Mária
-6 °C
2 °C

Két évente akarnak vb-t és Eb-t a vezető futballklubok

2006.06.05. 14:21
A jégkorong-vb-hez hasonló rendszerű Európa-bajnokságot, 48 csapatos Bajnokok Ligáját vizionál egy tanulmány, amely a legtehetősebb futballklubokat tömörítő G14 csoport megbízásából készült.

A labdarúgóvilág jelenlegi rendjéhez képest komoly módosításokat javasolnak annak a tanulmánynak a készítői, melyet az úgynevezett G14, a futball - ma már - 18 befolyásos klubját tömörítő szervezet rendelt meg egy holland tanácsadó cégtől.

Minden évben nagy torna

A Financial Times hétfői számában közölt összegzés a Hypercube nevű társaság munkájából kiemeli, hogy a világ- és Európa-bajnokságokat a jelenlegi néggyel szemben kétévente kellene megrendezni, míg a klubvilágbajnokságokat négyévente lenne célszerű lebonyolítani.

A javaslatcsomag központi eleme - lévén, hogy a megrendelők alapvetően pénzbevételük növekedését szeretnék elérni - az a kitétel, mely szerint a Eb-kre csak a gyengébb válogatottaknak kellene selejtezniük, így idő szabadulna fel, ezáltal pedig ki lehetne bővíteni a Bajnokok Ligáját. A BL-ben a jelenlegi 32 helyett 48 csapat venne részt, ennek folyományaként pedig nem 125, hanem 269 mérkőzésre kerülne sor. A módosítással akár 600 millió eurós éves összbevételre lehetne szert tenni.

Majdnem fix mezőny az Eb-ken

A tanulmány készítői szerint a kibővített BL-sorozat akkor lenne kivitelezhető a kétévente megrendezendő Eb-kkel, illetve vb-kkel párhuzamosan, ha a kvalifikációs rendszer jelenlegi rendszerét megváltoztatnák. A válogatottakat három csoportba sorolnák, az első divízió 16 csapata venne részt az első Eb-n. A torna zárultával a négy legrosszabb együttes lecsúszna a második vonalba, ahonnan ugyanennyi felkerülne az elitbe. Hasonló lenne az átjárás - részleteket ezzel kapcsolatban egyelőre nem közöltek - a második és a harmadik osztály között is. Az Eb első 12 csapata automatikusan részt vehetne Európa képviseletében a világbajnokságon. Az első vb-re ebben a rendszerben a javaslat szerint 2012-ben kerülne sor.

A G14 a tanulmány kapcsán leszögezi, hogy az abban foglaltak nem tekinthetők a csoport hivatalos álláspontjának, és ha a nemzetközi versenyrendszer átalakítására más - a szövetségek, a klubok és a játékosok számára egyformán kedvező - lehetőség nyílik, a tanácsadó cég által készített elemzést félreteszik.

A fejesek nem szeretik őket

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) végrehajtó bizottsága, amely a hét elején ülésezik Münchenben, többek között a G14-hez fűződő kapcsolat elemzésével is foglalkozik majd. A csoportosulás - melynek tagja az Ajax Amsterdam, a PSV Eindhoven, a Borussia Dortmund, a Bayern München, a Bayer Leverkusen, az FC Barcelona, a Real Madrid, az FC Valencia, az Internazionale, a Juventus, az AC Milan, a Manchester United, az FC Liverpool, az Arsenal, az Olympique Marseille, a Paris Saint-Germain, az Olympique Lyon és az FC Porto - az elmúlt hónapokban, években többször került érdekellentétbe a FIFA-val, illetve a sportág európai szövetségével.