Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Gera kezét műteni kell

2005.05.16. 23:51
Miközben az angol West Bromwich futballcsapata a bravúros bennmaradást ünnepli, kiderült, a vasárnap kézfejtörést szenvedett Gera Zoltánt meg kell műteni. Csapattársa szerint a magyar játékos legenda lett.

A hétfői tüzetes orvosi vizsgálatok után eldőlt, hogy Gera Zoltánt, az angol West Bromwich Albion támadóját meg kell műteni, a beavatkozásra már kedden sor kerül. "Még soha életemben nem operáltak, most fekszem először kés alá" - mondta a 100 százalék Fradi című lapnak a vasárnapi bajnokin kézfejtörést szenvedő futballista. A WBA bennmaradását jelentő és 2-0-s győzelmet hozó, Portsmouth elleni mérkőzés első félidejében ütközött az ellenfél kapusával, földre került, s a hálóőr véletlenül rálépett a bal kézfejére.

"Az orvosok azt mondják, hogy a műtét után, délután elhagyhatom a kórházat. Ha nem jön közbe semmilyen komplikáció, akkor ott lehetek a válogatott franciák és az izlandiak ellen készülő keretében." A magyar nemzeti csapat május 31-én a franciák ellen barátságos mérkőzést, június 4-én, Izlandon pedig világbajnoki selejtezőt játszik.

Elismerések a hősöknek
A WBA évadzáró vacsoráján a Ronnie Alan-díjat, azaz a legtöbb gólt szerző játékosnak járó kitüntetést a 14 találatot számláló Robert Earnshaw kapta. Az év legjobb fiatal játékosa Rob Elvins lett. A szezon legszebb góljának Paul Robinsonnak az Aston Villa elleni találkozón szerzett találatát jelölték meg. A játékosok a csapat legjobbjának a huszonnyolc éves védőt, Ronnie Wallworkot választották.
Gera csapata szinte reménytelen helyzetből vívta ki a bennmaradást az angol első osztályú futballbajnokságban. A hazai pályán aratott győzelem mellett a riválisok közül egyik sem - köztük Király Gábor és Torghelle Sándor együttese, a Crystal Palace - tudott nyerni, így a birminghamiek végeztek a bennmaradást jelentő tizenhetedik helyen.

Robson a többieket sajnálja

"A munka neheze csak most kezdődik" - értékelt a csapatkapitány Kevin Campbell a BBC-nek. Az Arsenallal 1991-ben bajnok játékos pályafutása legnagyobb eredményének nevezte az élvonalbeli tagság meghosszabbítását. A téli szezonban az Evertontól ingyen igazolt Campbell szerint jövőre nem kerülhetnek ilyen helyzetbe, építeniük kell arra nagyszerű teljesítményre, amit mutattak.

A tizenhetedik hellyel a WBA a Premiership első olyan csapata, amely karácsonykor még utolsó helyen állva tudott bennmaradni a szezon végén.

"Ez fantasztikus érzés. Nagyon büszke vagyok a srácokra, mert mindent kiadtak magukból. Megérdemelték a sikert" - értékelt Bryan Robson menedzser, aki azt is elmondta, nagyon sajnálja kollégáit, akiknek csapatukkal nem sikerült a bravúr, az élvonalban maradás.

A játékosok által az év legjobbjának választott Ronnie Wallwork nyilatkozatában Gera Zoltán dicsérte. "Nagyon örülök ennek a díjnak. Fantasztikus szezon áll mögöttünk, főleg ahogyan tavasszal teljesítettünk. Azt hiszem, többen is megérdemelnék ezt az elismerést, főleg Gera Zoltán, aki legendává vált a klubnál, de említhetném akár Paul Robinson nevét is" - nyilatkozta a huszonnyolc éves védő a klub honlapján.

Fergusonnak is tetszett

A WBA teljesítménye a Manchester Unitedet irányító Sir Alex Ferguson elismerését is kivívta. "A formája alapján a West Brom volt nálam a favorit, ha több gólt szereztek volna a szezonban, jobb helyen is végezhettek volna" - értékelt a szakember, aki egykori játékosát, Robsont is dicsérte. Sir Alex szerint a WBA menedzsere most egy számára fontos klubnál dolgozik, és képes arra, hogy meg is változtassa az együttest.