Ambrus
-7 °C
3 °C

Hozta a kötelezőt a Debrecen és a Fradi

2005.05.04. 20:27
Gyenge színvonalú mérkőzéséket hozott a hétközi, huszonhatodik forduló a magyar labdarúgó bajnokságban. A Debrecen harminc százalékot kiadva magából biztosan verte a Pápát, a Ferencváros tartja vele a lépést, bár korántsem szemet gyönyörködtető játékkal múlta felül a tökutolsó Békéscsabát. Az Újpest egyórányi létszámfölényét sem tudta kihasználni Pécsen, így távol került a dobogótól.
A Debrecennek a szerdai forduló előtt egyértelmű volt a képlet: amennyiben három hazai mérkőzésén nyer, akkor szinte biztosan megszerzi története első bajnoki címét. Az első feladat a kiesés ellen harcoló Pápa legyőzése volt, a meccs pikantériája pedig, hogy az idény közben menesztett Szentes Lázár volt csapatához tért vissza. Szentes alaposan felforgatta csapatát, ami azt jelezte előre, hogy mindenképpen kontrákra akarnak játszani, az viszont némi értetlenséget váltott ki a helyszínen, hogy a góllövő lista vezetője, Medved a kispadra szorult.

Alig telt egy perc a mérkőzésből, amikor nagyszerű támadást vezetett a Debrecen. Bogdanovics sarokkal passzolt Sándor elé, aki egyből kiugratta Kerekest, a csatár rávezette a kapusra a labdát, de nem tudta elpasszolni azt Tóth Iván lábai között. A hatodik percben Böőr hat méterről fejelt centikkel mellé, a tizedikben Dombi tizennyolcról bombázott fölé. A huszonharmadik percben ismét Böőr előtt adódott gólszerzési lehetőség, Sándor levágódó szabadrúgása után nyolc méterről ballal lőhetett, de Tóth hárított.

A harminchetedik percben viszont már ő is tehetetlen volt, Sándor átadása után Bogdanovic egy csel után kilépett a védők közül, helyzetbe is került, de a jobb szélről bemozgó Dombi megelőzte őt, és ballal a kifutó Tóth lába között a kapu közepébe gurított. Még a félidő előtt Böőr duplázta meg a hazaiak előnyét. Sándor szöktette őt a bal szélen, tizenkét méterről ballal lőtt, Tóth védett, de a kipattanó labdát három védő között nyolc méterről szép egyszersmind nehéz technikai mozdulattal a jobb felsőbe irányította.

A második félidőben a Pápa nem tudott váltani, a kapuig sem tudott eljutni, a Debrecen ezt érzékelve nem erőltette a támadásokat, így kis híján unalomba fulladt a meccs. Hogy mégse fordulhasson ez elő, arról Bogdanovics gondoskodott, hiszen második veszélyes lövése beakadt a kapuba. Az utolsó percben Somfalvi egy tizenhét méteres szabadrúgást értékesített, így a becsületgólra futotta a feltűnőn enervált vendégek erejéből.

Jegyzőkönyv:
DVSC-AVE Ásványvíz - Lombard FC Pápa 3-1 (2-0)
Debrecen, 7000 néző, V: Megyebíró
gólszerzők: Dombi (37.), Böőr (43.), Bogdanovic (86.), illetve Somfalvi (91.)
sárga lap: Nikolov (21.)
DVSC: Csernyánszki - Nikolov, Éger, Komlósi, Halmosi (László 72.) - Dombi, Habi, Sándor T., Böőr (Madar 65.) - Bogdanovic, Kerekes (Kolakovic 60.)
Pápa: Tóth I. - Farkas V., Farkas A., Mutica, Geri - Kincses (Szalai 60.), Miclea, Somfalvi, Császár - Stevica (Germán 65.), Tüske

László Csaba ígéretéhez híven a fiataloknak adott lehetőséget, akik közül Bartha négy perc múltán meghálálta a bizalmat, így a Ferencváros villámrajtot vett. A támadó Huszti felívelése után maga mögött hagyta a védőket, és egy pattanás után tizenöt méterről a kapus felett a kapuba továbbított.

A Fradit nem hozta lendületbe a gólt, elmaradtak a további helyzetek, a Békéscsaba azonban a félidő vége előtt egyenlíthetett volna, de Szűcs Drobnjak hatméteres lapos lövésénél lábbal - nagy bravúrral - hárított.

A második félidőben jottányit sem változott a játék képe, a Fradi nem találta a ritmust, Lipcsei szabadrúgása és Vukmir megpattanó lövésén kívül nem akadt fontos esemény. Egészen az utolsó percig, amikor Bajevszki - fejessel - megszerezte csapata második gólját. A Fradinak vasárnap kell életben tartani bajnoki reményeit, amikor a Debrecent fogadja.

