Lukács
7 °C
22 °C

Laza Real-győzelem a lelkes magyarok ellen

2005.08.14. 22:12
A Real Madrid látványosan csak annyit adott ki magából a légiósait nélkülöző alkalmi magyar nemzeti együttes, a Puskás Ferenc Válogatott ellen, amennyi a 3-1-es győzelemhez kellett. A hangulat hagyott maga után kívánnivalót, a magyar játékosok lelkesedése nem, mert Keneseiék néha fölényben is játszottak a fásult világsztárok ellen. Lothar Matthäus szerint játékosai megmutatták, önbizalommal bárki ellen nyerni tudnak.
Nem volt teljesen telt ház vasárnap este a Puskás Ferenc-stadionban a Real Madrid vendégszereplésén, amelyen a világsztárok könnyen nyertek 3-1-re. A Puskás Ferenc tiszteletére rendezett gálameccsen a nevét viselő magyar válogatott az egykori világklasszis volt csapatával csapott össze.

Maradtak üres helyek


Nézegessen Real-játékosokat!

Voltak üres székek a lelátón, a legolcsóbb jegy ugyanis 8800 forintba került, a legdrágább huszonötezerbe. Igaz, a szombati nyilvános edzésen talán ezren voltak, mert a vasárnapi meccsjeggyel nem rendelkezők egy majdnem ötezer forintos póló megvásárlásával léphettek a stadionba.

Az elszámolási vitával, acsarkodással felvezetett találkozón nem lehetett jelen a hetvennyolc éves ünnepelt, mert felesége és orvosai úgy döntöttek, nincs olyan állapotban, hogy elhagyhassa el a Kútvölgyi Kórházat.

Zidane két büntetője

A mérkőzés úgy kezdődött, ahogyan a "galaktikusoktól" el lehetett várni, Raúl került gólhelyzetbe rögtön a középkezdés után, de kisodródott. Az Angliában légióskodó Fülöp Márton kapus már vert helyzetben volt.

Puskáson marakodtak
A vasárnapi mérkőzés előtt néhány héttel vetetett fel Kisteleki István, a Magyar Labdarúgóliga (MLL) elnöke, hogy a szervezők - közte a Real Budapestre csábító Trigránit Rt. és a promóter Erdős László - visszaélnek Puskás Ferenc nevével és az ígértnél jóval kevesebb pénzt szánnak a világklasszis gyógykezelésére. A futballszövetség, a liga és a szervezők megbeszélésének eredményeként kiderült, a mérkőzés lebonyolítása mindkét részről akkor elfogadható és támogatható, ha a találkozó utáni elszámolást követően a nyereség ötven százalékát részben Puskás Ferenc gyógykezelésére, részben az utánpótlás-válogatottak javára fordítják, s eme összeg nem lehet kevesebb negyvenmillió forintnál.
Az első negyedóra végén a korábban hosszú ideig sérüléssel küszködő Böőr Zoltán újra megsérült: a kemény dán védővel, Gravesennel találkozott, akinek a könyöke eltalálta és az orrát törte.

Néhány perccel később két büntetőhöz is jutott a vendégegyüttes, előbb a tizenhatos sarkánál üresen hagyott és gólhelyzetbe került Michel Salgadót buktatta Halmosi Péter, majd egy kipattanó labdára rajtolt Ronaldo, de lerántották. A két büntetőben a végrehajtó, Zinedine Zidane volt a közös. A francia azonban az elsőt lezseren kihagyta, a másodikat azonban nem hibázta el, 0-1.

Visszavettek a 'galaktikusok', magyar egyenlítés

A Real ezután kissé visszavett az amúgy sem nagy iramból, de azért többször Fülöpnek kellett védenie. A madridi támadósorból elsősorban Raúl és Ronaldo tűntek ki aktivitásukkal.

A félidő vége előtt néhány perccel azonban Merk adott egy tizenegyest a magyar együttesnek is. A Tóth Norbertet buktató Salgado azt reklamálta, a tizenhatoson kívül szabálytalankodott. A lövésre készülődő Keneseit Beckham akarta megzavarni, de nem sikerült, a léc alá küldte a labdát: 1-1.

