Judit
3 °C
6 °C

Botrány helyett fieszta az Üllői úton

2006.09.23. 21:47
Rég nem tapasztalt jó hangulatban, és rendőri készültséggel, persze Gyurcsány Ferenc szidalmazása mellett is, de a vártnál kevesebb néző előtt nyert szombaton 7-1-re a másodosztályú Ferencváros az Üllői úton a Tuzsér ellen.

"A XXI. század egyik legnehezebb mérkőzése előtt áll a Ferencváros labdarúgócsapata" - írta a szurkolókhoz intézett levelében az FTC vezetése az NB II-es csapat szombati, Tuzsér elleni meccse előtt.

Fokozott éberséggel

A Gyurcsány Ferenc kiszivárgott májusi beszéde után kitört zavargásokban sok futballszurkoló is részt vett, ezért többen attól tartottak, hogy a Fradi szombati meccse politikai tiltakozásba, botrányba fulladhat. Ennek megfelelően Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere elrendelte, hogy az Üllői úti stadion környékéről a kezdésre minden mozdítható tárgyat tisztítsanak el. Arra is felhívta a pestiek figyelmét, hogy 8 és 9 kilenc között ne szálljanak a metróra, mert a fradisták majd ekkor hagyják el a stadiont.


Klikk!

A lelátókon a vártnál kevesebben voltak, hiszen legfeljebb hét és fél ezren váltottak jegyet az NB II újonca elleni meccsre. Ennél ebben a szezonban általában többen látták az FTC meccseit, mind hazai pályán, mind idegenben, igaz, a tavalyi NB I-es nézettségnél ez jóval magasabb. Az FTC hivatalos közlése szerint kilencezren voltak kint, ami azonban nem tükrözheti a valóságot. A kilencezer úgy jöhet ki, ha valamennyi megváltott bérletet nézőként könyvelünk el.

A stadion környékén már jóval a kezdés előtt a régi, valóban balhés meccseket idéző rendőri készültség volt. Néhány "Buzi MSZP!" rigmuson kívül azonban komolyabb véleménynyilvánítás nem történt. Az aluljáró egyik kocsmájából nagyon udvariasan ki is tessékelték a Gyurcsányt szidalmazókat, egy termetes kidobó kérte meg az elégedetlenkedőket, hogy máshol kiabálják Gyurcsány Ferenc nevét.

Simontibizés csak öt perccel a vége előtt

A Ferencváros meccseire járók jól tudják, hogy a színvonal egyik jelzője az, hogy hányadik percben szólal meg a "Simon Tibi! Simon Tibi!" rigmus. A négy éve agyonvert egykori FTC-játékos nevét általában akkor kezdik skandálni a drukkerek, ha nagyon nem tetszik nekik, ami a pályán zajlik. Ezúttal valóban gálázott a Fradi, hiszen nem tíz perc után, mindössze a 85. percben hangzott fel először a dal. Ami pontosan így hangzik:

Lopott a cipellőm, Angliából lopta, sej a szeretőm,
Nem is tudja tán, a rendőrkapitány,
Lopott az ingem, lopott a gatyám,
Gyilkosok! Tolvajok! Fasszopók! Rendőrök!
Simon Tibi! Simon Tibi!

Simon Tibor halálesete, hogy a vádlottak között rendőrök is vannak, ismert, mégis kisebb kifejést igényel a dalocska, mert az első sor messzire visz. Az ugyanis arra utal, hogy az 1978-as argentínai vébére készülő magyar válogatott angliai, 4-1-es vereségekor két futballistafeleséget is lopáson értek. Az újpesti Fazekas László neje és Törőcsik András menyasszonya volt a két "tettes", amin szívesen élcelődött a Fradi-tábor.

Bónuszként idekívánkozik még két kedvelt bekiabálás ebből a korból: "Táncolj Andris, táncolj Törő, menyasszonyod nagy betörő!" "Ne menjetek Londonba, lopjatok a Corvinba'"

A lila atya és Dalos ügynök

A stadionban érdekesebb dolgok történtek, fellépett ugyanis Vikidál Gyula és László atya is beszédet intézett a nézőkhöz. Dalos ügynök a kezdőkörben állva playbackről elénekelte az István, a király rockopera egyik dalát, miközben többen megjegyezték, "mit keres egy III/III-as itt?"

A gazdagréti szervező lelkész, a Fradi megmentéséért lila színű névjegykártyával küzdő László atya pedig nyugalomra intette a szurkolókat. "Én ott voltam azon az estén" - mondta, amire üdvrivalgás tört ki, mert mindenki tudta, hogy a tévészékház ostromára gondolt. László atya látta, hogy provokálták a tüntetőket. "Ne hagyjátok ma provokálni magatokat, mindenki szurkoljon méltósággal!" - zárt.