Jegyzőkönyv:
Ferencváros-Előre FC Békéscsaba 2-0 (1-0)
Üllői út, 3000 néző, v.: Fábián
gólszerzők: Bartha (4.), Bajevski (90.)
Ferencváros: Szűcs - Vukmir, Gyepes, Balog - Takács, Lipcsei, Csepregi (Penksa, 50.), Huszti - Bartha (Vagner, 86.), Nógrádi (Bajevski, 66.), Tőzsér
Előre FC Békéscsaba: Simunic - Szenti, Vilotic, Grujic, Bujáki - Pozsár, Vasiljevic, Simic, Ursz (Kocsis, 77.) - Lázok (Kulacsik, 61.), Drobnjak (Hoffmann, 75.)

A Győr jó hangulatban várhatta a Nyíregyházát, hiszen szombaton Kaposváron nyert. Reszeli csapata már a negyedik percben előnybe kerülhetett volna, de Priskin közelről hibázott. Eseménytelen percek után Vincze Ottó tökéletes kiugratását Peric maga elé tette, és nem hibázott. A második félidő elején Kenesei rögtön bebiztosíthatta volna vezetést, de lövését a kapus hárította, nem úgy, mint a másik oldalon Némedi emelését Stevanovic.

A Győr megérezte a pontvesztés veszélyét, rákapcsolt, és a szerencsével sem volt rossz viszonyban, mert Kenesei szabadrúgása után a megpattanó labda a hálóba hullott. A Kínából a télen hazatért csatár a ráadásban bebiztosította a sikert.

Jegyzőkönyv:
Győri ETO FC-Nyíregyháza 3-1 (1-0)
Győr, 2000 néző, V: Saskőy
gólszerzők: Peric (38.), Kenesei K. (70., 91.), illetve Némedi (53.)
sárga lap: Kenesei K. (55.), Pusztai (67.), Peric (88.), illetve Miskolczi (40.), Geri (62.), Némedi (64.), Tímár (72.)
Győr: Stevanovic - Pusztai, Horváth R., Regedei - Zsók (Peric, 32.), Pomper (Sándor Gy., 56.), Vincze O., Ja:kl, Tóth P. - Kenesei K., Priskin (Szabó Zs., 90.)
Nyíregyháza: Németh - Lakatos, Szatke, Tímár, Pintér (Schrancz, a szünetben, Cipf, 73.) - Némedi, Miskolczi (Nikolic, a szünetben), Geri, Minczér, Sipos N. - Kenesei Z.

Gyors gólváltással kezdődött a meccs, Kuttor Attila egy szöglet után elölragadt, és mivel jó labdát kapott a kimozgó védők mögé, és higgadt maradt, ballal a tizenhatos vonaláról a kapuba emelt Végh felett. A vendégek is góllal fejezték be első támadásukat, Kanta húzott el a jobboldalon, beadására Czvitkovics érkezett, és pár lépésről a jobb alsóba passzolt.

A térfélcsere után a fővárosiak eldöntötték a meccset, az ezúttal is csereként beálló Illés fejjel, majd Czvitkovics ismét lábbal volt eredményes. A hajrában Voicu zárta le találattal a meccset.

Jegyzőkönyv:
Fehérvár FC-MTK Budapest 2-3 (1-1)
Székesfehérvár, 500 néző, V: Sápi
gólszerzők: Kuttor (4.), Voicu (89.), illetve Czvitkovics (15., 76.), Illés (64.)
sárga lap: Pollák (30.)
Fehérvár: Tudor - Csizmadia, Fehér Zs. (Horváth G., 15.), Kuttor, Vincze Z. - Lattenstein (Fodor, a szünetben), Schwarcz, Bozic, Györök - Tereánszki-Tóth, Kerek (Voicu, a szünetben)
MTK: Végh - Balogh B., Juhász R., Lambulic, Pollák - Czvitkovics, Jezdimirovic, Zabos (Horváth L., 80.), Füzi Á. - Kanta J. (Hrepka, 63.), W. Silva (Illés, a szünetben)

A néhány hete a juniorcsapatba száműzött Kovács Zoltán előtt adódott az első helyzet, de csak az oldalhálóra volt veszélyes. Félóra elteltével emberelőnybe került az Újpest, ennek ellenére Horváth Gyula révén a Pécs jutott vezetéshez. A csatár indította a támadást, és ő is fejezte be, miután Kóczián belőtt labdájára jól érkezett. Tóth szabadrúgásán kívül semmit sem tudott felmutatni ebben a játékrészben a vendégcsapat.

