Árpád
-2 °C
9 °C

Leértékelt Beckham eladó

2006.10.25. 13:39
A Real Madrid labdarúgócsapata kész megválni David Beckhamtől. A Sun információja szerint a madridiak januárban hajlandóak lennének 5 millió fontért elengedni, holott három éve ennek ötszöröséért vették.

A The Sun című brit napilap értesülései szerint David Beckham, a Real Madrid angol labdarúgója a téli átigazolási szezonban ötmillió font ellenében távozhat.

Capello nem számol vele


Beckham megunta a pálya széli álldogálást (fotó: AFP)

A 31 éves középpályás, aki 2003-ban 25 millió fontért igazolt a spanyol fővárosba, az előző edzőknél meghatározó szerepet játszott, igaz a jelentősebb eredményt nem tudott elérni a klubbal. Az olasz szakvezető, Fabio Capello érkezése óta azonban rendre csak a cserék között szerepel, amit egyre rosszabbul visel.

"David megosztotta velünk az érzéseit az elmúlt napokban. Amennyiben a tréner továbbra sem számol vele a kezdők között, könnyen elképzelhető, hogy távozik" - írta a bulvárlap a királyi klubtól származó forrásra hivatkozva.

Angliában csak a Manchester United

A németországi világbajnokság óta az angol válogatottnál is elfelejtett futballista korábban úgy nyilatkozott: legszívesebben visszatérne a Manchester Unitedhez, ugyanakkor Angliából és a tengeren túlról is komoly kérői vannak. Sőt, a milánói csapatok, a Milan és az Internazionale is szívesen látnák Beckset. Azt azonban már korábban kijelentette, hazájában csak a MU-ban hajlandó játszani.

Egy Angliában végzett felmérés szerint ugyanakkor a szurkolók hetven százaléka továbbra is úgy véli, helye lenne a válogatottban. Ramon Calderon, a Real Madrid elnöke október elején még úgy nyilatkozott, Beckham 2008-ban a Realból fog visszavonulni. Ezt aztán rögvest cáfolta is a játékos és továbbra sem hajlandó aláírni nyáron lejáró szerződését. A klub viszont mindenképpen szeretne pénzt látni belőle, akár olyan áron is, hogy bukik húszmilliót. Erre januárban van utoljára esélyük, mert a nyáron már ingyen igazolhat bárhová.