Vilma
-7 °C
4 °C

Megvan Geráék első győzelme

2005.08.20. 20:16
Megnyerte első meccsét a 2005/06-os angol első osztályú futballbajnokságban a West Bromwich Albion. Magyar középpályásuk, Gera Zoltán kezdő volt, és 65 percet játszott.
Csak az 55. perctől tíz emberrel játszó West Ham United szerzett pontot vendégként az angol labdarúgó-bajnokság második fordulójának szombat délutáni mérkőzésein.

Sárgát kapott, lecserélték

A West Bromwich Albion 2-1-re nyert a Portsmouth ellen, és még veretlen a Premier League-ben. A hazaiaknál Gera Zoltán a 65. percben sárga lapot kapott, egyből ezt követően lecserélték.

A magyar középpályás míg pályán volt, jól játszott, mikor lement, már 2-1 volt az állás, ami a végeredmény is lett.

Élre állt az MU

Megszerezte első győzelmét a Liverpool, míg a Debrecen BL-ellenfele, a Manchester United második szezonbeli bajnokiját is megnyerte, és ezzel vezeti a tabellát. Ugyanannyi pontja van, mint a Tottenhamnek és a Charltonnak, amelyek szintén győztek mindkét meccsükön. A United két nagy riválisa, a Chelsea és az Arsenal vasárnap egymással mérkőzik.

Premier League, 2. forduló

Blackburn Rovers-Fulham 2-1 (1-0)
g: Pedersen (15.), Tugay (71.), illetve McBride (49.)
Charlton Athletic-Wigan Athletic 1-0 (1-0)
g: Bent (42.)
FC Liverpool-Sunderland 1-0 (1-0)
g: Alonso (24.) piros lap: Welsh (74., Sunderland)
Newcastle United-West Ham United 0-0
piros lap: Koncseszki (55., West Ham)
Tottenham Hotspur-Middlesbrough 2-0 (0-0)
g: Defoe (49.), Mido (75.)
West Bromwich Albion-Portsmouth 2-1 (1-0)
g: Horsfield (2., 59.), illetve Robert (63.)
Manchester United-Aston Villa 1-0 (0-0)
g: van Nistelrooy (66.)
Birmingham City-Manchester City 1-2 (1-1)
Vasárnap: Bolton Wanderers-Everton 14:30 ó, Chelsea-Arsenal 17 ó