Natália
-3 °C
7 °C

28 év után kért bocsánatot a Bayern az Ajaxtól

2006.05.09. 19:02
A Bayern München huszonnyolc év elteltével bocsánatot kért a Johann Cruyff amszterdami búcsúmérkőzésének elrontásáért, a 8-0-ás győzelemért. A klasszis komoly játékot kért, ennek a németek megfeleltek, majd Maier odavetett neki egy "sorryt".

A sokszoros válogatott, háromszoros aranylabdás Johann Cruyff 1978. november hetedikén, az Ajax-Bayern barátságos meccsen köszönt el a szurkolóktól, ám a vendégek alaposan elrontották az ünnepet.

A búcsúmeccs után még játszott az Ajaxban Cruyff

A játékos ekkor harmincegy éves volt, és a Barcelonától Észak-Amerikába távozott - Los Angelesben és Washingtonban játszott -, ám onnan '82-ben visszatért nevelőegyesületéhez, aktív pályafutást azonban a Feyenoroordban fejezte be egy év múlva harminchét évesen.

"Sértő módon játszottunk, de az Ajax is hibás volt. Nem hoztak el bennünket a repülőtérről, sőt, senki sem várt bennünket, ráadásul a kezdés előtt Cruyff bejött az öltözőnkbe, és megkért mindenkit, hogy komolyan játsszunk" - magyarázta a Nova holland tévécsatornán Karl-Heinz Rummenigge jelenlegi ügyvezető, aki négy gólt szerzett a különös találkozón.

Sorry, Johann

Utólag a bajorok közül többen is bűnbánóan nyilatkoztak, Gerd Müller nem volt büszke a fölényes sikerre, Sepp Maier pedig csak annyit mondott: "Sorry, Johann."

A búcsúmeccsek általában gólgazdag döntetlennel szoktak végződni, ezúttal a gólparádé teljesült is, ám csak az egyik csapat részéről. Arra nem tért ki Rummenigge, hogy miért lehetett ennyire feszült a két csapat illetve a pályára lépők között a viszony.

BEK-döntőt sohasem játszott egymás ellen a két klub

Az Ajax és a Bayern München a hetvenes évek Európa két legeredményesebb csapata volt, előbbi '71-től '73-ig uralta a Bajnokcsapatok Európa Kupáját és nyerte meg mindhárom alkalommal. A németek '74-től ugyancsak háromszor nyertek zsinórban, a fináléban azonban egyszer sem találkoztak. A '73-as kiírásban ugyanakkor az Ajax 4-0-ra verte a bajorokat.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.