Lezárt szektorok

Véletlen egybeesés, de még véletlenül sem a zavargások miatt, mégis le volt zárva a ferencvárosi keménymagnak helyet adó, kapu mögötti K-L-szektor, azt az MLSZ még két hete tiltatta be, idegengyűlölő bekiabálások miatt. Többen megjegyezték, ha a kormányfő lekurvázhatja az országot, akkor miért jár ekkora büntetés az "Utálunk, szar Szlovákia!" bekiabálásért. A Fradi-tábor így a Duna felé eső sarokba szorult, a rendőrök pedig elfoglalták a kijelző alatti részeket.

Voltak vendégek is, vagy százan érkezhettek a Záhony melletti Tuzsérból. Mellettük is két szektort lezártak, hogy a fradisták nehogy a közelükbe férkőzhessenek. A tuzsériak egyébként nem foglalkoztak egy percet sem a politikával, végig csapatuknak szurkoltak.

Tíz percig tartott a "forradalmi lendület"

Elkezdődött a meccs és az első tíz percben, akárcsak a kezdés előtt, a bekiabálások szinte kizárólag a politikáról szóltak. Zúgott a "Buzi MSZP" dalocska, záporozott a "Gyurcsány, takarodj!" és felcsendült a "Kurva MSZP!" is.

Azonban a 11. percben a Fradi két év után visszatért csatára, Tököli Attila megszerezte a vezetést, és ezzel alábbhagyott a lelátói politizálás is. Innentől játszott a Fradi, Tököli kifejezetten elemében volt, jól játszott, agilis volt. Vezetésével a Fradi 24 perc alatt négy gólt rúgott a lelkes, szimpatikus, de gyenge Tuzsérnak.

Kisteleki is megkapta

Persze a bekiabálások még visszatértek, egy jól ismert rigmus átírásával megszületett a "Ki nem ugrál, kommunista, hej, hej!" sláger is, bár csak az első félidő közepén hangzott fel egyszer. Kapott a szidalmakból a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke, Kisteleki István is, őt a nyár óta sokszor hallott "Kisteleki, bazd meg az anyádat!" nótával köszöntötték a zöld-fehérek.


Nézze meg képeinket a meccsről!!
Ferencvárosi szurkolók füstbombát használnak

A szünetre ötgólos előnnyel mehetett a Fradi, szólt is a vastaps a levonuló játékosoknak.

Elkúrtad! Elkúrtad!

Az elnökjelölt sem kommunista

Kilátogatott a Tuzsér elleni meccsre az FTC elnökségéért egyelőre egyedüliként induló Dámosy Zsolt is, aki korábbi menedzseltjével és üzlettársával, Kovács "Kokó" Istvánnal ült a lelátón. A jóval aktívabb Kokóval szemben Dámosy jobbár szotyizott, bár a góloknál ő is felállva ünnepelt. A hullámzásba is bekapcsolódott az elnökjelölt, de a legakítvabb mégsem ekkor vagy egy gólnál tűnt. Amikor a Fradi-tábor rákezdett arra, hogy "Ki nem ugrál kommunista, hej, hej, Dámosy térde mozgott és ő is "énekelt".

Persze, a második félidő elején is volt politizálás, ami ismét a gólok miatt hagyott alább. 6-0-nál még hullámzott is a tömeg és valaki a közönségből megjegyezte: "Tiszta olyan, mint Mexikóban."

Hogy az útszéli bekiabálásokon kívül nem a botrány lett a főszereplő, azt a 75. perc is bizonyította: a Tuzsér gólt lőtt, amit az egész stadion megtapsolt.

Nyolc perccel később a tuzséri Máté öngólt vétett, ekkor azonban nem kegyelmezett Fradi-tábor, zúgott az aktuális kórus: "Elkúrtad! Elkúrtad!"

Ég és föld

A végén sorra dolgozta ki a helyzeteket a Fradi, a vendégkapus nagy védéseket mutatott be.

Az eredmény egyértelmű, hatalmas volt a különbség a tavaly még NB I-es FTC és az egy éve még NB III-as Tuzsér között. Ennek ellenére Gellei Imre edző csak a második félidőben adott lehetőséget az egyébként is fiatal Fradi még fiatalabb futballistáinak.

címlapon
A páncélvonatszörny, ami oda-vissza végigharcolta a fél világot
címlapon
Megszívatja, majd megkopasztja a menekülteket az állam

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.