A fordulás után az Újpest erőlködött, fölénybe került, de a kapu előtt megbénultak a csatárok, így elbúcsúzott a dobogótól, míg Ott József harmadik meccsén a hetedik pontját könyvelhette el a Pécs szakvezetőjeként.

Jegyzőkönyv:
Pécsi MFC-Újpest FC 1-0 (1-0)
Pécs, 7000 néző, V: Hanacsek
gólszerző: Horváth Gy. (32.)
kiállítva: Pavicevic (28.)
sárga lap: Kóczián (21.), illetve Tóth N. (35.), Böjte (41.), Fehér Cs. (56.), Németh N. (85.)
Pécs: Németh G. - Schindler, Dienes, Szekeres - Sipos, Pavicevic, Pest K., Erős G. (Bajusz 78.), Kóczián (Kulcsár 62.) - Horváth Gy., Montvai (Lantos 66.)
Újpest: Vlaszák - Vermes (Németh N. 58.), Böjte, Juhár, Vanczák (Feczesin 76.) - Fehér Cs., Bükszegi, Farkas B., Tóth N. - Rajczi, Kovács Z.

A tavasszal szárnyaló Diósgyőr gyorsan a Kaposvár tudtára adta, hogy ezúttal is csak a győzelem elfogadható számára. Az első félidőben azonban még kimaradtak a helyzetei, a másodikban azonban előnybe kerültek. Balajcza rosszul jött ki Sipeki beadására, amit Gáspár fejjel használt ki, és nem okozott neki nehézséget a kapuba "stukkolnia" hat méterről. A sikert Máté - szintén fejessel - biztosította be, ami egyben azt is jelenti, hogy a Diósgyőr szinte biztosan meghosszabbította élvonalbeli tagságát.

Jegyzőkönyv:
Diósgyőr BFC-NABI Kaposvár 2-0 (0-0)
Diósgyőr, 5000 néző, V: Arany
gólszerzők: Gáspár (51.), Máté P. (67.)
sárga lap: Katona (44.), illetve Farkas N. (57.), Andruskó (68.)
Diósgyőr:Kövesfalvi - Mogyorósi, Gáspár, Máté P., Dianu - Vitelki (Halgas a szünetben), Katona, Sipeki, Virág - Siminic (Müller 77.), Egressy (Tisza 61.)
Kaposvár: Balajcza - Mező (Jovánczai 68.), Petrók, Zahorecz, Kovácsevics, Bank - Maróti (Farkas N. 18.), Máté, Andruskó (Zsolnai 69.), Tóth B. - Oláh

A jövő héten kupadöntőt játszó Sopron nem tartott rossz főpróbát, mert Horváth András távoli bombájának köszönhetően elvitte a három pontot Zalaegerszegről. A hazaiaknak valamelyest több helyzetük volt, de képtelenek voltak kihasználni azokat.

Jegyzőkönyv:
ZTE FC-Matáv FC Sopron 0-1 (0-0)
Zalaegerszeg, 2000 néző, V: Erdős
gólszerzők: Horváth A. (63.)
sárga lap: illetve Bagoly (36.)
ZTE: Varga Z. - Kocsárdi, Csóka, Kozmér, Gaál - Andorka, Balog Cs. (Torma, 82.), Józsi, Selei (Sabó, a szünetben) - Sebők J., Koplárovics
Sopron: Balogh J. - Bagoly, Horváth A., Hanák - Földvári (Fehér Z., a szünetben), Somorjai, Szabó O., Pintér, Sifter (Bárányos, a szünetben) - Sira, Csordás (Tóth M., 54.)

A Honvéd-Vasas meccsnek egyetlen pozitívuma volt mindössze, hogy nem zárult gól nélküli döntetlennel.

Jegyzőkönyv:
Budapest Honvéd-Vasas 1-0 (0-0)
Bozsik Stadion, 1500 néző, v.: Kassai
gólszerző: Takács Z. (74.)
sárga lap: Szili (87.), illetve Kovrig (76.)
Budapest Honvéd: Takács T. - Kovács N., Mészáros, Baranyai, Takács Z. - Dobos (Dancs, 71.), Genito, Vadócz, Vén - Herczeg (Kozarek, 57.), Szili (Borgulya, 89.)
Vasas: Posza - Janjic, Győri (Weitner, 76.), Tóth A. - Molnár Z., Balogh Zs., Kovrig, Schultz (Rósa H., a szünetben), Gaál - Gyánó, Waltner (Szanyó, 65.)

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!