Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Megvan a Fradi új elnöke és elnöksége

2006.01.30. 14:43
A Ferencvárosi Torna Club rendkívüli tisztújító küldöttközgyűlése tíztagú elnökséget választott, amely a tanácskozás végeztével azonnal összeült, hogy soraiból megválassza Ináncsi Miklóst, a teke-szakosztály vezetőjét, az egyesület új elnökévé. Az elnökség és az elnök mandátuma is május 31-ig szól majd.

"Ne ülj le, úgy is mindjárt kiküldenek" - mondta egy újságíró, miután sikerült bejutnunk az FTC tisztújító közgyűlésére, melyet egy Putyin-Bush találkozónál is jobban őriztek.

A biztonság mindenek felett

A 10 órás kezdés előtt a népligeti sporttelepnél mintegy húsz szurkoló várakozott, bízva benne, hátha kiderül valami, jön az új befektető, hozza a milliókat (milliárdokat), lesz új stadion, és jön Ronaldinho.

A bejáratnál tucatnyi, sárga mellényes nagydarab ember, akik még a személyi igazolványt is elkérik a bejutni kívánó újságírótól, aztán mentegetőzve megjegyzik, nekik ezt mondták.

Szavazás a szavazásról

A bejárattól akadálymentesen lehetett eljutni a közgyűlésnek helyt adó Hotel Népligetig, ahol ismét igazolni kell magát az embernek. Az újabb igazoló válaszok után pedig már benn is voltunk.

Pontban 10 órakor el is kezdődött a közgyűlés, melyen a 60 küldöttből 56 jelent meg. Amint két héttel korábban az MLSZ közgyűlésen, itt is a szavazások lebonyolításának ismertetésével kezdődött a show.

Mit kell vele csinálni?"
A labdarúgó csapat egykori remek játékosa, jelenlegi elnökségi tag, a közel ötperces magyarázat után, melyből, bárki megtanulhatta, hogyan kell kezelni a szavazógépet, megkérdezte: "Mit kell vele csinálni?"

Név és újságírók nélkül

A szavazásra jogosult tagok elsőként a levezető elnököt és a mandátumvizsgáló bizottságot választották meg, majd arról döntöttek, hogy a továbbiakban titkos szavazással voksolnak, vagy mindenki névvel vállalja a véleményét. Amint várható volt, inkább a névnélküli, titkos szavazást választották. A következő szavazás pedig az újságírók távozását jelentette, ugyanis a küldöttek 67-23 arányban úgy döntöttek, zárt ülést tartanak.

Májusban új elnökség alakul

Így a sajtó kizárásával előbb sikerült az alapszabályt módosítani, melynek legfontosabb pontja, hogy a továbbiakban a küldöttgyűlés helyett az elnökség választ elnököt. További változást jelent, hogy az elnök legfeljebb négy évre választható, s mandátuma megegyezik az elnökségével, azaz jelen esetben május 31-ig, az évi rendes közgyűlésig szól majd. A folytatásban sikerült megválasztani az új 10 tagú elnökséget, melyben több, az elnöki posztra is esélyes vezető kapott helyet.

A közgyűlésen nem sikerült az egyesület teljes vezető testületét megválasztani, ugyanis 11 helyett csak 10 jelölt kapta meg a szükséges szavazatszámot, azaz az 50 százalék plusz egy voksot.

Inárcsi az új elnök

Horváth K. József újságírói kérdésre válaszolva arról is beszámolt, hogy a Kincstári Vagyonigazgatóság várhatóan február 13-án dönt az Üllői úti 6 plusz 2 hektáros területre kiírt pályázat eredményességéről. Mint ismeretes, az egyetlen pályázó az elnökségbe most bekerült Nagy Zoltán vezette TDZ Kft., amely mintegy 50 milliárd forintos beruházást tervez az ingatlanon.

Az is kiderült, hogy a labdarúgó szakosztálynak nincs képviselete a küldöttközgyűlésen, mivel jogilag teljesen levált az anyaegyesületről az FTC Rt. megalakulásával. A klub rendkívüli tisztújító küldöttközgyűlése által megválasztott új elnökség végül Ináncsi Miklóst, a teke-szakosztály vezetőjét választotta meg az egyesület új elnökévé.

A tíz elnökségi tag:
A Ferencváros megválasztott 10 elnökségi tagja, akik közül a testület ülése után maga az elnök is kikerül:
Fejős Mihály (atlétika), Kruj Iván (birkózás), Kassai György (jégkorong), Maglódi Lajos (kézilabda), Ináncsi Miklós (teke), Bató Márta (női torna), Takács Tibor (férfi torna), Fodor Szabolcs (úszás), Tönköly Zoltán (vízilabda), Nagy Zoltán (jégkorong)

Ináncsy egy szavazattal kapott többet, mint a másik jelölt Nagy Zoltán, aki a Kincstári Vagyoni Igazgatóság által az Üllői úti 6 plusz 2 hektáros területre kiírt pályázatra egyedüliként jelentkezett TDZ Kft. vezetője.

Nagynak magával kellett volna tárgyalnia

"Biztos vagyok benne, hogy együtt tudunk dolgozni, már csak azért is, mert a kollektív munkában hiszek. Amúgy furcsa helyzetet teremtett volna Nagy Zoltán megválasztása, hiszen önmagával kellett volna tárgyalnia, amennyiben a TDZ Kft. sikerrel jár a KVI pályázatán" - mondta az 55 éves sportvezető, aki arról nem kívánt nyilatkozni, hogy májusban az évi rendes közgyűlésen is jelölteti-e magát elnöknek, akkor már vélhetően hosszabb időtartamra. Ezt azzal indokolta, hogy az elkövetkezendő három hónapban kiderül, alkalmas-e erre a posztra.

Hobbitekésből lett elnök

Ináncsy - aki jelenleg a Budapesti Hús-nagykereskedelmi Közös Vállalat vezérigazgatója - elmondása szerint mintegy 15 éve került kapcsolatba a patinás egyesülettel, akkor kezdett lejárni tekézni. A teke-szakosztály elnökének egy hónapja választották meg.

"Már kedden munkához látok. A három hónap során egyrészről az égető problémákat kell orvosolni, másrészről hosszútávú terveket kell készíteni. Az elnökség tagjait felkértem, azzal is segítsék a munkámat, hogy esetleg megjelennek fontosabb tárgyalásokon" - vázolta teendőit és elképzeléseit Ináncsy, aki hozzátette, elődjére, Furulyás Jánosra is számít, hiszen ki kell használni kapcsolatrendszerét, illetve továbbra is ő a labdarúgóklubot működtető rt. vezérigazgatója.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!