Árpád
-1 °C
9 °C

Ezt már Stohl Buci is megirigyelné

2006.02.27. 17:51
A máltai UEFA-delegáltnak nagyon tetszett a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) rendkívüli közgyűlése, amely végül Kisteleki Istvánt választotta a szervezet élére. Az új elnök a döntő szavazás előtt feltételesen felajánlotta visszalépését, majd elállt ettől a szándékától. Ellenfele, az alulmaradt Pellady Péter azt mondta, a futball szomorú napja volt a hétfői. A ZTE-vel bajnok edző, Bozsik Péter nem tudta, tragédiát, komédiát vagy tragikomédiát látott-e. A közgyűlést többször fütty és bekiabálások zavarták meg. Kiderült az is, Kutasi Róbert már nem Geréb.

"Ha itt sincs, akkor nem lehet ő a szavazatszámláló bizottság elnöke" - mondta Vörös Tamás, Szilágyi Sándorra utalva. Előbbi, a Somogy megyei szövetség elnöke, aki levezetője volt a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hétfői, rendkívüli tisztújító közgyűlésének, azután jutott erre a döntésre, hogy a több mint háromnegyed órás késéssel kezdődött közgyűlés első órájában csak szavaztak a küldöttek.

Először megválasztották levezető elnöknek Vöröst, majd a jegyzőkönyvvezetőket, később a jegyzőkönyv-hitelesítőket. Ezután akarták megszavazni a szavazatszámláló bizottságot is, de ezt ideiglenesen keresztbe húzta Szilágyi. Végül Klement Tibor került a háromtagú stábba.

Stohl hiánya

#alt#
Kisteleki István, az MLSZ új elnöke
(fotó: Barakonyi Szabolcs)

Ekkor mondta azt a szavazásokba már "belefáradt" küldött, hogy ezt a sok szavazást már Stohl Buci is megirigyelné. Ezt követően a küldöttek elfogadták a napirendi pontokat, melyek között szerepelt a felügyelő bizottság és az ad hoc bizottság beszámolója, elnökválasztás, alapszabály-módosítás, elnökségi tagok megválasztása.

A két testület beszámolója után kiderült, hogy a Sebes József vezette felügyelő bizottság több visszásságot is tapasztalt az MLSZ gazdálkodásában. Az ad hoc bizottság ezt vitatta, s mint elhangzott: majd az APEH vizsgálata deríti ki, hogy mi az igazság. Közben kiderült, a szabolcsi és a veszprémi küldöttek papírjai nem is érvényesek, de ezt is megszavazta a közgyűlés, így a folytatásban ők is dönhettek.

A máltai UEFA-küldött jól érezte magát

A folytatásban Joseph Mifsud, a máltai szövetség vezetője, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának tagja mondott beszédet, melyben kiemelte, hatalmas élmény, hogy részt vehet az MLSZ közgyűlésén, majd később rátért, azért jött ő, mert ő ért rá. Elmondta, bízik benne, hogy a márciusi UEFA-kongresszuson is ilyen remekül érzi majd magát, de azért örülne, ha akkor jobb idő lenne.

A két elnökjelölt beszéde következett, előbb Pellady Péter, a válogatott volt marketingmenedzsere kapott szót. "Nem egyszerű nekem, hiszen későn léptem be a versenybe, ugyanakkor az tény, más véleményem van, milyen irányba menjen a futball. Két éve még senki nem ismert, azóta keveset ígértem, de sokat adtam a magyar labdarúgásnak" - kezdte mondandóját Pellady.

"Aki új világot akar, rám szavaz"

"Vitatkozunk a számokról, de az biztos, nálam pénz nem tűnt el. Matthäus idehozatala drága volt, de kifizettük, kifizettem. Megválasztásom esetére vannak elképzeléseim, de sajnos ezeket nem mindenhol mondhattam el. Viszont én írásba leteszem, amit ígérek, így bármikor tudják követelni a lemondásomat, ha valamit nem teljesítek időre" - folytatta Pellady, akinek a cége, a Pellady Invest AG feljelentést tett ismeretlen tettes - áttételesen Kisteleki - ellen, miszerint a Profi Liga Kft. két részletben 157 millió 500 ezer forintot utalt át az MLL-nek.

