Natália
-3 °C
8 °C

Az edzőtemető Triestina a Sopront is veri

2006.02.14. 09:55
Magyarországon a Sopron labdarúgó-csapatánál háromszor váltottak edzőt ebben a szezonban, ám Olaszországban a Triestina már négy cserénél és hét trénernél jár. A klubelnök Flaviano Tonellotto mindent maga irányít az egyesületnél, amint mondta, csak tanácsadókat igazol maga mellé.
Hétfőn szerződtette edzőnek László Csabát az FC Sopron labdarúgócsapat, a volt ferencvárosi szakember már a klub negyedik trénere ebben a szezonban. A három váltás viszont csak hazánkban rekord, az olasz másodosztályú Triestina elnöke ebben az idényben már a negyedik cserénél, illetve a hetedik edzőjénél tart.

Az első páros három hetet, a Juve-klasszis két hónapot kapott

#alt#
Tonellotónak csak tanácsadó kell
(fotó: epa)
Az öntörvényű Flaviano Tonellotto az Adriano Buffoni-Alessandro Calori trénerkettőssel kezdte a 2005-2006-os szezont, két játéknap után vezették a bajnokságot, de a harmadikon hazai pályán 1-0-ra kikaptak az Atalantától, és - mindössze három hét után - menniük kellett.

A volt Sampdoria- és Juventus-klasszis futballista, Pietro Vierchowod érkezett a helyükre, de csak bő két hónapig bírta. November 21-én közös megegyezéssel távozott, helyettesítését házon belül oldotta meg Tonellotto: a klubigazgató Franco De Falco és az addigi segédedző, Nicola Cancelli kaptak bizalmat.

Hétfőn kezdett a hetedik

Egy hónapig húzták, karácsony előtt néhány nappal a prezidente Vittorio Russót szerződtette. A hatodik edző jó másfél hónapig dolgozhatott, a hétvégén kellett mennie, utódja Andrea Agostinelli lesz.

A soros szakvezetőnek nincs könnyű dolga Tonellotto mellett, hiszen korábban az elnök kijelentette, a klubot ő irányítja, valójában nem is edzőket, hanem tanácsadókat szerződtet.

Pénzlevonás, sajtócsend

Ennek szellemében az egyesülettől szeptember közepe és november eleje között senki nem nyilatkozhatott a sajtónak, mert Tonellotto megharagudott az újságírókra, míg novemberben a saját alkalmazottait büntette: a fizetések felét levonta, mivel nem volt elégedett az eredményekkel.

Januárban a szurkolókkal is összeveszett, a tifosók őt okolták, mert több játékost elzavart, és a helyükre nem hozott megfelelő embereket. A kritikák miatt lemondott, de amikor a drukkerek az egyik meccsen megpróbálták bevenni az elnöki páholyt, hogy megverjék őt, meggondolta magát, és mégis maradt.

Mindezek ellenére a Triestina meglepően jól áll a Serie B-ben, 22 csapat közül a tizenötödik, mégcsak kieső helyen sincs.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.