Árpád
-1 °C
9 °C

Befogta az Újpestet a Debrecen

2006.05.13. 21:05
Az élmezőnyből a Debrecen és a Fehérvár is győzött a labdarúgó NB I. 27. fordulójában. A Loki sikerével pontszámban beérte az első Újpest, ami csak vasárnap lép pályára. A kiesők közül nyert a Pápa és a REAC, nehéz helyzetben a Vasas.
Az FC Fehérvár az esélyeknek megefelelően biztos győzelmet aratott hazai pályán a Csőszer FC Tatabánya Auto Trader ellen a labdarúgó Borsodi Liga 27. fordulójában.

Egyenlő ponttal az élen

A fehérváriak fordítottak, Vámosi vitatható tizenegyesével a vendégek majdnem tíz percig vezettek, utána Sitku, Kuttor, Csizmadia és Schwarcz lőtték a gólokat, a vége 4-1 lett.

A tabellán a forduló előtt második Debrecen magabiztosan nyert Sopronban 2-0-ra, és pontszámban beérte az első helyen a vasárnap pályára lépő Újpestet.

Az MTK-fiatalok öt gólt rúgtak

A Pápa a kiesési rangadón 1-0-ra legyőzte a Vasast, és még van esélye a bennmaradásra, míg szombati ellenfele nehéz helyzetbe került: az előtte álló REAC elhozta a három pontot a Honvédtól (1-3), így már négy egység az előnye az utolsó bennmaradó helyen.

Az MTK fiatal, tehetséges csapata 5-2-re verte hazai pályán a Győrt - Kanta hármat szerzett -, míg a ZTE - szintén otthon - 2-0-ra végzett a Diósgyőr ellen.

A 27. forduló eredményei
Budapesti Honvéd-REAC 1-3 (1-1)
Bozsik Stadion, 1000 néző, V: Sápi
gólszerzők: Baranyai (21.), illetve Somorjai (2., 49.), Polonkai (93.)
kiállítva: Benjamin (33., Honvéd)
sárga lap: Bozori (76.), Takács Z. (78.), Dobos (85.), illetve Horváth G. (27.), Nagy I. G. (43.), Földvári (64.)

ZTE FC-Diósgyőri VTK 2-0 (2-0)
Zalaegerszeg, 1500 néző, V: Bognár
gólszerzők: Bogunovic (21.), Sebők J. (25.)
sárga lap: Szögedi (76.), Almási (82.)

FC Sopron - DVSC-AVE Ásványvíz 0-2 (0-1)
Sopron, 3000 néző, V: Solymosi
gólszerzők: Sidibe (33.), Halmosi (86.)
sárga lap: Horváth A. (58.), illetve Bernáth (44.)

MTK Budapest-Győri ETO FC 5-2 (2-0)
Hidegkuti Stadion, 1500 néző, v.: Erdős
gólszerzők: Kanta J. (4., 15., 49.), Regedei (59., öngól), Németh (90.), illetve Bajzát (62.), Granát (67.)
sárga lap: Zsók (40.)

FC Fehérvár-Csőszer FC Tatabánya Auto Trader 4-1 (2-1)
Székesfehérvár, 3000 néző, V: Fábián
gólszerzők: Sitku (24.), Kuttor (33.), Csizmadia (54., 11-esből), Schwarcz (76.), illetve Vámosi (15., 11-esből)
kiállítva: Alumona (39.), illetve Balogh Z. (39.)
sárga lap: Horváth G. (15.), Kuttor (33.), Koller (21.), Farkas B. (82.), illetve Balogh Z. (30.), Mile (49.)

Lombard FC Pápa-Vasas 1-0 (0-0)
Pápa, 3000 néző, V: Arany
gólszerzők: Szabó II. Z. (90.)
sárga lap: Homma (59.), illetve Hegedűs Gy. (22.), Janjic (79.)

A bajnokság állása:

1. Újpest FC 26 18 5 3 65-29 59 pont
2. Debreceni VSC-AVE Ásványvíz 27 17 8 2 61-32 59
3. FC Fehérvár 27 17 6 4 44-19 57
4. MTK Budapest 27 16 6 5 58-30 54
5. Ferencváros 27 10 10 7 39-31 40
6. Győri ETO FC 27 9 8 10 42-41 35
7. FC Sopron 27 9 6 12 34-33 33
8. Diósgyőri VTK 27 9 6 12 27-37 33
9. Budapest Honvéd 27 8 9 10 32-47 33
10. Auto-Trader Tatabánya 27 8 8 11 37-40 32
11. Kaposvári Rákóczi 26 8 7 11 25-33 31
12. Zalaegerszegi TE FC 27 8 6 13 39-47 30
13. Pécsi MFC 27 7 8 12 35-38 29
14. REAC 27 7 4 16 28-51 25
15. Vasas 27 4 9 14 29-42 21
16. Lombard FC Pápa 27 4 6 17 24-69 18