Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Ki akarja lenyúlni Puskást?

2005.07.26. 11:05
A Magyar Labdarúgó Liga júniusban megválasztott elnöke, Kisteleki István a sarkára állt és kikérte magának, hogy a Real Madrid budapesti vendégjátékából méltatlanul kevés pénz jusson a csapat korábbi játékosának, Puskás Ferencnek. Szerinte a jelenlegi formában a meccs összeférhetetlen az üzleti érdekekkel. A főszervező húszmilliót adna, de legalább ötvenet kellene neki.
Kicsit magyarosra sikeredett a Real Madrid augusztus tizennegyedikei vendégjátékának szervezése. A Magyar Labdarúgó Liga (MLL) elnöke, Kisteleki István kibukott a Nap-keltében, mert szerinte Puskás Ferenc csak egy dedikált labda elárverezésének díját kapja meg a tiszteletére szervezett mérkőzésből befolyó összegből, és szó sincs arról, hogy a jegybevételből kellőképpen részesülne. Kistelekiben él a gyanú, hogy visszaéltek Puskás nevével, ugyanis a Real vendéglátói azt ígérték, a bevétel egy részét a futball-legenda kezelésére utalják át.

Demján egyértelműsít

Ezt a szervező Trendsport Kft. ügyvezető igazgatója, Erdős László az Indexhez is eljuttatott közleményben cáfolta: húszmillió forint lesz a Puskás családé, illetve a magyar labdarúgó utánpótlásé. Kisteleki hetvenmilliót szánna Puskásnak, de hogy milyen számítás alapján, azt nem nevezte meg.

A magyar futballszövetség, az MLSZ főtitkára, Berzi Sándor úgy nyilatkozott, hogy a spanyol sztárcsapat vendégjátékának nyereségéből huszonöt százalékot kell Puskás gyógykezelésére fordítani, újabb huszonötöt az utánpótlásra, a haszon fele maradhat a szervezőknél.

Ötvenmillió legalább járna

Az Index számítása szerint kétszázmillió forint lesz a nyereség, ennek huszonöt százaléka ötvenmillió. Berzi szerint a sokszoros bajnokcsapat idehozatalát szponzoráló Demján Sándor személye a garancia arra, hogy az összeg eljusson a Kútvölgyi kórházban fekvő egykori világklasszishoz. Az olimpiai bajnok és vb-ezüstérmes Puskás hét éven át játszott a Real Madridban, és a '61-es BEK-döntőben négy góllal járult hozzá a sikerhez.

Erdős összesen húszmillióról beszél, vagyis ő valamelyest alulkalkulál, ami a bennfentesek szerint korántsem véletlen, hiszen ő üzleti alapon gondolta végig a szervezést, a jótékonyság csak később vetődött fel benne. A Kistelekinél lévő szerződések állítása szerint ezt alá is támasztják.

Kezdetben szó sem volt jótékonyságról

A főszervező az Index információi szerint csak akkor kereste meg a Puskás családot, amikor már a sajtóban is megjelent a mérkőzés terve, előre nem egyeztettek. Az első nyilatkozatokban szó sem volt jótékonyságról - tiszteletére jön, írta a sportnapilap -, és nyilvánvaló: ízléstelen visszaélni Puskás hírnevével.

Az első újsághírnél alighanem az MLSZ sem tudott még semmiről - enélkül pedig nem jöhet létre semmilyen válogatott mérkőzés -, hiszen nem kommentálták a Real budapesti érkezését. Emellett állítólag a válogatott menedzsere őrjöngött, mert négy nappal az argentinok elleni találkozó előttre szervezték a meccset.

Matthäus: Csak nemes ügyért játszik a válogatott

Az ezúttal Kaliforniában nyaraló Lothar Matthäus szokásos keddi Nemzeti Sportbeli írásában reagált az eseményekre, és kijelentette: a magyar válogatott csak nemes ügyért hajlandó játszani. Ha nem így lesz, akkor nem lesz mérkőzés.