lefújás előtt pillanatokkal még biztosabbá tette a győzelmét Rósa bizarr góljával. A vendégek kapusa az égbe ütötte a labdát, amely épp a gólvonal elé hullott. A felszabadítani akaró védő viszont a lécre vágta azt, onnét a vonalra pattant, majd a nagy lendülettel érkező Rósa a gólvonalról besodorta.

"Furulyás takarodj"

Az FTC utóbbi időben mutatott gyenge teljesítménye miatt rendkívül kevés, mintegy 1500 néző volt kíváncsi a mérkőzésre, akik drukkolás helyett inkább a klubvezető Furulyás János lemondását követelték rendszeresen ismétlődő "Furulyás takarodj!" bekiabálással.

Szintén gyenge, ám annál izgalmasabb meccs volt a Honvéd-Fehérvár negyeddöntő. Kilencven perc alatt egy-egy gólt lőtt mindkét csapat, és egy-egy tizenegyest ki is hagyott. A hosszabbításban nem találtak be, így büntetőkkel kellett eldönteni, ki jut tovább.

Vén és Vadócz nem hibázott

Összesen nyolcszor, négyszer-négyszer próbálkozott mindkét gárda, de csak két honvédosnak, Vén Gábornak és Vadócz Krisztiánnak sikerült gólt lőnie. Így összesen nyolc kimaradt büntető után 3-1-es eredménnyel a Honvéd nyerte a meccset, és jutott az elődöntőbe.

Az elődöntők sorsolását pénteken 10:30 órakor rendezi az MLSZ (Magyar Labdarúgó Szövetség) Magyar Kupa bizottsága a szövetség tárgyalótermében.

Magyar Kupa, negyeddöntők ( a továbbjutás egy mérkőzésen dőlt el)
Ferencváros-NABI Kaposvár 3-1 (1-1)
gól: Rósa D. (26., 90.), Sowunmi (65.), illetve Maróti (42.)
Budapest Honvéd-Fehérvár FC 1-1 (1-1, 1-1, 1-1), 11-esekkel: 2-0
g: Kovács (44.), illetve Magasföldi (18.)
piros lap: Magasföldi (63.)
BKV Előre (NB I/B)-Bodajk FC (NB I/B) 3-2 (0-1)
g: Busa (49.), Szirtesi (65. - 11-esből, 82.), illetve Sütő (9.),
Urbán (73.)
Kazincbarcikai SC (NB II)-Matáv FC Sopron 1-2 (1-1)
g: Deák (19.), illetve Sifter (18.), Sira (65.)