Mexikói a nap hülyegyereke
További Futball cikkek
- Zinédine Zidane meglepő helyen vállalhat munkát, rekordbajnok kispadjára ülhet le
- Minden sorozat véget ér egyszer: nem íródik tovább a szaúdi klub történelmi rekordja
- Eldőlt, visszatér-e a német válogatott szövetségi kapitánya a Bayern München kispadjára
- Csapattársaival ünnepelte a sikert a Roma játékosa, aki vasárnap összeesett a pályán
- Jürgen Klopp rendkívül csalódott, a Liverpool nem tudta tartani a tempót riválisával
Az első játéknapon győztek a németek, a másodikon megszerettük Trinidad és Tobagót, a harmadikon jót röhögtünk Verebesen, a negyediken bunkózott egy ghánai, az ötödiken bénázott Ronaldo, a hatodikon kivégezték Ukrajnát, a hetediken győztek a németek, a nyolcadikon szivarozott Maradona, a kilencediken hülyeséget csinált Gyan, a tizediken gólpasszt adott Ronaldo, a tizenegyediken felfedeztük a togói Zidane-t, a tizenkettediken győztek a németek. És mit hozott a tizenharmadik játéknap?
Portugália–Mexikó 2-1
A nap rekordja: Luiz Felipe Scolari (brazil, Portugália)
Tíz egymást követő mérkőzésen még a világ egyetlen szövetségi kapitánya sem tudott nyerni válogatottjával. A 2002-es brazil világbajnok Scolarinak ez sikerült (már a kilencedik is rekord volt), de szögezzük le, mielőtt utcát neveznénk el a szimpatikus mesterről: nem mindegy, hogy kik az ellenfelek. Irán, Angola és Mexikó nem ígért éppen halálcsoportot. No, és az sem mindegy, hogy a rekordokra törő kapitány melyik válogatott padján ül. Paqueta például három éve világbajnok lett a 17 és 20 éves brazil fiatalokkal is, most Szaúd-Arábia kispadján nincs lehetősége hasonló bravúrra. A tunéziai kapitány Roger Lemerre is hiába mondhatja el magáról, hogy 2000-ben Európa-bajnok lett a francia válogatottal, a spanyol Torres erre nem volt tekintettel, és két gólt lőtt csapatának. Lemerre-nek legalább arra esélye van, hogy Tunézia jobban szerepeljen a vébén, mint négy éve a francia válogatottal, amikor egy ponttal, negyedikként esett ki.
A nap tizenegyese: Omar Bravo (Mexikó, Guadalajara)
Két gólt lőtt ugyan az első mérkőzésen a 26 éves csatár, de aki a szobáját akkor kitapétázta a csatár arcképével, annak csalódnia kellett. Az Angola elleni 0-0-s meccsen más arcát mutatta, három méterről lőtt például kapufát. Most egy 11-est lőtt fölé méterekkel, de más hasonlóság nem volt az 1994-es vébédöntőn hasonlóan bakizó Roberto Baggio és Omar Bravo között. (Amúgy a meccsen a portugálok is lőttek tizenegyest, Simao Sabrosa pont úgy totyogott előtte, mint aki kihagyja, Bravo javára írható, hogy ő legalább magabiztosan lőtte fölé.)
A nap hülyegyereke: Luis Perez (Mexikó, Monterrey)
Hat sárga és egy piros lapot osztott ki a szlovák Lubos Michel. A legfölöslegesebb szabálytalanságot Luis Perez követte el, aki egy sárga boldog tulajdonosaként vidám műesést színlelt a portugálok tizenhatosán belül. A FIFA honlapja "okos középpályásként" szól a 25 éves mexikói játékosról; mi más jelzőt használnánk, fölösleges szabálytalankodásával megfosztotta magát a nyolcaddöntő élményétől. Valószínűleg ez lesz a mexikói válogatott utolsó mérkőzése. Hogy miért? Az ellenfél Argentína, 1994 óta mindig csak idáig jut el a mexikói válogatott, és van még nyomós érv: nem játszik az okos középpályás.
A nap szerelmi jelenete: Ricardo Carvalho (Portugália, Chelsea) és Ricardo (Portugália, Sporting Lisszabon)
A latin rangadó a szappanoperák szerelmeseinek is tartogatott meglepetést. (Jut eszembe, nem tudom, melyik riporter az, de sürgősen hagyja abba a "jó napot az uraknak, kitartást a hölgyeknek!" kezdetű beköszöntőt, mert egyáltalán nem vicces.) A mérkőzés legérzelmesebb jelenetét a 28. percben könnyezhettük meg: egy nagy mexikói helyzet után együtt esett a kapuba Carvalho és Ricardo. Talán a Portugáliában közösen töltött évek jutottak eszükbe, esetleg az edzőtábor bezártsága hozta ki belőlük: a két fiú fektében összeölelkezett, és egymásba fonódva álltak talpra, mert a hátrányban lévő mexikóiak szöglethez készülődtek. És nem voltak éppen romantikus kedvükben, gólt is szereztek a szögletből. (Itt jegyezzük meg, hogy ezen a mérkőzésen végre pályára lépett Nuno Gomes, akiért rajongtak a nők a 2004-es Európa-bajnokságon. Gólt nem lőtt.)
