Mária
-6 °C
-2 °C

Chelsea-győzelem a rangadón és rekordok a Premier League-ben

2006.02.05. 19:16
Az angol labdarúgó bajnokság 25. fordulójában a listavezető Chelsea két góllal verte a Liverpoolt és ugyanilyen arányban nyert a Manchester United és az Arsenal is. Shearer Newcastleben klubcsúcsot döntött, Henry pedig már 200. arsenalos góljánál jár

A forduló rangadóján a Liverpool az első félidőben egyenrangú partnere volt a házigazda Chelsea-nek, a fordulás után azonban egyértelmű volt a hazaiak fölénye, mely végül kétgólos győzelmet hozott.

A Pool az elmúlt két idényben mindössze egyszer győzte le a londoniakat, az a győzelem azonban akkor BL-döntőt ért. A két csapat a BL idei kiírásában is találkozott, de mindkét összecsapás 0-0-s döntetlent hozott.

Newcastleben Alan Shearer megdöntötte a klub történetének gólrekordját, s találatával csapata hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Portsmouth-t. A 35 éves csatár Jackie Milburn 200 gólos klubcsúcsát adta át a múltnak, ráadásul a mostani sikerrel megszakadt a Szarkák hét mérkőzésen át tartó nyeretlenségi sorozata.

Az Arsenalt erősítő Thierry Henry - aki már csúcstartó az Ágyúsoknál a gólok számát illetően - szintén mérföldkőhöz érkezett, ugyanis 200. alkalommal talált az ellenfelek kapujába. A londoniak idegenben arattak magabiztos kétgólos sikert a Birmingham City felett.

További jó hír az Arsenal számára, hogy "ügyvédje révén" előkerült Sol Campbell. A védő képviselőjén keresztül üzent, hogy rendben van, és jövő héttől ismét ott lesz az együttes edzésein. A válogatott játékos szerdától mostanáig nem adott életjelet magáról.

A Gera Zoltánt sérülés miatt továbbra is nélkülöző West Bromwich Albion hazai pályán 2-0-ra nyert a Blackburn ellen. A Tottenham Defoe duplájának köszönhetően magabiztosan verte a Charltont, míg az Aston Villa idegenben verte négy góllal a Middlesbrough-ot.

A Manchester United hazai pályán, egy remek mérkőzésen aratott kétgólos győzelmet a Fulham felett. A vendégek kétszer is feljöttek egy gólra, végül Ronaldo találata biztosította be a győzelmet.

Premier League, 25. forduló:
Chelsea-Liverpool 2-0 (1-0)
gól:Gallas (35.), Crespo (68.)
kiállítva: Reina (82., Liverpool)

Manchester United-Fulham 4-2 (3-2)
gól: Park (6.), Ronaldo (14., 87.), Saha (23.), illetve McBride (22.), Helguson (37.)

Birmingham City-Arsenal 0-2 (0-1)
g.: Adebayor (21.), Henry (63.)
piros lap: Heskey (83., Birmingham City)

Bolton Wanderers-Wigan Athletic 1-1 (0-0)
g.: Jannakopulosz (63.), illetve Johansson (77.)

Everton-Manchester City 1-0 (1-0)
g.: Weir (8.)
piros lap: Jordan (89., Manchester Cíty)

Middlesbrough-Aston Villa 0-4 (0-2)
g.: Moore (18., 62., 64.), Phillips (24.)

Newcastle United-Portsmouth 2-0 (1-0)
g.: N,Zogbia (41.), Shearer (64.)

West Bromwich Albion-Blackburn Rovers 2-0 (2-0)
g.: K. Campbell (6.), Greening (32.)

West Ham United-Sunderland 2-0 (0-0)
g.: Ashton (81.), Konchesky (87.)
Tottenham Hotspurs-Charlton Athletic 3-1 (2-0)
gól: Defoe (14., 46.), Jenas (41.), illetve Thomas (70.)

Az állás:
1. Chelsea 25 52-13 66
2. Manchester United 25 49-26 51
3. FC Liverpool 23 30-15 45
4. Tottenham Hotspur 25 34-21 44
5. Arsenal 24 38-19 40
6. Wigan Athletic 25 30-31 39