Tekla
8 °C
13 °C

Megfoltozzák-e Kakát az Arsenal-meccsre?

2008.03.04. 10:51
A hazai csapatok várhatják nagyobb reményekkel a Bajnokok Ligája-negyeddöntők keddi visszavágóit. Az első körben idegenben a Barcelona nyert, a Milan és a Manchester döntetlent játszott, a Sevilla minimális vereséget szenvedett. Szerdán döntetlen állásról folytatják a Chelsea-Olympiakoszt, a Portónak és a Real Madridnak egygólos hátrányt kell ledolgoznia. Az Inter március 11-én próbál felállni a Liverpool elleni 0-2 után.

Manchester United-Lyon

A Manchester a legjobbjait pihentetve is könnyedén lépett túl a Fulhamen a hétvégi főpróbán. Az utóbbi három bajnokiján 12 gólt lőtt, a Bajnokok Ligája idei kiírásában még egyszer sem hagyta el vesztesen a játékteret. Cristiano Ronaldo és Rooney is pihent a hét végén. A játékosok tudják, hogy csak a győzelem az elfogadható, ezért mindent meg is fognak tenni, latolgatta az esélyeket Ferguson edző.

A Lyonnak is jól megy a bajnokságban, őrzi előnyét üldözőivel szemben. A brazil Fred felépülése óta kifejezetten eredményes, az utóbbi két meccsén három gólt rúgott. A Lyon angol csapatok ellen csak egyszer nyert idegenben, 1998-ban a Blackburn otthonában, míg a United még sosem kapott ki otthon, ha francia volt az ellenfél. Az első mérkőzésen 1-1-es döntetlen született, Tévez a 87. percben egyenlített.

AC Milan-Arsenal

Az AC Milan szokásához híven pocsék főpróbát tartott. De ha hagyományoknál maradunk, a főpróbát remek előadásnak kell követnie. Kaká sérülés miatt hagyta ki a Lazio elleni derbit, Seedorfot az első félidőben le kellett cserélni. Mindkettejük játéka kérdéses, bár valószínűsíthető, hogy a milánói orvosok összefoltozzák őket a meccsre.

Az Arsenal sem remekel mostanság, utóbbi két bajnokiján két döntetlent játszott, sőt ha idevesszük a Milan elleni első meccset és a Manchester United elleni FA-kupa találkozót is, már négyszer kilencven perc óta nyeretlen a londoni klub. A Milan még sosem kapott ki otthon az európai kupákban angoltól, 12 meccsen hét győzelem, öt döntetlen a mérleg. Az Arsenal viszont már három olasz ellenfelét is legyőzte idegenben. Az első összecsapáson nem született gól, a hazaiak nagy fölényben játszottak végig.

Barcelona-Celtic

A legnehezebb helyzetben a Celtic van, amely hátrányból vág neki a visszavágónak, ráadásul a Barcelona otthonában, és az összes statisztika is ellene szól. Kérdés, hogy a katalán csapatban Messi valóban kipihente-e magát a hét végén, illetve a csapat is kiheverte-e az Atlético elleni vereséget.

A Celticnek legalább két góllal kellene nyerni, vagy eggyel, úgy, hogy minimum három gólt rúg, de az is csak a hosszabbításra elég. Nehéz vállalkozásnak tünik, pláne annak fényében, hogy a skót csapat az idei BL-sorozatban idegenben egyszer sem nyert, és spanyol klub ellen sem sikerült még vendégként ez a bravúr. Az első találkozót a Barcelona 3-2-re hozta, Messi kétszer volt eredményes, Henry egy gólt lőtt, amire Vennegoor of Hesselink és Robson válaszolt.

Sevilla-Fenerbahce

A Sevilla minimális hátrányból várja török riválisát. Az andalúz együttes is pihentette kulcsjátékosait a hét végén, aminek meg is lett a böjtje. A Deportivo otthonában szenvedtek vereséget. A Fenerbahce szintén legjobbjai nélkül az Ankaragücü vendégeként ikszelt, három meccs óta nem tudtak nyerni Roberto Carlosék. A brazil hátvéd ráadásul sérülés miatt nem biztos, hogy ott lesz a Sanchez Pízjuanban.

Az első találkozón nyert a Fener, 3-2-re, az utolsó pillanatban lőtt Semih Sentürk-góllal, a Sevilla kétszer is egyenlített. A Sevilla kétszer nyert török ellenfél ellen otthon, míg a Fenerbahce mind a négy spanyolországi kirándulása során kikapott európai kupameccseken. Még egy adat a Sevilla mellett: európai kupameccseken egygólos hátrányból eddig mindig továbbjutottak.

A keddi program

Manchester United-Lyon
AC Milan-Arsenal
Barcelona-Celtic
Sevilla-Fenerbahce

FC Porto-Schalke 04

A Portónak is egygólos hátrányt kell ledolgoznia, az első összecsapáson Kurányi korai gólja döntött. A portugál együttes nagyon gyenge összecsapáson hangolódott, városi riválisa, a Boavista ellen veszített pontot, de előnye így is tetemes a bajnokságban.

A Schalke rangadót bukott hazai pályán, a Bayern München ellen. A németek egyszer már kiverték a Portót, ennek már 31 esztendeje. 12 mérkőzésen hétszer nyert eddig a Porto német csapat ellen otthon, a Schalkénak 2 idegenbeli döntetlenje van.

Chelsea-Olympiakosz

Nem esett gól Pireuszban az első meccsen, így a nulláról kezdi a Chelsea az Olympiakosz elleni visszavágót. A londoniak remekül készültek, a vártnál simábban, régen látott eredményes játékkal nyertek a West Ham otthonában.

Az Olympiakosz a Chelsea elleni BL-odavágót is figyelembe véve harmadik döntetlenjét játszotta. 1-1-gyel most is elégedettek lennének, és ez annak a fényében, hogy a görög együttes a legutóbbi 10 idegenbeli európai kupameccsén legalább egy gólt mindig lőtt, nem is olyan elképzelhetetlen.

Real-Roma

A Real is egygólos hátrány igyekszik ledolgozni, a római odavágón Raúl szerzett előnyt a vendégeknek, Pizzaro egalizált, majd Mancini a győztes gólt is belőtte. A Real Madrid és az AS Roma is nyert a hét végén. A Real nehezen, a Roma könnyedén, ráadásul szép játékkal.

Óriási a fölénye a Realnak az olasz csapatokkal szemben odahaza, 25 meccséből 20 alkalommal nyerni tudtak. A Roma eddig idegenben háromszor nyert 12-ből, amikor spanyolokkal került szembe. A hazaiaknál Sergo Ramos eltiltása, Van Nistelrooy pedig sérülése miatt fog hiányozni.

A szerdai program

Porto-Schalke
Chelsea-Olympiakosz
Real Madrid-Roma
Jövő kedden: Inter-Liverpool