Árpád
-1 °C
9 °C

Belehúzott a Debrecen a BL-selejtezőben

2005.06.24. 12:50
Péntek délben sorsolta ki az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a Bajnokok Ligája idei kiírásának selejtezőit. A magyar bajnok Debrecen az egyik legnehezebb ellenfelet, a horvát Hajduk Splitet, és ráadásként a második meccset kell idegenben játszania Supka Attila csapatának. A címvédő Liverpool walesi TNS-t kapta az első fordulóban, aztán vélhetően Litvániába kell menniük az angoloknak. A Fradi az UEFA-Kupában fehérorosz riválist kapott.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) svájci székházában péntek délben elkészítették az idei Bajnokok Ligája-selejtező első és második fordulójának párosítását. A magyar bajnok Debrecen a korábban elért eredményeinek köszönhetően kiemeltként várta a sorsolást, de az egyik legnehezebb riválist kapta ellenfélül.

A Dunaferr öt éve kiverte a Splitet

A horvát Hajduk Splitben ugyanis számos válogatott játékos szerepel - Niko Kranjcar, Nenad Pralija, Mate Dragicevic -, és az elmúlt években a horvát-magyar párharcokból háromszor került ki győztesen magyar gárda, míg ötször fejet hajtott.

A Hajduk a Dunaferr ellenében 2000-ben alulmaradt, rá egy évre viszont két gól nélküli meccset követően tizenegyesekkel kiverte a Ferencvárost. (A Fradi így még az UEFA Kupában sem vehetett részt.) 2002-ben a Zalaegerszeg egy ajándéktizenegyessel verte ki a kisebbik zágrábi csapatot, az NK-t, a Dinamo ellen viszont hat gólt kapott a hazai pályán a Manchestert is verő alakulat.

A Vartekset két éve elbúcsúztatta a Debrecen

A Debrecen az első mérkőzést hazai pályán játssza, július huszonhatodikán vagy egy nappal később, a visszavágót rá egy hét múlva rendezik a horvát városban. Amennyiben a Debrecen továbbjut, akkor versenyben marad a Bajnokok Ligája főtáblájáért, ha viszont kikap, úgy az UEFA-Kupában sem indulhat. A Loki 2003-ban a horvát Vartekset kettős győzelemmel búcsúztatta az UEFA-Kupában.

A címvédő angol Liverpool a walesi TNS-t kapta az első fordulóban, utána vélhetően Litvániába látogat Benitez csapata.

Tepszics: A keret körvanalai sincsenek meg

Az UEFA-Kupa első selejtező körében a pillanatnyilag a csőd szélén álló Ferencváros a fehérorosz MTZ-Ripót kapta, és első meccsét itthon játssza. A belorusz alakulat hazája bajnokságának tizedik helyezettje, tavaly jutott fel az élvonalba, és a kupagyőztes jogán szerepelhet a sorozatban. Az első mérkőzésre július tizennegyedikén az Üllői úton kerül sor, a visszavágóra két hét múlva Minszkben.

"Szakmai és gazdasági szempontból egyaránt lehetett volna jobb és rosszabb ellenfelet kapni. A cél egyértelműen a továbbjutás, de az esélyeket illetően nem kívánok nyilatkozni, hiszen nem láttuk még riválisunkat, ráadásul keretünknek még csak a körvonalai sem rajzolódtak ki" - mondta az MTI érdeklődésére Tepszics Ignác, a zöld-fehérek sportigazgatója, aki elárulta, mintegy kétszáz vendégszurkoló érkezése várható.

A párosítás
Dinamo Minszk (fehérorosz)-Anortoszisz Famaguszta (ciprusi)
F91 Dudelange (luxemburgi)-HSK Zrinjski (boszniai-hercegovinai)
Haka Valkeakoski (finn)-Pjunik Jereván (örmény)
Glentoran (észak-ír)-Shelbourne (ír)
HB (feröer-szigeteki)-FBK Kaunas (litván)
HIT Gorica (szlovén)-SK Tirana (albán)
Kairat Almati (kazah)-Artmedia Petrzalka (szlovák)
Levadia Tallinn (észt)-Dinamo Tbiliszi (grúz)
FC Liverpool (angol)-TNS (walesi)
Neftcsi Baki (azeri)-FH Hafnarfjördur (izlandi)
Rabotnicki Skopje (macedón)-Skonto Riga (lett)
Sliema Wanderers (máltai)-Sherif Tiraspol (moldovai)

A BL-selejtező 2. fordulójának párosítása:
HB/FBK Kaunas-FC Liverpool/TNS
Levadia Tallinn/Dinamo Tbiliszi-Bröndby IF (dán)
FK Partizan Beograd (szerb-montenegrói)-Sliema Wanderers/Sheriff Tiraspol
DEBRECENI VSC-Hajduk Split (horvát)
Kairat Almati/Artmedia Petrzalka-Celtic Glasgow (skót)
HIT Gorica/SK Tirana-CSZKA Szófia (bolgár)
RSC Anderlecht (belga)-Neftcsi Baki/FH Hafnarfjördur
Valerenga (norvég)-Haka Valkeakoski/Pjunik Jereván
Rabotnicki Skopje/Skonto Riga-Lokomotiv Moszkva (orosz)
F91 Dudelange/HSK Zrinjski-Rapid Wien (osztrák)
Dinamo Kijev (ukrán)-Thun (svájci)
Malmö (svéd)-Maccabi Haifa (izraeli)
Glentoran/Shelbourne-Steaua Bucuresti (román)
Dinamo Minszk/Anortoszisz Famaguszta-Trabzonspor (török)

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!