Natália
-3 °C
7 °C

Négygólos fordítás, érthetetlen piros, durva falt az UEFA-kupában

2006.04.07. 10:01
Háromgólos összesített hátrányból sikerült továbbjutnia az UEFA Kupában a Middlesbrough-nak. Az angolok a Baselt verték ki, és az elődöntőben a Steaua Bukaresttel találkoznak. A Sevilla meccsén a bíró volt a főszereplő, a spanyol csapat a Schalkéval játszik a négy között.
Utolsó percben szerzett góllal jutott az UEFA-kupa elődöntőjébe a Middlesbrough a csütörtöki, Basel elleni negyeddöntő visszavágón.

Négy gólt kellett lőniük 70 perc alatt

Az angolokl háromgólos hátrányt dolgoztak le: az első találkozót 2-0-ra a Basel nyerte, és a második meccsen is korán 1-0-ás előnybe került. Ekkor a 'Borónak már négy gól kellett a továbbjutáshoz.

Az első félidőben Mark Vidukának csak egyenlítenie sikerült, de a szünet után az ausztrál csatár kapuskicselezős gólja már a vezetést jelentette. Bő tíz perccel a lefújás előtt Jimmy Floyd Hasselbaink szenzációs lövése egy gólnyira hozta a sikert.

A 90.-ben össze is jött, Fabio Rochembak 28 méteres kemény lövését csak kiütni tudta Pascal Zuberbühler kapus, és az érkező Massimo Maccarone jobbról, éles szögből a rövid sarokra rúgta a labdát: Zuberbühler még beleért, egy jobb kapus ki is védte volna, de a svájci ujjairól a hálóba pattant a labda.

Farina izgalmassá tette a meccset

A szentpétervári Zenitnek 4-1-ről kellett volna fordítania a Sevilla ellen, ám erre esélye sem volt. A szakadó hóesésben, sártengerré változott pályán lejátszott meccs egyáltalán nem volt durva, mindkét csapat a gólszerzéssel törődött, ám Fausto Farina játékvezetőnek sikerült elrontania.

A Zenit vezető gólja után a csereként bejött Kepa egy kontra után egyenlített, majd amikor társaival együtt visszaért a kezdőkörbe, a bíró kiállította, nem tudni, miért.

Néhány perccel később a zenites Krizanac brutálisan szállt bele a középpályán Marescába, a középpályás vonaglott a fájdalomtól, Farina le is küldte a légióst. (A lecserélt Maresca sípcsontja súlyosan zúzódott, de csak pénteken derül ki, mennyire komoly a sérülése.)

Befújt még egy jogtalan büntetőt az olasz, de az orosz kapus Alves lövését védte, és miután 5-2-es összesített állásnál lejátszották az öt perc hosszabbítást, továbbjutott a Sevilla.

A Schalke és a Steaua is a négy között

A négy között a spanyolok a Schalkéval játszanak, amely 3-1-es siker után csütörtökön hazai pályán játszott 1-1-et a Levszki Szófiával, míg a Middlesbrough a Steaua Bucaresttel találkozik. A románok rapidos honfitársaik ellen kerültek tovább, 0-0-ás visszavágót követően 1-1-gyel, idegenben lőtt góllal.

UEFA-kupa, negyeddöntő, visszavágók
Middlesbrough (angol)-Basel (svájci) 4-1 (1-1)
gól: Viduka (33., 57.), Hasselbaink (79.), Maccarone (90.), illetve Silva (23.)
piros lap: Majstorovic (73., Basel)
Továbbjutott: a Middlesbrough, 4-3-as összesítéssel

Zenit (orosz)-Sevilla (spanyol) 1-1 (0-0)
g.: Hjun (51.), illetve Kepa (63.)
piros lap: Krizanac (68.), illetve Kepa (65.)
Tj.: a Sevilla 5-2-es összesítéssel

Steaua Bucuresti (román)-Rapid Bucuresti (román) 0-0
Tj.: a Steaua Bucuresti 1-1-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal

Schalke 04 (német)-Levszki Szófia (bolgár) 1-1 (0-1)
g.: Lincoln (58.), illetve Angelov (25.)
Tj.: a Schalke 04, 4-2-es összesítéssel

Az elődöntő párosítása:
Schalke 04-Sevilla
Steaua Bucuresti-Middlesbrough

Az első mérkőzéseket április 20-án, a visszavágókat pedig egy héttel később rendezik. A döntőt május 10-én Eindhovenben játsszák.