Vilma
-7 °C
4 °C

Már másodszor vonult vissza Romario

2005.04.28. 14:04
Romario, a brazilok mindenkori második legeredményesebb futballistája a Guatemala elleni búcsúmecccsén góllal köszönt el a szurkolóktól. A tavaly még a futballt a pokolba kívánó klasszisnak nem ez volt az első búcsúmeccse, és könnyen lehet, hogy nem is az utolsó.
Szerdán öltötte magára utoljára a brazil labdarúgó-válogatott mezét Romario. A negyven felé közeledő világklasszisnak nem ez volt az első búcsúmeccse: 2004-ben egy bemutató mérkőzésen már elköszöntek tőle, akkor a 1994-ben világbajnokságot nyert brazil nemzeti csapat a szintén az amerikai világversenyen szerepelt mexikói együttessel játszott és Romario két góljával 2-1-re nyert.

Most már csak a pénz számít

Az utóbbi időben a botrányos cselekedetei miatt kétes hírnevet szerzett Romario az összes kiemelkedő brazil együttesben játszott, de Európában is megfordult, legismertebb csapata a Barcelona volt. 2002 óta nem titkolja, hogy számára elsődleges szempont a pénzszerzés, kijelentette: oda igazol, ahol a legtöbbet ajánlják. Katarban rögtön kaptak az alkalmon, az Al Saad labdarúgócsapata három hónapra magáénak tudhatta az 1994-be a FIFA-szavazáson a világ legjobbjának választott futballistát. A honorárium sem maradt el Romario várakozásaitól, másfélmillió dollárt kasszírozott.

Tavaly megunta a futballt


Romario
Mostani "visszatérése" azért meglepő, mert tavaly szilveszter előtt pár nappal egyenesen azt mondta: "Vége, befejeztem. Többé nem lépek pályára. Egyszerűen nincs hozzá kedvem." Az újév ezzel teljesen ellentétesen kezdődött, január végén aláírt a nevelőegyesületéhez, a Vasco da Gamához.

Góllal ünnepelt

A világklasszis nem indokolta visszavonulásával kapcsolatos korábbi megnyilvánulását, a játékra koncentrált a Guatemala elleni barátságos meccsen, s góllal hálálta meg Carlos Alberto Parreira, szövetségi kapitány bizalmát. A játékvezető viszont nem volt hálás: sárgalappal büntette a mezlevételes gólörömöt. A találatot Romario a Dawn-kórosan született gyermekének ajánlotta.

Több okból volt jubileumi a Pacaembu-stadionban játszott meccs: a létesítmény egyidős a brazil futballistával, negyvenedik születésnapját ünnepelte, valamint napra pontosan tizennyolc évvel ezelőtt volt először válogatott Romário de Sousa Faria - ahogy kevesen ismerik.

A harmincötezer néző nem bánta meg, hogy kilátogatott a találkozóra: a gólok sorát a Corinthians védője, Anderson nyitotta még a negyedik percben, tizenkét perccel később az alacsony termetű Romario nyolc méterről fejelt, majd a 3-0-ás végeredményt a Sao Paulo focistája, Grafite állította be a második játékrész derákán. A brazil válogatottban nem szerepeltek az Európában szereplő nagy nevek, Parreira a fiataloknak adott lehetőséget.

Még egy búcsúmeccs?

A harminckilencedik percben öt percre félbeszakadt a találkozó. Nem rendbontás miatt állt a játék, hanem ennyi ideig ünnepeltette magát lecserélésekor, tapsorkán közepette Romario.

"Ez egy nagyon különleges alkalom volt. Büszke vagyok, hogy a brazil futballválogatott mezét viselhettem az eddigi években. Mindig nagy szívvel játszottam, mindig boldoggá akartam tenni a brazil embereket" - nyilatkozott a CNN-nek.

Romario a mindenkori legeredményesebb brazil futballisták sorában Pelé mögött, nyolcvannégy válogatott összecsapáson szerzett hetvenegy góljával a második.

Annak ellenére, hogy múlt időben beszélt Romario pályafutásáról, továbbra is a pályán marad. Ugyanis függetlenül a búcsúmeccstől szerződését meghosszabbította a Vasco da Gamával ez év decemberéig. A szerénységgel nem vádolható Romariónál elképzelhető, hogy még egyszer, vagy akár többször is búcsúmeccsen ünnepelteti majd magát.