Irán–Angola 1-1
A nap formajavulása: Jamba (Angola, AS Aviacao)
Azok után, hogy elkényeztetett játékosértékelő emberünk a mexikóiak ellen nyújtott játékára egyest adott, a portugálok ellen meg a nála öt évvel fiatalabb Figo a gól előtt tíz métert vert rá öt méteren, most összeszedte magát. Hogy Angola nem kapott egynél több gólt, az neki köszönhető, de az már inkább vicces, hogy az angolai válogatott egyetlen fehérének, Figueiredónak a sérülése után még a csapatkapitányi karszalagot is megkapta.
A nap leghosszabb félidejének bírója: Mark Shield (Ausztrália)
Az első félidőt látva érthetetlen volt, hogy miért tartott az első félidő ötven és fél percig. (Ez volt a vébé leghosszabb félideje.) Megtudva, hogy mi a hobbija, már egyáltalán nem az. Shield a horgászást szereti, az meg nem a kapkodó idegbetegek sportja.
A nap időhúzója: Joao Ricardo (Angola, klub nélküli)
Az előző mérkőzésen nem védett rosszul, nálunk a nap kapusa címet is kiérdemelte. Nem értettük, hogy nincs csapata a harminchat éves embernek, de most már kezdjük kapizsgálni. A meccsen egy hazaadást alig tudott lekezelni, majd a meccs vége felé csúnyán húzta az időt, miközben győzelem esetén még Angola is a legjobb 16 csapat közé juthatott volna. Persze, lehet, hogy nem ostoba, csak realista.
Argentína–Hollandia 0-0
A nap csúcstartója: Edwin van der Sar (Hollandia, Manchester United)
Argentína ellen Edwin van der Sar beállította Frank de Boer válogatottsági csúcsát, 112-t, ennyi pedig még gombócból is sok. A vébén tucatnyi játékosnak van ennél is több válogatottsága, főleg az amerikai és az ázsiai kontinensről. A vébé válogatottsági toplistája: El Dzsaber (Szaúd-Arábia, 162-szeres válogatott), Claudio Suarez (Mexikó, 178), Ali Daei (Irán, 149). A nagycsapatokból csak Figo (123), Roberto Carlos (123) és Thuram (116) veri van der Sart, bár nem vagyunk meggyőződve arról, hogy Franciaországot joggal nevezzük-e nagycsapatnak.
A nap sörmeccse: Argentína–Hollandia
Egy nappal korábban Németország is úgy lépett pályára, hogy a csapat már továbbjutott, de Klinsmann mester nem pihentette sztárjait, inkább átgázolt velük Ecuadoron. Az egyik oldalon van Basten kapitány Robbent, van Bommelt, van Bronckhorstot, a másikon Pekerman Sorint, Crespót, Saviolát pihentette. Meg is lett az eredménye, egy nézhetetlen mérkőzés. Na, ezért nem lesz világbajnok Argentína, mondanánk, ha nem ódzkodnánk zsigerileg a tippeléstől.
A nap láthatatlan embere: Ruud van Nistelrooy (Hollandia, Manchester United)
Legszívesebben az összes szereplőt jelölnénk a címre, de közülük is kiemelkedett a Manchester United támadója, akit nyilván nem a mai produkciója miatt akar leigazolni a Bayern München. Lecserélésekor nemcsak a nézők, hanem ő maga is meglepődött azon, hogy a pályán volt. Ne is beszéljünk többet erről a meccsről.
Elefántcsontpart–Szerbia és Montenegró 3-2
A nap kezezése: Milan Dudics (Szerbia és Montenegró, Crvena Zvezda)
Két tizenegyest is kapott Elefántcsontpart, és a nap hülyebírója díjat egyszer már kiérdemelt Marco Rodrigez mindkettőt jogosan fújta be. (Tudják, ő volt az a zselézett hajú az angol-paraguayiról.) A két kezezésből Milan Dudicsé volt a szebb, mivel két kézzel nyúlt egy, a tizenhatoson belül szálló labda után. A szerb futballban úgyis válságos idők jönnek, a kosárlabdában és a vízipólóban viszont hagyományosan jók, erről Kemény Dénesék is tudnának nyilatkozni. Nem lennénk meglepve, ha Dudics elhagyná a süllyedő hajót, és kézzel játszható sport után nézne.
A nap csalódása: Elefántcsontpart kiesése
Szegény elefántok két szoros, 2-1-es vereséget szenvedtek első két világbajnoki mérkőzésükön, és mindkettőn esélyük volt a pontszerzésre, ezt még a visszafogottabb Buenos Aires-i és amszterdami szakkommentátorok is elismerték. A sors fintora, hogy első győzelmüket éppen akkor érték el, amikor Didier Drogba eltiltás miatt nem játszhatott, de jött Dindane, aki már az argentinok ellen pontszerzéshez segíthette volna társait, ha a kezdőcsapatba jelöli az óvatoskodó Henri Michel. Bátran kellett volna támadni az első két meccsen is, mert védekezni, azt úgyse tudnak, és Verebes József jelmondatát írni a zászlóra: "eggyel több gólt kell lőni, mint az ellenfél".