Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Az Inter sima győzelemmel jutott a nyolc közé

2006.03.14. 23:16
Az Internazionale jutott be a legjobb nyolc közé a labdarúgó Bajnokok Ligájában, miután az amszterdami döntetlent követően a milánói visszavágón egy góllal nyert az Ajax Amsterdam ellen.

Az első találkozó 2-2-es döntetlenje után, talán csak a legelvakultabb holland szurkolók bíztak benne, hogy az Ajaxnak sikerül kiharcolnia a továbbjutást az olasz Internazionale ellenében.

Az első meccs első húsz percében ugyan remekül játszott a holland csapat, de az inter a gyorsan összeszedett kétgólos hátrányát már akkor ledolgozta, így a visszavágón elég volt csak az eredmény tartására törekednie.

Ezt olyan tökéletesen tette, hogy a vendégeknek komoly lehetőségük szinte alig adódott. Igaz a hazaiak sem erőltették meg nagyon magukat, ám az 57. percben Stankovic egy balokldali akció végén remekül lőtt a hosszú sarokba.

A folytatásban aztán a hollandok mindent egy lapra téve támadtak, de még az egyenlítő gólt sem tudták megszerezni. Így az péasz együttes jutott as legjobb nyolc közé, ahol a spanyol Villareal vár rá, majd esetleges sikere esetén, az elődöntőben az Arsenal-Juventus meccs győztese.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó:
Internazionale (olasz)-Ajax Amsterdam (holland) 1-0 (0-0)
gól: Stankovic (57.)
Továbjutott: Internazionale, 3-2-es összesítéssel

A negyeddöntő párosítása:
Arsenal (angol)-Juventus (olasz)
Olympique Lyon (francia)-AC Milan (olasz)
Internazionale (olasz)-Villarreal (spanyol)
Benfica (portugál)-FC Barcelona (spanyol)

Az első mérkőzéseket március 28-án és 29-én, a visszavágókat április 4-én és 5-én játsszák.