Pellady elmondta, nem látja olyan szürkének a futball helyzetét. Tisztában van vele, ő sokaknak nem szimpatikus, hiszen nem idevalósi, fiatal és agresszív. "Akik akarnak egy új világba menni, ki akarnak lépni a mederből, osztják az elképzeléseimet, szavazzanak rám, nem bánják meg."

Nincs pénz, kapitány, befektető és a türelem

Az utána következő másik jelölt, Kisteleki István, a Magyar Labdarúgóliga (MLL) elnöke, így beszélt: "Döntés előtt állok, az elmúlt időben többen megnyilvánultak, elmondták, mit szeretnének, de én azt mondom, várjunk, hiszen még vezető testülete sincs a szövetségnek. Nincs pénz, kapitány, befektető és a türelem is egyre inkább fogyóban van. A választások után, ha lesz új kormány, ha nem, az csak a rendet nézi, csak akkor számíthatunk állami támogatásra, ha rend lesz".

A folytatásban arról beszélt, csak összefogással lehet megoldani a jelenlegi problémákat, ugyanakkor elvárja, vele szemben is szigorúan keményen lépjenek fel, ahogy ő tette az előző vezetéssel szemben. "Az egészségem és családi tanácsok ellenére is vállaltam a jelölést, mert szerintem nem az Európa-bajnokság megrendezése a nemzeti ügy, hanem maga a magyar futball nemzeti ügy" - indokolt a liga első embere.

Kovács, a józan hang

Kovács Attila, korábbi MLSZ-elnök kért és kapott szót, aki hívta fel a küldöttek figyelmét, mindenképpen válasszanak elnököt és elnökséget. Bejelentette, hogy bár megkapta a kellő számú jelölést, nem kíván elnökségi tag lenni.

Az első szünetben a küldöttek titkosan szavaztak: Kisteleki 61, Pellady 33 voksot kapott, két szavazat érvénytelen volt. Vagyis az alapszabály értelmében nem született döntés, mert az egyik jelöltnek kétharmados többséget kellett volna elérnie. Sokan megijedtek, mert addig kell szavazni, amíg valaki nem szerzi meg a kellő támogatottságot.

"Lemondok", "Én is", "Én mégsem"

A voksolás után Kisteleki szót kért: felajánlotta, miután nem kapta meg a szükséges támogatást, azaz nem élvezi a küldöttek egyöntetű bizalmát, visszalép a jelöléstől, ha Pellady is ezt teszi. Ellenfele kijelentette, ő is hajlandó visszalépni, és bízik benne, hogy a következő kampányidőszakban ő is megkapja a lehetőséget nézetei megfelelő ismertetésére.

Hamarosan többen is felszólaltak és döntésének felülbírálatára kérték Kistelekit, bekiabálások, füttyszó kísérte a beszédeket. Kovács Attila ismét beszélt, azt javasolta, a két jelölt egyezzen meg egymással a magyar futball érdekében. Ekkor tört ki a teljes káosz, voltak, akik a sajtó kizárását, mások az amatőr és a profi küldöttek külön tanácskozását szorgalmazták, miközben győzködték egymást: "Megbeszéltük nem, akkor most ne csináljátok már ezt."

Bozsiknak tetszett

Senki nem tudta, ki mondott le, ki volt, aki csak az ellenfél lemondásához fűzte lemondását. A meghívottként jelen lévő Bozsik Péter, aki a Zalaegerszeggel 2002-ben bajnoki címet nyert, mosolyogva csak annyit mondott: "Azért jöttem el, mert jól akartam szórakozni. Ez olyan mint egy színházi előadás, csak még nem tudni, hogy tragédia, vagy komédia lesz a vége. Az is lehet, hogy tragikomédia."

A szünet után fél percig folytatódott a közgyűlés, fütty és bekiabálás hallasztódott, Vörös ismételt szavazást rendelt el. Közben a levezetőelnök kikelt az elégedtlenkedők hallatán: "Ha valaki jobban tudja csinálni, üljön ide a helyemre, mindenki nagyon okos, ha kívülről kell beleszólni abba, mit hogyan csináljunk!"

A párbeszéd

Vörös Tamás levezető elnök megkérdezte a jelölteket, kívánnak-e indulni az elnöki posztért.

