Vilma
-7 °C
4 °C

Kinek nincs helye a válogatottban?

2006.05.31. 12:50
A vb-győzelemre is esélyesnek tartott angol labdarúgó-válogatott tudásának negyven százalékát adta ki magából a magyarok ellen Manchesterben, amikor felpörgették a játékot, a mieink nem bírták tartani az iramot. A hazai győzelemhez kétség sem férhetett, Bozsik Péter csapata szervezetten játszott, mezőnyben voltak ügyes kombinációi, néhány poszt viszont lyukasnak tűnt. Értékelés.

Klikk a képre!

Király Gábor:
Bemutatta a nap védését, alighanem tökéletesen tanulmányozta Lampard szokásait, és egy villámgyors vetődéssel hárította tizenegyesét, pedig korántsem volt könnyű labda. Biztos pont volt, még akkor is, ha a második gólért nem menthető fel, és ha szokása szerint osztályozza és minősíti a kapott gólokat, feltehetően ő is így látja. (Még az is lehet, hogy az elsőért vagy a harmadikért is okolja magát.) Kirúgásai és kidobásai pontosak voltak, összességében tett egy lépést afelé, hogy ne a Crystal Palace-nál folytassa a következő szezonban, bár volt már ennél jobb meccse is a válogatottban. Osztályzat: 6

Fehér Csaba:
Nagyszerűen ismerte fel a helyzetet, hatalmas bedobásával kihagyhatatlan helyzetbe hozta Torghellét, kár, hogy mégis kimaradt. Volt néhány bágyadt előretörése, ennek végét azonban rendre elrontotta, nem értette meg Szabics szándékait. A tizenegyes előtt ugyan nem ért hozzá Gerrardhoz, de ekkora rutinnal a háta mögött már megtanulhatta volna, hogy ne csússzon be páros lábbal a tizenhatoson belül. Az első félidőben egyszer érthetetlenül középe húzódott, így alakulhatott ki egy veszélyes támadás. Nem mindig találta a ritmust, láttuk már jobb kondícióban, de ha játékba lendül Hollandiában, akkor nagy erénye lehet a csapatnak. Osztályzat: 5

Éger László:
Ha a ballábas lövése bemegy tizenhétről, élete legfontosabb gólját szerzi, napokig róla beszélnénk, ám ha a saját kapuja előtti egyméteres jobbosa beakad a felső lécről, akkor most rajta röhög Európa. Egyikből sem lett gól, ő ennek ellenére olyan erényeket csillogtatott, amit tőle kevésszer láttunk eddig, irányította a védelmet, jól helyezkedett, őt egyszer sem sodorták el, még ha többször meg is előzték. Kemény volt, határozott, stabil tagja lehet a védelemnek, össze sem vethető Sebőkkel. Osztályzat: 6

Vanczák Vilmos:
Komlósi Ádám már az első percben megérezhette, hogy ezúttal nem a mozambiki Miróval fog fejpárbajt vívni, könnyen lepattant Terryről. Nem bírta sokáig, a helyére beálló Vanczák egyszer még a labdavezetéssel is próbálkozott, a második gólnál azonban esélye sem volt, hogy kiszorítsa a meginduló Terryt. Lehet, hogy ott motoszkált még a fejében, hogy az újpesti pályát félévre bezárják, mert fejben sűrűn voltak üresjáratai. Osztályzat: 5

Halmosi Péter:
Élete legnagyobb élménye marad a mérkőzés, hiszen Beckhamet kellett megakadályoznia a szervezésben. Az Index rokonszenvét már a meccs előtt elnyerte, hiszen bevallotta, a legutóbbi látogatásakor nem fotózta le a manchesteri stadiont, mint tíz éve Goran Kopunovics a Fradi madridi BL-fellépése előtt. Nem kedden játszotta legjobb meccsét, bántóan kiderült, hogy a jobb lába kizárólag támaszkodásra alkalmas, egyérintős megoldásai kevésszer jöttek be, de végig küzdött, veszélyt is jelenthetett volna, egyszer például becsapta Beckhamet. Hátul egyszer vészhelyzetbe került: a húsz centivel magasabb Crouchba két kézzel csimpaszkodott, de úgy se tudta megakadályozni, hogy az angol elfejelje a labdát. A bíró valószínűleg büntetőt ítél, ha a toronymagas csatár elesik, szerencséjére viszont a liverpooli simán talpon maradt. Osztályzat: 5

Ki volt a csapat leggyengébbje?

