Vilma
-7 °C
4 °C

Perre készül a Puskás-relikviák hazahozója

2005.11.04. 16:22
A magyar futballban rendre felbukkanó "szaknévsoros" Bodnár György - miután megvásárolta és hazahozatta Puskás Ferenc árverésre bocsátott emléktárgyait -, újabb meglepő lépésre készül. A Real Madrid budapesti fellépésének általa csak csalóknak és csirkefogóknak nevezett szervezőit akarja beperelni.
"Nem magamnak akartam propagandát és ez nem is az én feladatom lett volna" - kezdte mondandóját Bodnár György azon a pénteki sajtótájékoztatón, melyen ismertette, miként zajlott a Puskás-relikviák megvásárlása és hazahozása Angliából.

Bodnár szeretné egyben tartani a relikviákat

Az üzletember elmondta, az internetről értesült arról, hogy a londoni Bonhams aukciós ház eladásra kínálja az Aranycsapat legendás játékosának, a betegeskedő Puskás Ferencnek személyes tárgyait. Bodnár elmondása szerint a 127 tárgyért 114 393 fontot (42 096 624 forint) fizetett és ezért az összegért hozzájutott a relikviákhoz kapcsolódó valamennyi joghoz. Ez azt jelenti, hogy a tárgyakról bármilyen fénykép csak az üzletember cégének, a Szaknévsornak az engedélyével közölhető.

A korábbi ligaelnök egyelőre nem tudja, mi lesz a relikviákkal, egyetlen kikötése van, hogy a többek között a FIFA Becsületrendjét is tartalmazó készlet egyben maradjon. A folytatásban még Ábrahám Attilának, a Nemzeti Sporthivatal (NSH) első emberének is odapiszkált, mondván jöjjön, nézze meg, mi nem kell neki a "Puskás tárgyak" közül, utalva Ábrahám azon kijelentésére, mikor úgy fogalmazott: pár dolog érdekli a Puskás-relikviákból.

Senki nem tett semmit az ügyben

"Ha a háromszorosát kellett volna fizetni, azt is kifizettem volna" - mondta Bodnár, aki szerint az volt a legbántóbb, hogy amikor kiderült, mikor lesz az árverés, mindenki okos volt, mindenki tudta, mit kellene tenni, de érdemben senki nem lépett az ügyben. Bodnár úgy véli, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) és a futballliga éves költségvetésének alig öt százalékába került volna a licitálásra kínált tárgyak megszerzése.

Csalók és csirkefogók

Bodnár György a sajtótájékoztatón "természetesen" kitért a Real Madrid augusztusi, budapesti szereplésére is. Az üzletember szerint a szervezők - akiket többször is csalóknak és csirkefogóknak nevezett - nem Puskás Ferencen akartak segíteni, hanem a legenda nevét felhasználva, annak feleségét becsapva szerettek volna komoly bevételhez jutni. Véleménye szerint erre a legjobb példa, hogy miközben jótékonysági mérkőzésként volt beharangozva a találkozó, először csak egy labda elárverezéséből származó összeget kínáltak fel a családnak.

"Mindent elmond a szervezőkről, hogy azt ígérték, hogy ötvenmillió forintért fogják eladni a labdát, amely végül 2,5 millió forintért kelt el" - mondta Bodnár. A futballközvetítési jogok korábbi tulajdonosa elmondta, ügyvédei már vizsgálják, hogy a Real-gála szervezőit csalásért be lehet-e perelni.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.