Vilma
-7 °C
4 °C

Ilyen ország nincs IV. - Ghána

A ghánaiak annyira lazák, hogy lenyúlták az egyetlen igazi afrikai birodalom nevét, az 1920-tól világszínvonalon követik a zenei trendeket. Ezen kívül jól tudnak puccsolni, diktatúrából demokráciát építeni és szőni, mi legjobban mégis a '68-as funkforradalomnak örülhetünk.

[A vébé tiszteletére indított sorozatunkban olyan országokkal ismerkedünk, amikről egy-egy játékos nevénél többet nem szoktunk tudni. Lehet, hogy bunkók vagyunk, de az szóljon be először, aki fejből tudja Togo fővárosát (Lomé), vagy Trinidad és Tobago egy főre jutó nemzeti jövedelmét (kapaszkodjanak meg, 16 700 dollár).]

Ghána
Forrás: GoogleMaps

A nyugat-afrikai országot nyugaton Elefántcsontpart, északon Burkina Faso, keleten Togo határolja
Területe: 239 460 km2
Népesség: 22 409 572 fő
Várható élethossz: 58.87 év
Nemzetiségi összetétel: 44% asanti, 16% mosi-dagomba, 13% ewe, 8% ga, 3% gurma, 1% yoruba, 1.5% európai/vegyes
Vásárlóerő-paritáson számolt GDP: 54,45 milliárd dollár
Egy főre jutó GDP: 2500 dollár
Munkanélküliség: 20%
Államadóság: a GDP 80,1%

Szívem szerint ez a cikk Michael Essien dícsőítéséből állna csak, mert ő a nagy király, de Ghánában az asantik a királyok. A szubszaharai Afrika államai közül elsőként Ghána nyerte el a függetlenségét 1957-ben. A brit Aranypart és Togoföld gyarmatokból összeállt ország a 12. századi Ghána birodalom nevét vette fel, bár erre sok történelmi alapjuk nem volt. Állítólag az ország lakói az eredetileg a mostani Ghánától észak-nyugatra elterülő királyságból vándoroltak délre. Mivel az országot 37 törzs lakja, ez akár még így is lehet.

Sötét múlt

Ghána történelméről keveset tudunk, az első írásos feljegyzések a 15. századból valóak, amikor beindult a kereskedelem az európaiakkal. Ebben az időszakban erősödtek meg a partmenti fanték, akik több államot is létrehoztak. Az ország a gyarmati időkben főként rabszolgákat és kakaót termelt.

A második világháborúban meggyengült brit birodalom ellen egy Amerikában nevelkedett politikus, Kwame Nkrumah vette fel a harcot. Nkrumah gondolkodását nagyban befolyásolta Marcus Gravey. A szélsőséges fekete polgárjogi harcos "Vissza Afrikába" néven indított mozgalmat. Nkrumah ezért a pánafrikai állam ötletének szentelte életét, első lépésben meg is szerezte Togo felét. Togo ugyanis két részre oszlott, a brit Togoföldre és a németektől a franciákhoz került Togóra. Bár Togóban több nemzetegyesítő mozgalom is indult a gyarmati időkben, a togoföldiek 1957-ben úgy döntöttek, nem várnak tovább Togo felszabadulására, és népszavazással inkább Ghánához csatlakoztak. Togo amúgy három évvel később szintén elnyerte függetlenségét, hogy aztán Ghánához hasonlóan ott is diktátor váltson puccsistát és viszont.


Király, kentében

Kreatív diktátor

Ghána ugyanis frissen megszerzett szabadságát rendszeres katonai puccsokra fordította, mígnem 1981-ben egy Jerry Rawlings nevű repülőhadnagynak sikerült végleg magához ragadnia a hatalmat. Rawlings 1992-ben átállt a demokráciára, melynek szabályai szerint 2000-ben már nem indulhatott harmadszor is az elnökségért. Utódja, John Kufour második elnöki periódusa közepén jár. Az ország demokratizálását jelzi, hogy Kofi Annan ENSZ-főtitkár is ghánai.

Ghána gazdasága nem sokat fejlődött a gyarmati idők óta, ráadásul a rabszolgaipart fel is számolták. Cserébe fantasztikus kulturális élet zajlik az országban. Mint említettük, Ghánában az asantik a királyok. Például ők szövik a Kentét amit mi tudatlan európaiak afrikai ruhának hívunk, de valójában az asantik hagyományos törzsi viselete. Menő kentegyárak vannak a szomszédos országokban is, leginkább mert Burkina Fasoban (az egykori Felső Voltában, Alsó Volta Ghána tartománya) és Maliban is élnek asantik.


Essien király, driblizésben

Popzene, amiről a legtöbb ország csak álmodhat

A kente hagyományosan a törzsfőnökök és az uralkodók ruhája volt, az asantiknak meg nagy királyságaik voltak, meg sok törzsfőnökük. A törzsi meg a királyi rangok még mindig népszerűek, a keményebbik amerikai profi birkózó ligában, a Ring of Honourban küzdő Nana herceg valóban ghánai herceg.

A kenténél is menőbb a ghánai könnyűzene, amelyik nagyjából a 20. század 20-as éveitől kezd elszakadni a helyi népzenétől, és a gyarmatországok fővárosai között nyugodtnak és urbánusnak számító, de aktív éjszakai élettel bíró Accrában jó táptalajra lel. Az inspiráció természetesen a "gazdag" amerikai rokonoktól érkezik, és a fekete műfajokkal nagyjából párhuzamosan fejlődik.


Szórakozóhely Ghánában, vagyis spot.

Nem az olcsó és kommersz világzenéről beszélünk, hanem igazi popzenéről. A világszerte ismert - ghánai (és Sierra Leone-i) eredetű - stílus a 20-as években a jazzel együtt kibontakozó highlife, amiben a hazai színezetű bonyolult, poliritmikus dobok mellé gitár és fúvós hangszerek kerültek, hogy a libériai matrózdalokról ne beszéljünk.

A highlife még ma is él, a kor követelményeinek megfelelően hol felgyorsul (így 50-es, 60-as évek hard bebop és free jazz stílusok hatására), hol lelassul (a 70-es évek souljaitól). A műfaj nagyjai: Jim Lawson, Celestine Ukwu, Chief Stephen Osita Osadebe. Aki egy tömény highlifeválogatásra kíváncsi, a Wrasse Recordstól keresse a Kings of Highlife c. kiadványt.


A nigériai könnyűzene az afrobeat-császárnak, Fela Kutinak köszönhetően nagy figyelmet kapott, a nem kevésbé zseniális ghánairól ez nem mondható el. Pedig a 60-as, 70-es évek funkforradalmainak talán legjobb képviselői a ghánaiak, akik kihasználva egy demokratikusabb fordulat nyugodt éveit, tonnaszámra kezték el kiadni a bakeliteket. Szerencsére néhány éve egy brit ritkazene-kutató brightoni lemezlovas, Miles Cleret felfedezőútra indult, majd elkezdte kiadni háromrészes Ghana Soundz válogatását.

A sorozat coolságáról most legyen elég ennyi meg még annyi, hogy az afrikai popzenék a kilencvenes évek mainstream könnyűzenéjének és dj-kultúrájának jelentős részét eltartották, a ghánai funk pedig csak annyiban különbözik az ország nagy aranytartalékaitól, hogy még szűz terület az ipar számára.