Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Törött lábú kapus mellett szerzett gólt a PSV Eindhoven

2006.09.25. 19:51
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a legutóbbi vasárnapot a sportszerűség napjaként hirdette meg, a holland PSV Eindhoven játékosait azonban ez a tény a legkevésbé sem érdekelte. Miután a Den Haag kapusa lábtörése után elterült a tizenhatoson belül, a védelem pedig leállt, Tardelli a kapuba fejelte a labdát.

A bajnoki címvédő PSV Eindhoven a holland bajnokság ötödik fordulójában az ADO Den Haag csapatához látogatott, és nyernie kellett, amennyiben tartani akarta a lépést a legjobbakkal. Annál is inkább, mert a Den Haag eddig nem szerzett pontot.

Fehér Csaba a kispadon ült

Az első félidőben többet támadott a vendégcsapat - amelyik ezúttal is nélkülözte Fehér Csabát -, de a vezető gólt nem tudta megszerezni. A második félidő tizenkettedik percében aztán megtört a jég, de igen sportszerűtlen körülmények között.

Egy felívelt labdára a kapus Postma és az elefántcsontparti Arouna Koné egyszerre indult. Egy hatalmas és elsőre is félelmetes ütközés után a kapus elterült, és feltett kézzel azonnal jelezte, hogy nagy a baj.

Tardelli fejezte be az akciót.

A védelem is hasonlóképpen tett, félreértethetetlenül mutatták, hogy a kapus harcképtelenné vált, mozdulni sem tud, de ez a csatárt nem érdekelte. A továbbpattanó labdát középre ollózta, és ott az érkező csatár, Tardelli közelről az üresen maradt kapuba bólintott.

Eközben már a hazai csapat védelme leállt, és döbbenten figyelték, hogy az eindhoveniek meg sem próbálták kirúgni a labdát, ők zavartalanul folytatták és fejezték be támadásukat. Mintegy öt másodpercük lett volna arra, hogy kipasszolják a labdát.

Eltörött a kétméteres kapus lábszára

A harmincéves Postmát hordágyon kellett levinni, és az első diagnózis kimutatta, hogy a Wolverhamptontól igazolt, kétméteres kapus lábszára eltörött.

Az eset ráadásként azon a vasárnapon történt, amit Nemzetközi Labdarúgó-szövetség a fair play világnapjaként hirdetett meg.

A találkozót a PSV végül 2-0-ra nyerte, miután az ecuadori Mendes is betalált.