Vilma
-8 °C
3 °C

Simán jutott a kupadöntőbe a Ferencváros

2005.04.20. 19:04
Pikáns döntő lesz a labdarúgó Magyar Kupában: a szerdán a BKV Előrét 3-1-re legyőző Ferencváros május 11-én azzal a Sopronnal találkozik, amelynek edzője az Üllői útról nyáron kirúgott Pintér Attila.
A bajnokságban mélyen az elvárások alatt szerepel a Ferencváros, amely csak a hétvégén aratta első hazai győzelmét a tavaszi szezonban, a Vasas 2-0-s legyőzésével. A kupában címvédőként szerepel László Csaba együttese és szerdán már az elődöntőben játszottak a budapesti kiscsapattal, a BKV Előrével.

Könnyed két félidő

Nagy lendülettel kezdett a Ferencváros, amelynek kapuját ezúttal Udvarácz Milán védte, ugyanis az első számú hálóőr, Szűcs Lajos gyomorbántalmai miatt nem állhatott a csapat rendelkezésére. A zöld-fehérek Sowunmi Thomas góljával hamar megszerezték a vezetést, és az első félidőben a fiatalítás jegyében a kezdőben szereplő Bartha László jóvoltából több helyzetet is kidolgoztak.

A második játékrészben a vendégek könnyedén őrizték egygólos előnyüket, majd egy szabadrúgást követő öngóllal és Huszti fejesével eldőlt a találkozó, illetve a továbbjutás kérdése.

Pintér nemes bosszúra készülhet

A sorozatban címvédő Ferencváros a kedden a Budapest Honvédot elbúcsúztató Matáv Sopronnal találkozik majd a május 11-ei fináléban.

A párosítás pikantériája, hogy a soproniak edzője, Pintér Attila egy éve még a Ferencvárosnál dolgozott, amellyel bajnokságot és kupát is nyert. A fiatal szakembert - aki a tavalyi szezon közben éppen Sopronból érkezett egykori csapatához - nyáron elsöpörte játékosainak haragja, a futballisták szerintük tűrhetetlen stílusa egy levéllel "felnyomták" edzőjüket a klubvezetésnél.

Furulyás János elnök ezután ultimátumot nyújtott be Pintérnek, vagy szebben beszél az aranylábúakkal, vagy mehet. Az egykori válogatott védő nem kért a zsarolásból, ezért ajtót mutattak neki, és ősztől már újra volt egyesületénél dolgozik.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!