Miklós
-7 °C
2 °C

A Bayern az élre ugrott a Bundesligában

2006.09.23. 18:53
A magyar érdekeltségű csapatok döntetleneztek a német fuballbajnokság ötödik fordulójában, így a listavezető Hertha BSC-t és Dárdai Pált megelőzte a az Aachent verő Bayern.

A Hannover szombaton sem tudott nyerni hazai pályán, ami immár jó fél éve nem sikerült az alsó-szászországi csapatnak.

Még veretlenek az új edzővel

A Bayer Leverkusen elleni bajnokit végigjátszotta a magyar válogatott védő, Huszti Szabolcs, aki a hazai csapat egyik legjobbja volt. A találkozó megrázó érdekessége volt, hogy a 96 kapujában az az Enke állt, akinek hat napja halt meg kislánya.

A négy meccse nyeretlen Leverkusen az első félidőben megszerezte a vezetést, a bosnyák Sergej Barbarez nyolc méterről volt eredményes. A védekezőbb felfogású játékosai hiányában inkább támadószellemű középpályával szereplő Hannover a fordulás után még bátrabb lett és Brdaric 16 perccel a befejezés előtt meg is szerezte az egyenlítést.

A hannoveriek az új vezetőedzővel, Dieter Heckinggel második meccsükön sem szenvedtek vereséget, elődjének Peter Neururernek három vesztes találkozó után kellett távoznia. A döntetlennel a 96 a legjobb kieső helyen áll öt forduló után.

Pontot mentett a Hertha

A hétvége előtt a tabella első helyén álló Hertha BSC-ben Dárdai Pál végigjátszotta a Mainz elleni idegenbeli meccset. Nem úgy a hazaiak magyarja, Szabics Imre, aki nem jutott szombaton lehetőséghez. A gólok a szünet után születtek, wlőbb a Mainznak szerzett vezetést a harmadosztályból igazolt Bakary Diakite a 49. percben, majd hét perc múlva Boateng egyenlített.

Podolski még csere sem volt

A berliniek döntetlenjét a Bayern München használta ki a legjobban, mivel hazai pályán 0-1-ről fordítva tudott győzni z újonc Aachen ellen. Az inkább közepes színvonalú összecsapáson az Alemannia többször nyolc-tíz emberrel védekezett, és a vezetését mindössze egy percig tudta tartani. Érdekesség, hogy a nyári csúcsigazolás, Lukas Podolski ezúttal nemhogy kezdő nem volt a Bayernben, de még csereként sem számított rá Felix Magath edző.

Bundesliga, 5. forduló

Bayern München-Alemannia Aachen 2-1 (1-1)
gól: Pizarro (39.), Van Bommel (51.), illetve Dum (38.)
Hamburger SV-Werder Bremen 1-1 (0-0)
g: Reinhardt (68.), illetve Borowski (58.) kiállítva: Mahdavikia (74., Hamburger SV)
FC Schalke 04-VfL Wolfsburg 2-0 (0-0)
g: Kuranyi (57.), Lincoln (89.) VfB Stuttgart-Eintracht Frankfurt 1-1 (0-0)
g: Gomez (73.), illetve Meier (88.)
FSV Mainz 05-Hertha BSC 1-1 (0-0)
g: Diakité (49.), illetve Boateng (56.)
Hannover 96-Bayer Leverkusen 1-1 (0-1)
g: Brdaric (74.), illetve Barbarez (37.)

Pénteken játszották: Borussia Mönchengladbach-Borussia Dortmund 1-0 (1-0)
Vasárnap játsszák: VfL Bochum-Arminia Bielefeld 17 ó Energie Cottbus-1. FC Nürnberg 17 ó

A bajnokság állása:
1. Bayern München 5 7-4 10 pont
2. FC Schalke 04 5 6-3 10
3. Hertha BSC 5 8-2 9
4. Borussia Mönchengladbach 5 6-5 9
5. 1. FC Nürnberg 4 5-1 8
6. Eintracht Frankfurt 5 6-4 7
7. Energie Cottbus 4 5-4 7
8. Werder Bremen 5 9-9 7
9. Borussia Dortmund 5 5-5 7
10. VfB Stuttgart 5 8-11 7
11. Alemannia Aachen 5 8-8 6
12. FSV Mainz 05 5 5-6 6
13. Bayer Leverkusen 5 7-7 5
14. Hamburger SV 5 5-6 4
Arminia Bielefeld 4 5-6 4
16. Hannover 96 5 5-13 4
17. VfL Wolfsburg 5 2-5 3
18. VfL Bochum 4 3-6 1

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!