Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Csak a FIFA tartja jónak a bonyolult lesszabályt

2005.07.19. 14:02
Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) direktívájához igazodva, a partjelzők akkor inthetik be a lesállást, ha a lesen lévő játékos hozzáért a labdához. Az új értelmezés miatt előfordulhat, hogy feleslegesen sprintelnek a csatárok, a nézők pedig értetlenkednek, mert nagy helyzetben nem lőttek kapura. A külföldi szakvezetők szerint vissza kellene állítani a régi rendszert, a magyar edzők is ezt gondolják, szükségtelennek és rossznak tartják a változtatást.
A FIFA július elsejétől új szabályt vezetett be a futballban, melyet elsőként a Konföderációs-kupán alkalmaztak. A módosítás szerint a partjelzőnek csak akkor kell emelnie a zászlaját, ha a lesen álló játékos már hozzáért a labdához. A németországi futballtornán a nézők sokszor értetlenül szemlélték a későn beintett leseket, a játékvetetők ráadásként nem alkalmazták eléggé következetesen a szabályt. A partjelzőkkel kapcsolatban eddig leginkább azt lehetett kifogásolni, miért késlekedve jeleztek, most azonban hozzá kell szokni: az a kívánatos magatartás, amit eddig elítéltünk.

A külföldi edzők elítélik, Blatter hajthatatlan

A Konföderációs-kupán is sokan kritizálták a módosítást, mondván a játékosok feleslegesen futnak, a nézők hirtelen nem tudják, mi történik. Roger Lemerre, Tunézia francia nemzetiségű szövetségi kapitánya, aki 2000-ben hazájával nyert Európa-bajnokságot, úgy véli: a régi szabály volt az intelligens, és vissza kellene térni az egyszerű dolgokhoz. "Ha egy játékos lesen van, akkor lesen van, ne fusson tovább" - érvelt határozottan.

Oliver Kahn, a német válogatott kapusa is értetlenkedett az ausztrálok elleni, egyébként élvezetes és izgalmas 4-3-as meccs után. Az angliai szakvezetők szerint sem helyes a módosítás. Harry Redknapp, a Southampton menedzsere egyenesen "az eddigi legbizarrabb szabálynak nevezte", amit a futballban hoztak.

Sepp Blatter, a FIFA elnöke viszont jónak tartja. "Olyan sosem létezett, hogy passzív lesállás, és remélem ennek az új szabálynak a segítségével többé nem halljuk ezt a kifejezést. Csak egy kis idő kell hozzá, hogy mindenki hozzászokjon" - intett türelemre a hatvankilenc éves svájci sportvezető.

Csank: totálisan rossz szabály

Magyarországon tétmeccsen, először a Szuperkupa első mérkőzésén alkalmazták a bírók az új szabályt, és már a huszadik perc után észre lehetett venni, hogy a partjelzők még nem álltak át teljesen, ugyanis az egyik asszisztens alkalmazta, míg a másik nem. A 4-2-re diadalmaskodó Sopron vezetőedzője Csank János "totálisan rossz" szabálynak tartja, és csak abban az esetben érti meg, ha kétes szituációban kell döntenie a játékvezetőnek, például, ha többen lesen helyezkednek, de ők nem a labda irányába mozognak.

"Blatter úr biztosan elég régen rúghatott labdába"

Más első osztályú futballcsapatok edzői is elítélik a változtatást. Egervári Sándor, a Vasas szakvezetője szükségtelennek gondolja, szerinte a labdarúgás azért népszerű, mert a szabályok alig változnak. Ha rajta múlna, visszaállítaná a régi rendszert.

Az Újpest vezetőedzője, Mészöly Géza egyaránt az elégedetlenek táborát gyarapítja és a FIFA első emberét kritizálta: "Nagyon-nagyon rossz szabály, Blatter úr biztosan elég régen rúghatott labdába".

Szentes Lázár szerint hülyeség Urbán véleménye

Az élvonalban újonc REAC csapatának edzője, Urbán Flórián is azon a véleményen van, hogy nem helyes a módosítás és rengeteg holtidőt eredményez. Azonban míg a többi megkérdezett edző hangoztatta, hogy ezáltal a játékosok többet futnak feleslegesen és elfáradhatnak, addig Urbán szerint ebből a szempontból hasznos, mert így minden labdáért küzdenek, hajtanak a focisták, ezért erre is neveli őket az edzéseken. "Nem azt magyarázom a játékosoknak, hogy milyen hülyék, akik kitalálták, hanem hogy alkalmazkodni kell" - mondta a negyvenszeres válogatott szakember.

Ezt az álláspontot Szentes Lázár, a Pápa edzője "hülyeségnek" minősítette, viszont a szabálymódosítást ő is helyteleníti.

Az edzők még nem értik az új lesszabályt
Az élvonalbeli edzőkkel ellentétben az Index szerint nem rossz az új lesszabály, csak sokan még nem értik, hiszen a FIFA konkrét példákkal nem szemléltette a hatásait, a pályán valós helyzetben pedig még nem fordult elő olyan szituáció, amelyben előjött volna a lényege.
A les módosításával a FIFA és Blatter egyértelműen a támadójátékot akarja serkenti. A megváltoztatott előírásnak valójában speciális helyzetekben lesz szerepe.
Tegyük fel például, hogy egy csatár egyértelműen lesen lép ki, fut is a labda után, de közben rájön, hogy tiltott pozícióban volt. Nem ér a labdához, hanem hagyja egy másik, nem lesről érkező társának, aki 'birtokba veszi' azt. A partjelző nem emeli föl a zászlóját, az akció szabályos, ha a végén gól születik, meg kell adni.
Sőt, a helyzetet továbbjátszva az is előfordulhat, hogy a lesen kilépő focista, aki viszont nem ért hozzá a labdához, az akció továbbfutása után visszakapja a labdát a szabályos helyzetből érkezett társától, és végül ő lövi a gólt. Ez a találat is érvényes a FIFA új előírása szerint.
A FIFA azt viszont tisztázta, hogy a lesen kilépő, ám a labdát nem érintő játékos mikor van lesen: ha akadályozza az ellenfél bármelyik játékosát abban, hogy elérje a labdát, vagyis fizikailag érinti, eléáll, feltartja, stb. Ebben az esetben a partjelzőnek fel kell emelnie a zászlaját, vagyis be kell intenie a lest, annak ellenére, hogy a támadó nem ért a labdához. (Joó Gábor)

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.