Judit
-2 °C
8 °C

'A figuráknál már engem keresnek'

2005.12.07. 14:15
Lesújtó eddigi eredményeikkel doppingolta az Anderlecht játékosait, köztük Juhász Rolandot, a belga együttes edzője a Betis elleni utolsó BL-meccsen. A magyar védő az egyik legjobb volt az első idei győztes Bajnokok Ligája-mérkőzésen, ami annak ellenére a legkedvesebb neki, hogy játszott a Chelsea és a Liverpool ellen is.

"Nehéz meccsre számítottunk, de sikerült szépen búcsúznunk a Bajnokok Ligájától" - értékelte keddi teljesítményét Juhász Roland, aki együttesével ugyan kiesett a további küzdelmekből, de az utolsó fordulóban, idegenben győzte le a spanyol Betist.

Dopping volt a tabella

Juhász az Anderlecht mezével (fotó: epa)
Juhász az Anderlecht mezével (fotó: epa)

A magyar válogatott védője elmondta, edzőjük azzal doppingolta őket, hogy a meccset megelőző taktikai értekezleteken valamennyijük elé letett egy lapot, melyen kiemelte, hogy a csoport utolsó helyén állnak, nulla ponttal és nulla góllal. "Szerettünk volna legalább az egyiken változtatni, és nagyon örülünk neki, hogy mindkettőn sikerült. Azt hiszem így kell búcsúzni a BL-től" - vélte Juhász.

A belga lapok által is a találkozó egyik legjobbjának tartott magyar játékos úgy véli, játszott ugyan a Chelsea és a Liverpool ellen is remek hangulatú meccseket a sorozatban, ez a találkozó a legkedvesebb számára, hiszen ezen sikerült végre győzniük.

Ajka helyett a Stamford Bridge

"Nagyot fordult velem a világ az elmúlt hónapokban. Szeptember elején még az Ajka elleni kupameccsre készültem, nem sokkal később pedig már a Stamford Bridge-n játszottam a Chelsea ellen" - mondta Juhász. "Lámpalázas voltam, de amikor a maroknyi belga tábor elkezdte a nevemet skandálni, megnyugodtam. Öt nap alatt megismertek."

A nemzetközi szereplés ugyan véget ért az Anderlecht számára, de a belga bajnokságban még nagy feladatok várnak a brüsszeliekre. Az Anderlecht a védő szerint a "belga Fradi", így szurkolói mindenhol elvárják a győzelmet. "A legutóbbi bajnokin is a szünetben 0-0 volt az állás, mire kifütyültek minket. A végére nyertünk 3-0-ra, akkor már vastaps mellett vonultunk az öltözőbe."

Elfogadták, elismerik

"Még nem nagyon tudok franciául, így az edzőmmel se nagyon beszélgetek. Egyébként se egy nagy beszélgetős fajta, kevésszer értékel a meccsek után. De azt hiszem nincs annál nagyobb elismerés, mint hogy pályára küld" - elemezte Juhász a kapcsolatát a Frank Vercauterennel.

Számára szokatlan volt, hogy valamennyi találkozó után kapnak egy személyre szóló videokazettát, melyen javító szándékkal, 10-10 percben foglalják össze a hibáikat és a jó megoldásaikat. A magyar védő elmondta, a legnagyobb örömmel az tölti el, hogy társai a támadásoknál, egy-egy figuránál már őt keresik a beívelésekkel.

"Természetesen" kitért az itthon hetek óta folyó Matthäus-ügyre is. "Szeretném ha maradna, hiszen mentálisan sokat jelent a játékosoknak és nagy hatással van ránk" - mondta a jelenleg legjelentősebb klubban szereplő magyar légiós.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!