"Kisteleki István felajánlotta, hogy visszalép, ha én is ezt teszem" - mondta Pellady.
"Egyértelmű igen vagy nem választ kérnék" - szólt Vörös.
"Kisteleki István felajánlotta, hogy visszalép, ha én is ezt teszem" - ismételte Pellady. "Nincs elnökjelölt."
"Ez számomra nem világos" - mondta Vörös. "Megkérdezem, Kisteleki Istvánt, fenntartja-e jelölését?"
"Igen" - válaszolt Kisteleki.
Ezután arról szavaztak a küldöttek, hogy válasszanak-e elnököt.

A résztvevők 60 igennel, 24 nemmel és 2 tartózkodással az új szavazás mellett döntöttek.

"Ismét megkérdezem Pellady Pétert, kíván-e indulni az elnöki posztért?"
"Elmondom még egyszer, Kisteleki István felajánlotta, hogy visszalép, ha én is ezt teszem. A tagságnak kell eldöntenie, hogy szüksége van-e olyan elnökre, aki állandóan változtatja a véleményét? Igen, vállalom a jelölést."
A küldöttek füttyszóval reagáltak a felszólalásra, majd átvették a szavazólapokat.

Kisteleki nyert

A második szavazás már eredményesnek bizonyult, 66 küldött voksolt Kisteleki Istvánra, az MLL elnökére, Pellady Péter harminc szavazatot kapott. Pellady azonnal gratulált a győztesnek, majd embereivel elvonult egy másik terembe.

Nem sokkal később Pellady rögtönzött sajtótájékoztatót tartott, melyen elmondta, mielőtt bármit is lépne, jogi szakértőivel egyeztet. Ugyanakkor neki nem volt választási lehetősége, hiszen Kisteleki tett egy javaslatot, amit ő elfogadott, de a labdarúgóliga elnöke később visszavonta álláspontját.

Szomorú nap ez a futball számára

"Vannak bizonyos erők, akiknek az akarata érvényesült, én most még túl kicsi vagyok velük szembe. Mindenki látta, mi volt ma itt, én a szavamat betartottam, mások nem. Szomorú nap ez nem csak nekem, de a magyar futball számára is" - mondta a vesztes fél.

#alt#
Az elnökválasztáson alulmaradt Pellady
(fotó: Derball)

Megjegyezte, amennyiben a Szaknévsor és a közvetítői jogok tulajdonosa, Bodnár György állításai igazak, akkor el kell gondolkozni a voksolás végeredményén, ha nem, akkor azonnal be kell perelni az ismert üzletembert. Felidézte, Bozóky Imrével szemben sokkal enyhébb vádakat hoztak fel, mégis távoznia kellett.

Kifárasztotta a harc Kistelekit

Az elnökké választott Kistelekinek az elmúlt hetek nagyon megerőltetőek voltak, többször felmerült benne, hogy szüksége van-e erre. "A családomat megfenyegették, az autómat megrongálták, nagyon eldurvult a választási harc. A közgyűlésen, amikor felajánlottam a lemondásom, rengetegen kértek, hogy gondoljam meg, mérlegeljek, mi lesz az UEFA-kongresszussal, az Eb-pályázattal, ha nincs elnöke az MLSZ-nek".

Kisteleki hozzátette: az elmúlt hetekben egyedül harcolt, ami nagyon kifárasztotta. Szeretné, ha pár hét múlva már nem az elnök személye, hanem a labdarúgás szolgáltatna témát a sajtónak.

Kutasi már nem Geréb

Kérdésre válaszolva kijelentette, az általa pár héttel korábban Gerébnek nevezett Kutasi Róberttel, a REAC szakmai igazgatójával is kész együtt dolgozni. Kutasit azután nevezte el a Pál utcai fiúk árulójának nevével, miután egy korábbi állítását tíz perccel később visszavonta, ezzel ellehetetlenítve, hogy már korábban leválthassák az MLSZ korábbi vezetését.

Az elnökség tagjai

Az elnökválasztás után - öt választási fordulót követően - kialakult az MLSZ új elnöksége is. A magyar futballt irányító új elnökség tagjai: Helmeczy László, Kovács Péter, Dunai Antal, Jámbor János, Molnár Csaba, Nagy Ferenc, Nemes Ferenc, Pál László, Scherr Sándor, Szima Gábor, Rákóczi István, Fekete Miklós, Ferencz Gábor és Horváth Cs. Attila.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!