Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Nem szerzett előnyt a magyar utánpótlás-válogatott

2005.11.11. 22:46
A magyar utánpótlás labdarúgó-válogatott tizennyolc ezer néző előtt 1-1-es döntetlent ért el az Európa-bajnoki pótselejtezőben a címvédő olaszok ellen. Egy remek iramú meccsen az olaszok egy szerencsés góllal szereztek vezetést - Fülöp nem állt feladata magaslatán -, ezt Huszti húsz méteres bombával egyenlítette ki. A visszavágót jövő kedden rendezik.
A magyar utánpótlás labdarúgó-válogatott a horvátok elleni októberi 2-2-es döntetlenjével kiharcolta, hogy az Európa-bajnoki pótselejtezőben a címvédő olaszokkal mérkőzzön a nyolcas döntőbe jutásért.

Telt ház várta a csapatokat

Róth Antal csapata nem kapott könnyű ellenfelet, de nagyon fogadkozott, hogy jó eredményt ér el az első, budapesti találkozón. A kapitány dolgát megkönnyítette, hogy a felnőtt válogatott három játékost - Vanczák, Juhász, Huszti - is csatasorba állíthatott. Mivel az összecsapást ingyen tekinthették meg a nézők, telt ház várta a Ferencváros pályáján a játékosokat.

Az első félidőben a magyar csapat uralta a játékot, de igazán veszélyes helyzetet nem alakított ki. A szögletek nem sikerült tökéletesen, bár Feczesin csúsztatása szép volt, a távoli lövésekből éppúgy hiányzott az erő, mint a pontosság. Vanczák, Vadócz és Tisza is próbálkozott.

Fülöp kicsit mellényúlt a labdának

Az olaszok egy perc alatt dolgoztak ki két kisebb lehetőséget, de előbb Galloppa kísérletét fogta másodszorra a Coventry-t erősítő Fülöp, majd ugyanő - tizenkét méterről - ollózva próbálkozott, de ekkor is a helyén volt a magyar kapus.

Róth Antal: Van hiányérzetem
Róth Antal: A szívüket, lelküket kitették a játékosaim a pályára, de egy kis hiányérzetem nyilván van, mert nem tudtunk nyerni. Becsülendő, hogy hátrányból egyenlítettünk, volt akarat és hit a csapatomban. Mindent egybevéve egyenrangú ellenfelek voltunk, a pontrúgásokban talán kevéssel még riválisunk fölé is nőttünk. Tudtuk, hogy egységes csapatjátékra van szükség, a szerencse viszont nem állt mellénk. Bebizonyítottuk, hogy vannak a magyar futballnak tartalékai. A visszavágón nehéz dolgunk lesz, egyelőre még nem tudom, milyen taktikával lépünk pályára, de azt hiszem, készek vagyunk a bravúrra. Nagyon köszönöm a közönségnek, hogy mellettünk volt.

A fordulás után a csereként beálló Priskin fejesgólt ért el, de a játékvezető les miatt - jogosan - érvénytelenítette. Aztán a semmiből, az ötvennyolcadik percben váratlanul előnybe kerültek a vendégek. Donadel harminc méterről lőtt kapura, Fülöp kezei mellett pedig a hálóba vánszorgott a labda. (A kapus igen szerencsétlenül ért a labdához.) Három perc múlva ugyanő végzett el szabadrúgást huszonhárom méterről, a labda a sorfalon irányt változtatott, de centikkel a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret.

Huszti szép gólt lőtt húsz méterről

A magyar csapat ezek után beleerősített, szinte percenként lőtte be mindkét oldalról a labdákat, amelyek veszélyesek voltak - Vadócz ívelése különösen, a léc alól mentett a kapus -, igazán komoly lehetőség mégsem adódott. A hetvenharmadik percben viszont összejött az egyenlítés.

Bori kapott labdát a jobb oldalon, Vanczák elfutott mellette, de az MTK játékosa nem őt hozta játékba, hanem a középen zárkózó Husztihoz passzolt, aki ballal átvette a labdát, húsz méterről lövésre vállalkozott, és a kifelé kanyarodó labdát nem tudta kiütni a jobb alsó sarok elől a Roma kapusa, Curci.

Juhász klasszisteljesítményt nyújtott

A folytatásban lüktetett a játék, nagy volt az iram, mindkét oldalon helyzetek adódtak, San Marco középről lőhetett tizenhat méterről, de legalább két métert tévedett.

A magyar gárda jól küzdött, az Anderlecht védője, Juhász Roland klasszisként játszott, de az egész csapatot ki lehet emelni, bár a jövő keddi fermói visszavágón igazán nehéz lesz az alakulatnak. Ez a korosztály azonban idén már nyert Bulgáriában selejtezőn, Portugáliában pedig barátságos mérkőzésen.

Jegyzőkönyv:
Magyarország-Olaszország 1-1 (0-0)
Üllői út, 18 000 néző, v: Gumienny (belga)
gól: Huszti (73.), illetve Donadel (58.)
sárga lap: Máté (51.), illetve Sammarco (28.), Pazzini (59.)
Magyarország: Fülöp - Vanczák, Máté, Juhász, Takács - Czvitkovics (Bori, 63.), Vadócz, Sándor Gy., Huszti - Feczesin (Magasföldi, 80.), Tisza (Priskin, szünetben)
Olaszország: Curci - Potenza, Chiellini, Bovo, Canini - Donadel, Rosina (Defendi, 60.), Sammarco, Galloppa - Pazzini, Pepe

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!