Kelletlen sztárok, lelkes magyarok

A fordulás után megélénkült a magyar válogatott, míg a Real Madrid egyre inkább visszafogott játékából. A Real évek óta csak pályára küldi a neveket, de játékosai David Beckham érkezése óta semmilyen trófeát nem nyertek. Az ázsiai és amerikai túrán is járt sztárok láthatóan egyre kedvetlenebbül játszottak.

Az edzők elégedettek
A Real Madrid mesterének, a brazil Vanderlei Luxemburgonak tetszett a vasárnapi összecsapás, de elismerte, nem volt ellenállhatatlan a csapata játéka. "Mindent kiadtunk magunkból, nem maradt semmi a csapatban. A második félidő elején a magyarok megnehezítették a dolgunkat. Tíz nap felkészülés után elégedett vagyok, az eredmény magáért beszél. Nem tudtuk azt a lehengerlő játékos produkálni, amelyet korábban elterveztünk. Ugyanakkor úgy érzem, sikerült Puskás Ferencnek néhány örömteli pillanatot szereznünk." "

A magyar csapatot most nem szövetségi kapitányi minőségében irányító Lothar Matthäus összességében elégedett volt a látottakkal. "Az első félidőben féltek a játékosaim, ami nem csoda, hiszen ezer-kétezer nézőhöz vannak szokva. A második félidő megmutatta, hogy kellő önbizalommal bárkit meg lehet verni" - értékelt a német szakember.
A magyar együttesben elsősorban Kenesei Krisztián volt aktív, de nagy helyzet termett Kerekes Zsombor előtt (őt Bárányos Zsolt ugratta ki), tíz méterre a kaputól Priskin Tamás próbálkozhatott, a csereként beállt - és az emlékezeteset általában csak világhírű csapatok (Brazília, Németország) nyújtó - Torghelle Sándor többször is jól került helyzetbe.

Két könnyed gól

Lothar Matthäus a hagyományoknak megfelelően mindenkinek lehetőséget adott, így sokan mondhatják el magukról, megszorongatták a Real Madridot. Ahhoz azonban nem férhetett kétség, a spanyol sztárcsapat könnyedén nyerni tud. Előbb a kelletlenül, de mégis veszélyesen játszó Ronaldo ugrott ki, majd a bizonytalan helyzetű Michael Owen szerzett gólt. Utóbbi gól vitatható helyzet után esett, mert Júlio Baptista a beadása előtt lökte Vincze Ottót.

Néha szurkoltak is

Csalóka volt, hogy a magyar válogatott "nyomott" a Real ellen, de a világsztárok csak annyit adtak ki magukból, amennyi ezen az estén kellett és könnyedén nyerték 3-1-re a gálát.

Igazi gálameccs volt, abban az értelemben is, hogy a közönség ritkán lelkesedett be, néhányszor hangzott fel a Hajrá, Magyarország.

Jegyzőkönyv
Puskás Ferenc Válogatott-Real Madrid (spanyol) 1-3 (1-1) Puskás Ferenc Stadion, 42 ezer néző, v.: Markus Merk (német)
Puskás Ferenc Válogatott: Fülöp Márton - Nikolov Balázs (Rósa Dénes, 62.), Komlósi Ádám, Éger László (Vanczák Vilmos, a szünetben), Balog Zoltán - Takács Ákos (Vadócz Krisztián, a szünetben), Böőr Zoltán (Bárányos Zsolt 14. (Rajczi Péter, 76.), Halmosi Péter (Vincze Ottó, a szünetben), Tóth Norbert (Priskin Tamás, a szünetben) - Illés Béla (Kenesei Krisztián 26.) - Kerekes Zsombor (Torghelle Sándor, 62.)
Real Madrid: Iker Casillas - Michel Salgado (Ruben De La Red, 80.), Ivan Helguera, Francisco Pavón, Roberto Carlos - Thomas Gravesen (Guti, 72.), Julio Baptista, Zinedine Zidane (Pablo Garcia, 72), David Beckham (Carlos Dioígo, 80.) - Ronaldo (Roberto Soldado, 82.), Raúl (Michael Owen, 75.)
gól: Kenesei (43., 11-esből), illetve Zidane (19., 11-esből), Ronaldo (72.), Owen (84.)
sárga lap: Torghelle (82.), illetve Gravesen (7.) Pavón (78.)