Orsolya
7 °C
17 °C

Csak pár óráig maradhatnak az angol szurkolók Moszkvában

2008.05.02. 13:16
Csak néhány órára engedik Oroszországba a Bajnokok Ligájának döntőjére érkező angol szurkolókat, s a meccs után azonnal hazaküldik őket - így döntöttek a moszkvai városi közgyűlés illetékesei.

Alekszej Szorokin, a rendezvény koordinátora elmondta: május 21-én a Manchester United-Chelsea mérkőzés után azonnal haza kell menniük a szurkolóknak, több okból is. Főként a brit szurkolók huligánkodásától tartanak, de nincs is Moszkvában elég szállodai szoba. Így két legyet ütnek egy csapásra, ha mindjárt hazaküldik őket.

Szorokin közölte, hogy a brit szurkolók 90 százaléka nem tölt majd egyetlen éjszakát sem az orosz fővárosban.

A rajongók - akik várhatóan egyszerűsített eljárásban kapnak majd vízumot, de még az is lehet, hogy vízum nélkül utazhatnak - charterjáratokkal a délelőtti órákban érkeznek meg, a két csapat hívei más-más repülőtérre. Onnan 900 autóbusz egyenesen a Luzsnyiki stadionba viszi őket, ahol a helyi éttermekben, bárokban ehetnek valamit, majd a meccs után újra a buszokba ültetik és kiviszik a repülőgépekhez a szurkolókat.

A kommentárok szerint a terv első pillantásra nem látszik rossznak, de végrehajtásához 250 repülőgépre és közel ezer autóbuszra, valamint tartós szerencsére van szükség.

Oroszországban mindig nagy óvatosságot tanúsítanak a hatóságok még a köznapibb meccsek esetén is: a Zenit-Bayern München mérkőzésre érkezett mintegy 200 német szurkolóra több mint 300 rendőr vigyázott Szentpéterváron. A nagyobb moszkvai focieseményeken mindig hatalmas a rendőri készültség, s például a két csapat szurkolói, akik természetesen külön lelátókon foglalnak helyet, csak tribünönként, vezényszóra hagyhatják el a stadiont, hogy lehetőleg ne is találkozzanak egymással. Az pedig már szinte természetesnek számít, hogy az ilyen rendezvények napján még a stadion környékén is betiltják a szeszesitalok árusítását.