  • 571
    Molnár Balázs
  • 145
    Szabics Imre
  • 35
    Vanczák Vilmos
  • 22
    Tóth Balázs
  • 17
    Huszti Szabolcs
Molnár Balázs:
A csapat nagy talánya. Legalább annyira körülményes volt, mint egy járókeretes nagymama az ónos esőben. Cole simán szerelte, nem érzett rá, hogy hazai szinten elmegy az "átveszem-felnézek-igazítok-továbbadom" ritmus, itt azonban nem. A kapitány persze megvédte, nem is tehetett mást, de hosszú távon nem igazán hihető, hogy ő lehet erre a posztra a megoldás. Gyorsan tegyük hozzá, nagy edzőknek, Capellónak és Rijkaardnak is vannak bolondériái, Zebina és Oleguer, ugye. Egyelőre nem tudni, miért szereti őt a kapitány, lehet, közel laknak egymáshoz, vagy korábban Molnár vitte edzésre a trénert. Az első gól előtt szemmel is alig bírta követni Gerrardot, hiába a nemzetközi futball már nem az ő szintje. Az Espanyol után a törökök is kiszúrták képzetlenségét, ezúttal is kitűnt. Nincs a játéknak olyan eleme, amiben megüti a válogatottközeli mércét. Osztályzat: 4

Tóth Balázs:
Új-Zéland ellen az egyik legjobb volt, most ellenben észre sem lehetett venni. Futott, zakatolt, kevés eredménnyel, taszította a labdát. (Torghelle nem játszott félórát, így most eltekintenénk az értékelésétől, igaz a helyzetét belövi, mindjárt más a helyzet.) Osztályzat: 5

Dárdai Pál:
Ennél nagyobb gólt még nem lőtt a nemzeti csapatban. Lothar Matthäus hatalmas szakmai tudását és érzékét utólag is bizonyította az ő mellőzésével. Már nemcsak egyszerű rakkolós középpályás, aki a rombolásból veszi ki maradéktalanul a részét, az építésnél is hatékony, igaz van még mit fejlődnie, kivált pontosságban. Képes irányítania a társait: biztat, hergel, ösztönöz, a Hertha BSC-ben is ugyanezt teszi, ha a mentalitásának, állandó lelkesedésének töredéke átragad a többiekre, már megérte. Osztályzat: 6

Gera Zoltán:
Az eleganciája ezúttal is szembetűnő volt, a súlypontemelkedése is értékelhető, irányítani, vezérré válnia azonban most nem sikerült neki. A védőmunkából kivette a részét, a meccs vége felé már voltak helyzetet ígérő passzai, de tőle ennyi kevés. Pedig most a helyezkedéssel nem voltak gondjai. Az első félidőben kapáslövése nem sikerült jól, bár a mozdulatot szépen kivitelezte. Volt egy szabadrúgása, miután tőle kissé szokatlanul méterekkel lőtt a kapu fölé.Osztályzat: 5

Huszti Szabolcs:
Egy pár megmozdulásából már össze lehet vágni egy olyan kazettát, amelyik figyelemfelkeltő lehetne egy esetleges csapatkeresésnél. Mértani pontos keresztlabdája Gerához, amikor egy szöglet után leszerelte Cole-t, és ahogy felállt, azonnal lőtt, kevéssel mellé. Sokszor volt viszont tanácstalan, nem tudta, merre induljon, nem tudta, kinek kellene visszapasszolni. Pontrúgásai gyengére sikerültek az elején, aztán már nem csak térdmagasságban lőtte be a labdát, így alakulhatott ki veszélyes helyzet. Osztályzat: 5

Szabics Imre:
Egyedül maradt elöl, ennek megfelelően szenvedett is, mentségére szóljon, hogy ilyen védők gyűrűjében nála sokkal agresszívabb, robosztusabb csatárok is kínlódtak volna. Nem találta el a helyét, igaz gyakorta visszament védekezni, labdát is szerzett, többnyire rossz irányba mozgott el, így nem is kaphatott labdákat. Osztályzat: 4