Gyöngyi
9 °C
9 °C

Megint nem a munka számít, hanem a múltbéli ismeretség

2007.06.01. 12:20
A Ferencváros volt elnöke, Dámosy Zsolt csalódott az új elnökség összetétele miatt. Bár tovább dolgozik a klubért, ezzel az elnökséggel nem folytatja a vezetést és tüntetőleg még szavazni sem fog utódja megválasztásakor.

"Az új elnökség összetétele ismét bebizonyította, hogy a Ferencvárosban 2007-ben megint nem a munka számít, hanem a múltbéli ismeretség" - mondta Dámosy Zsolt, aki május 31-ig töltötte be az elnöki posztot a legnépszerűbb magyar klub élén.

Olyanok tagok, akik semmit sem tettek

"Az utolsó, novemberben tartott küldöttgyűlés úgy döntött, hogy az elnökség és az elnök mandátuma május végével lejár és ennek az új összetételű elnökségnek nem is akarok az elnöke lenni. Az összetétele nem olyan, amilyet szerettem volna, mert aki ide bekerül, annak nemcsak a címeket kell viselni, tenni is kell a klubért. Most azonban bekerültek olyanok is, akik az elmúlt időszakban semmit nem tettek."

Az NB II-ben a feljutásért küzdő Ferencváros anyaegyesülete, az FTC egy nappal korábban, csütörtökön tartotta közgyűlését, melyen a küldöttek megválasztották az egyesület új elnökségét, két évre. A közgyűlésen Dámosy hiába vezette le, hogy mit ért el az elmúlt hónapokban, hogy három cég tűnik komoly érdeklődőnek, az egyiket a labdarúgócsapatot működtető zRt. megvásárlása érdekelné. A szavazás során csak a negyedik legtöbb szavazatot kapta.

Még jól is járhat a klub


Dámosy Zsolt csalódott

Az FTC élére tavaly szeptemberben megválasztott Dámosy úgy véli, miután továbbra is szívügye a Fradi, a hétfői elnökségi ülésen - hiszen ő is tagja az elnökségnek - 3-4 tervet is letesz a klub megmentésére. De az elnöki posztot akkor sem vállalja, ha a másik tizenegy tag, egyaránt rászavaz.

"Nem adom fel az eddigi munkát, és bárki is lesz az új elnök, a munkámra számíthat. Még az is lehet, hogy pozitívan jön ki a klub az egészből, hiszen ha elnökségi tagként végzem a munkát, talán a velem egyenrangú másik 11 tag is elvállal ugyanannyi munkát a klub érdekében."

Tüntetőleg tartózkodik

Arról nincs információja, ki lehet a befutó, azzal azonban tisztában van, ő semmi esetre sem vállalja el, mert elutasítja ezt az elnökséget és annak megszervezését. "Ha szavazunk, én tartózkodni fogok, úgy érzem ez a saját morális értékrendszerem parancsa. Ezzel a magatartással szeretnék tüntetni az ellen, hogy megint nem a munka számított, hanem csak a kapcsolat."

Vannak akik nem is beszélnek egymással

Dámosy úgy véli, az elkezdett feladatokat így is el lehet végezni. "Még egyszer hangsúlyozom, bárki is lesz az elnök, segíteni fogom, de az elnöke nem akarok lenni egy olyan testületnek, melyben csak az én tudomásom szerint legalább két olyan pár is van, amely 4-5 éve nem állt szóba egymással". Ha senki nem vállalja, vagy senki nem kapja meg a megfelelő szavazatot az elnöki pozícióra, akkor elnök nélkül kell egy darabig dolgoznunk. Akkor végre tényleg a munkán lesz a hangsúly.

A klub honlapja szerint felmerült egy olyan lehetőség is, hogy a szavazáson kialakult erősorrend alapján kérjék fel elnöknek az elnökségi tagokat. Ez alapján Hermány Csaba lehetne a befutó, aki a legtöbb szavazatot kapta.

Hermány sem vállalja

Ő azonban úgy nyilatkozott, két okból sem vállalná a pozíciót. Véleménye szerint egyéb elfoglaltságai miatt az FTC zRt. vezetése mellett biztosan nem férne bele életébe a klubelnöki pozíció. Korábban ő is úgy vélekedett, nem szerencsés, ha a két posztot ugyanaz a személy tölti be.

Tisztában van Dámosy érveivel is, ugyanakkor bízik benne, a volt elnök meggondolja magát és folytatja a megkezdett tárgyalásokat.