Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Kisteleki: Hatalmas pofont kaptunk

2006.10.12. 16:36
A szerdai, Málta elleni Eb-selejtezőn elszenvedett vereség Kisteleki Istvánt, az MLSZ elnökét is elkeserítette. A szövetség első embere elmondta: Bozsik Péter szövetségi kapitány október végén számol be az elnökségnek a válogatott egész éves teljesítményéről.

A szerdai, La Vallettán játszott találkozón jelen volt a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke, Kisteleki István is. A sportvezetőt elkeserítette a magyar csapat veresége, és a mérkőzés után elmondta: a magyar labdarúgás jelenlegi helyzetében nem minősíthető nagy meglepetésnek, hogy a norvégok és törökök ellen nem szerzett pontot a válogatott, ám a Máltán elszenvedett 2-1-es vereség elszomorította.

A besoroláson kellene javítani

"A szerdai eredmény hatalmas pofon a magyar futball számára, és sajnos nem is az egyetlen, amely az utóbbi időben érte a labdarúgásunkat - jelentette ki az MLSZ elnöke.

"Hosszú távú célunk az első perctől kezdve az volt, hogy a nemzeti csapat Bozsik Péter szövetségi kapitány vezetésével javítson helyzetén, és legalább előkelőbb kalapba kapjon majd besorolást a következő sorozat előtt. E cél elérésének érdekében azonban a Máltához hasonló ellenfeleket le kell győznünk. Persze, az előrelépésre minden helyzetben megvan az esély, de a szerdai vereség után már lényegesen nehezebb a feladatunk."

Kisteleki a lefelé vezető útról

Kisteleki István arra is rámutatott, hogy a magyar labdarúgás már évtizedek óta nem kap elegendő támogatást ahhoz, hogy a fejlődéshez szükséges hátér kellő mértékben rendelkezésre álljon.

"Befektetés, jelen esetben megfelelő mennyiségű állami támogatás hiányában elképzelhetetlen a magyar futball felemelkedése, különösen úgy, hogy a többi országban hatalmas összegeket invesztálnak a sportra. Ebben a helyzetben a számunkra egyetlen út van, és az lefelé vezet. Éppen ezért, még az ilyen találkozók után sem lehet mindenben az aktuális válogatott játékosok és a kapitány felelősségét keresni."

Bozsikról az elnökség dönt

Az MLSZ elnöke előrebocsátotta, egyelőre korai a szövetségi kapitány személyét érintő kérdéseket feszegetni, hiszen arról kizárólag az elnökség hivatott dönteni. Bozsik Péter a következő, október 26-i elnökségi ülésen számol be szakmai munkájáról és programjáról.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.