Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Szudánban túrázik a Budapest Honvéd

2006.01.09. 16:44
A világ egyik legszegényebb országában, Szudánban tölt két hetet az olasz Aldo Dolcetti vezette magyar labdarúgócsapat, a Budapest Honvéd. A tervek szerint négy klubcsapat mellett a válogatottal is megmérkőznek az ország hetvenezres stadionjában a kispestiek. A csapattal együtt utazik az Aranycsapat kapusa, Grosics Gyula, aki nyolcvanadik születésnapját épp az éhínség által gyakorta sújtott országban tölti.

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata jótékonysági, illetve felkészülési céllal két hetet tölt Szudánban. Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség elnöke, a túra ötletgazdája elárulta, először a magyar válogatottra gondoltak, de mivel jelenleg nincs szövetségi kapitánya a csapatnak, a szövetségnek pedig nincs elnöke, új együttes után kellett nézniük.

Ingyentúra Szudánba

Ekkor kerültek képbe a kispestiek, mivel ötven évvel ezelőtt az akkor Puskás Ferenc nevével fémjelzett gárda három mérkőzést is játszott az afrikai országban, és mindannyiszor nyert. A Honvéd január harmincegyedikén utazik Szudánba, és tizennégy napot tölt ott.

"A Honvéd öt mérkőzést játszik majd három helyszínen, az egyiket a szudáni válogatottal a hetvenezer férőhelyes nemzeti stadionban, és a találkozót várhatóan telt ház előtt rendezik. A másik négy összecsapáson helyi klubokkal találkozik a kispesti csapat, amelyiknek egy forintjába sem kerül a szudáni utazás" - mondta az MTI-nek Bolek.

Kilencvenkettedik a világranglistán az ország

A szudáni válogatott - Szingapúrral holtversenyben - a kilencvenkettedik helyen áll a világranglistán, egy hellyel megelőzi Izlandot. A világbajnoki selejtezőkben hat pontot szerezve szerezték meg a hat fős csoport ötödik helyét.

Szudáni futballistákat igazolt már magyar klub, de a Temesvári Miklóssal Diósgyőrbe érkező három játékos nem tudott gyökeret ereszteni az élvonalban.

Kórház felépítésére fordítják a bevételt

A találkozók összes bevételét - azaz nem csak a jegyekből, de a reklámokból származót is - az első magyar afrikai kórház felépítésére fordítják a szervezők.

A magyar delegációval tart a legendás Aranycsapat kapusa, Grosics Gyula - ő tagja volt az ötven éve Szudánban túrázó Honvédnak - is, aki így éppen ott ünnepli majd nyolcvanadik születésnapját február negyedikén, és tiszteletére fogadást tart a szudáni államelnök.

Rajta kívül a korábbi legendák közül szintén kiutazik a világ egyik legszegényebb országába, Fenyvesi Máté és Várhidi Pál.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!