Orsolya
7 °C
17 °C

Rutintalan újonc trénert kap a Barcelona

2008.05.07. 13:00
Tapasztalatlan, de katalán edzőt kap a katalán klub: Pep Guardiola váltja Frank Rijkaardot. A holland mehet a Chelsea-hez, ha akar.

Biztosra veszi a két barcelonai sportlap, az El Mundo Deportivo és a Sport, hogy a következő szezonban Josep Guardiola lesz az FC Barcelona menedzsere. Az újságok állítják, hamarosan hivatalosan is bejelentik az eddigi tréner, Frank Rijkaard leváltását.

A holland öt idény után két bajnoki címmel és egy BL-győzelemmel távozik. Utódja mindössze 37 éves, majdnem teljesen tapasztalatlan: tavaly óta edzősködik, a klub B-csapatát irányította a negyedosztályban. Játékosként viszont legenda Katalóniában, hiszen a tartomány szülöttje, tagja volt Johann Cruyff 90-es évekbeli négyszeres bajnok és BEK-győztes gárdájának, majd Luis van Gaal vezetése alatt nyerte meg kétszer a ligát.

A szurkolók kedvence volt a pályán, és amellett is az lesz, legalábbis erre számít Joan Laporta elnök, aki rutintalansága ellenére a legmagasabb posztra teszi. A főnököt az sem érdekli, hogy az utóbbi bő húsz évben klubja csak a hazai szakemberekkel nem nyert semmit: Terry Veneables, Johann Cruyff, Sir Bobby Robson, Luis van Gaal hozták a trófeákat, Carles Rexach és Lorenzo Serra Ferrer buktak.

A Sun angol bulvárlap már tudja, hová megy Rijkaard: a Chelsea-hez. Kedden interjút készítettek Richard Hughes futballistával, aki a Portsmouth-nál együtt dolgozott a jelenlegi londoni tréner Avram Granttal: az izraeli szakember boldogan adná át a helyét kollégájának, mert maga, de főleg főnöke, Roman Abramovics a holland rajongója.

Josep Guardiola Claudio Caniggia (b) és Gabriel Batistuta között

Hughes, aki Grant barátjának tartja magát, elmondta, a multimilliárdos orosz mágnás csodálta Rijkaard Barcelonájának támadójátékát, és tavaly szeptemberben azért rúgta ki José Mourinhót, mert hiába nyert, nem látványosan tette.

Ekkor a helyére rakta belső emberét, Grantot, akivel a játék nem javult, de a csapat az utolsó forduló előtt még megnyerheti a Premier League-et, és bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe. Ha dupláznak is, de Rijkaard igent mond a Chelsea-nek, Avram Grant lelép.

Abramovics terve valóban ez lehet, és egy csalija már van is: a Chelsea másodedzője Henk Ten Cate, Rijkaard egyik legjobb barátja, a Barca sikereit együtt érték el. A 2006-os BL-győzelem után a volt MTK-tréner Ten Cate az Ajaxhoz igazolt, - majd tavaly ősszel az angolokhoz - szétválásuk óta Rijkaard nem nyert semmit.

Guardiola barcelonai kinevezése formalitásnak tűnik, Rijkaard londoni megszerzése nehezebb feladat, mert ő nem az a tipikus karrierista edző. A Barcelona előtt a holland válogatottat irányította két évig, majd 2000 és 2003 között, hiába voltak remek ajánlatai, mindössze egy szezont dolgozott, az első és a másodosztály között ingázó Sparta Rotterdamnál. Nem kizárt, hogy újra pihenni akar.