Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

A Manchestert kapja a Debrecen

2005.07.29. 12:45
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elkészítette a Bajnokok Ligája harmadik csoportkörének párosítását. A Debrecent ezúttal sem fogadta a sors a kegyeibe, hiszen a Manchester Unitedet kapta. Az angol csapat két éve a Zalaegerszeg ellen már Magyarországra látogatott, de budapesti veresége után a visszavágón simán továbbjutott. A Sopron a Donyecket kapta.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) svájci székházában péntek délben elkészítette a Bajnokok Ligája harmadik csoportkörének párosítását. A Hajdukot az első meccsen három góllal verő Debrecen az egyik legerősebb csapatot kapta, az angol bajnokság harmadik helyezettjét, a Manchester Unitedet.

Ki lesz a debreceni Koplárovics?

A Manchester három éve magyar csapatot, a Zalaegerszeget búcsúztatott a csoportkörbe jutásért. Az első, budapesti mérkőzésen Koplárovics Béla góljával a magyarok nyertek, ám a visszavágón öt góllal bizonyult jobbnak az angol együttes.

A magyar csapat, ha továbbkerül horvát riválisával szemben, akkor augusztus tizedikén a manchesteri arénában lesz fellépése, és a visszavágót játssza hazai környezetben. A Debrecen ha kiesik a Manchester ellen, akkor is az UEFA-kupában folytathatja.

Supka: Még nem foglalkozunk a Manchesterrel
Supka Attila, a debreceniek vezetőedzője még nem kíván az angol együóttessel foglalkozni. "Egyelőre a hétvégi, Zalaegerszeg elleni bajnokira koncentrálunk, majd utána kezdjük el a felkészülést a jövő szerdai spliti visszavágóra. Egyébként is, hiába nyertünk az első meccsen három góllal, még egy nagyon nehéz kilencven perc vár ránk. Ha azt is sikerrel vettük, akkor majd ráérünk a Manchesterrel foglalkozni".

Az Evertonra a Villareal vár

A címvédő Liverpoolra ezúttal egy balkáni kirándulás várhat, hiszen az albán Tirana és a bolgár Szófia mérkőzésének továbbjutójához kénytelen utazni. Idegenben a bolgárok nyertek.

A sorsolás alapján négy nagy érdeklődésre számot tartó összecsapás lesz, mert az angol Everton a spanyol Villarealt kapta, a portugál Sporting Lisszabon az olasz Udinesét, a szintén spanyol Betis a francia Monacót - utóbbi 2004-ben BL-döntős volt -, míg az Inter alighanem elkerülte volna a donyecki a kirándulást.

A Partizan ismét nagy esélyt kapott

Az első körben a skót Celtic ellen fölényes győzelmet arató szlovák bajnok, a Petrzalka, ha továbbmegy, akkor vélhetően a Partizant fogadja, vagyis a szerb csapatnak ismét komoly az esélye, hogy a Bajnokok Ligájába kerüljön. A magyar szövetségi kapitány, Lothar Matthäus egyetlen edzői sikerét a belgrádi csapat élén érte el, amikor a Newcastle ellenében a főtáblára került.

A párosítás:
Manchester United (angol)-DVSC/Hajduk Split (horvát)
FBK Kaunas (litván)/FC Liverpool (angol)-SK Tirana (albán)/CSZKA Szófia (bolgár)
Sahtar Doneck (ukrán)-Internazionale (olasz)
Shelbourne (ír)/Steaua Bucuresti (román)-Rosenborg (norvég)
Malmö FF (svéd)/Maccabi Haifa (izraeli)- Dinamo Kijiv (ukrán)/FC Thun (svájci)
Everton (angol)-Villarreal (spanyol)
Sporting Lisboa (portugál)-Udinese (olasz)
Valerenga IF (norvég)/Haka Valkeakoski (finn)-FC Bruges (belga)
F91 Dudelange (luxemburgi)/Rapid Wien (osztrák)-Rabotnicki
Szkopje(macedón)/Lokomotiv Moszkva (orosz)
RSC Anderlecht (belga)/Nefcsi Baki (azeri)-Slavia Praha (cseh)
Anortoszisz Famaguszta (ciprusi)/Trabzonspor (török)-Glasgow Rangers (skót)
FC Basel (svájci)-Werder Bremen (német)
Dinamo Tbiliszi (grúz)/Bröndby IF (dán)-Ajax Amsterdam (holland)
Real Betis (spanyol)-AS Monaco (francia)
Wisla Kraków (lengyel)-Panathinaikosz (görög)
Artmedia Bratislava (szlovák)/Celtic Glasgow (skót)-Partizan Beograd (szerb-montenegrói)/Sheriff Tiraspol (moldáv)

Az UEFA-kupa-selejtezőben érdekelt Sopron is talán az egyik legnezehebb ellenfelet kapta, hiszen az ukrán Metallurg Donyeck a harmadik volt a bajnokságban, és az ország futballját tekintve egyértelműen ők a párharc esélyesei. Csank János csapata hazai pályán kezd augusztus tizenegyedikén, a visszavágóra két hét múlva kerül sor, a tét a legjobb nyolcvan közé kerülés.