Árpád
-2 °C
9 °C

Érik az első magyar kupanulla

2006.07.27. 09:36
A három magyar futballcsapat túl van első meccsein a nemzetközi kupákban, a mérleg négy pont, 2-5-ös gólarány - kazah, liechtensteini és macedón ellenféllel szemben. A DVSC hazai BL-döntetlenje után csütörtökön kieshet az UEFA-kupából a Fehérvár és az Újpest is. Úgy tűnik, már az augusztus megérése is szép teljesítmény lesz a magyar kluboknak.

Korábban még azt számolgattuk, latolgattuk a magyar futballcsapatok európai kupaszerepléseivel kapcsolatban, hogy megéri-e valamelyikük a tavaszt? Aztán jöttek a kiábrándító vereségek, az idei szereplés azonban minden képzeletet kezd alulmúlni. Most már az a tét, hogy az augusztus 2-i BL-selejtező-visszavágó után lesz-e csapatunk a kupában?

Beleszaladtak a nagy pofonba

Az UEFA-kupa selejtezője előtt lehetett sejteni, hogy a hazai bajnokság későbbi rajtja miatt tétmeccs nélkül induló Újpestnek és Fehérvárnak akár gondjai is lehetnek. A lilák az eddigi mélypontot produkálták a liechtensteini Vaduz ellen, hazai pályán: széteső játékkal, edzői bakikkal 0-4-re hozták a meccset.

A Fehérvár legalább legyőzte a Kajrat Almatit, de csak 1-0-ra és a kazahok többször szorongattak is. Újpesten azonnal le kellett mondania Bicskei Bertalannak, ő persze nem az arcpirító vereségre, hanem a légkörre és az általa nem eléggé ismert munkakörülményekre hivatkozott.

A Loki sem remekelt

Szerda este folytatta a sort a Bajnokok Ligája selejtezőjének második körében a kissé tompa Debrecen. A Loki hátrányba is került a macedón Rabotnicski Szkopje ellen, végül a nagy hajrá ellenére csak 1-1-re tudta hozni a hazai odavágót. Vagyis a macedónoknak akár egy 0-0 is elég lehet a jövő héten a továbblépéshez az idegenben szerzett gól miatt. A továbbjutás sorsa még nem dőlt el, 50-50 százalék esélyt adok mindkét csapatnak. A Loki van olyan jó együttes, hogy idegenben is képes kiharcolni a továbbjutást" - értékelt a lefújás után Supka Attila edző.

Ötezer kilométer a lábakban

Ez lesz

Kajrat Almati (kazah)-Fehérvár FC (az első meccsen: 0-1)
Almati, magyar idő szerint 15:30 óra, vezeti: Augustus Viorel Constantin (román)
Vaduz (liechtensteini)-Újpest FC
(4-0)
Vaduz, 19:30, vezeti: Cüneyt Cakir
Magyar tévécsatorna egyik találkozót sem közvetíti.

Csütörtökön a Fehévár és az Újpest már a második meccsét játssza, és most már az sem lenne meglepő, ha mindketten búcsúznának.

A piros-kékek vannak elvileg a könnyebb helyzetben, de ötezer kilométeres utazás után egy, az első meccsen is agresszív ellenféllel játszanak majd. Az edző Csertői Aurél szerint 50-50 százalék a továbbjutásra és arra számít, hogy a kazahok nagy lelkesedéssel vetik majd magukat a játékba.

Újpest: Támadás!

A lilák esetében már a győzelem megszerzése is szép eredmény lenne, a továbbjutás meg maga a csoda. Ezúttal sem játszik majd a csatár Rajczi Péter, mert őt elengedték Dániába próbajátékra és hiányzik Tisza Tibor és Füzi Ákos is.

Az új edző, az eddigi segítő, Valére Billen azt hangsúlyozta, Bicskei távozása óta sok minden máshogyan történik a Megyeri úton, de ellentmondóan nyilatkozott a csütörtöki esélyekről. "Nem könnyű kérdés, mert én realista ember vagyok, de szívem is van, sőt még álmodozni is szeretek. És tudja én is azt álmodom, hogy együtt ünnepeljük majd a csapattal a sikerünket Liechtensteinben. Ugyanakkor azt is tudom, hogy elképesztően nehéz négygólos hátrányból továbbjutni, szinte lehetetlen. Nagyon koncentrálnak majd a játékosok Vaduzban és kiadtuk a jelszót: támadás!"

Egy karnyújtásnyira tehát a lehetőség, hogy egy forduló után valamennyi csapatunk távozzon a nemzetközi kupákból. Ilyen még nem volt. Igaz, eddig a Ferenváros nélkül sem rendeztek magyar élvonalbeli futballbajnokságot.