Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Wiese lerúgta a Hamburg-csatár fejét

2008.05.08. 12:30
Brutális meccset játszott a Hamburg a Brémával. Sorfalat állt a Barcelona, az alázásból alázat lett, a Real Madrid sikere egy percig sem forgott veszélyben. Huszonhat tizenegyest rúgtak a török kupa döntőjében. Öt játékost állítottak ki a Sahtar Donyeck és a Dinamo Kijev összecsapásán. Szerdai eurofutball.

A Real bajnokhoz méltóan ünnepelt saját közönsége előtt, szebbnél szebb gólokat rúgott, de a madridi csatárok dicsérete mellett ez a Barca-védők kritikája is. Izgalmasan alakul a BL-indulásért folytatott harc. Az biztos, hogy a Real Madrid és a Villarreal a főtáblán kezd.

A Barcelona a selejtezőkör harmadik fordulójában fog csatlakozni, csakúgy, mint a szezont a 4. helyen záró gárda. Ezért a pozícióért folyik nagy harc az Atlético Madrid, a Sevilla és a Santander között. Ha az Atlético este nyer, nagy lépést tesz a cél eléréséért.

A már kiesett Levante és Murcia mellett a fordulót követően az Osasuna került a 18. helyre. A Valladolid, a Zaragoza és a Recre kerülhet még bajba.

Real Madrid-Barcelona 4-1

A Bundesliga 32. fordulójában a Bayern hazai közönsége előtt ünnepelt, simán verte a kiesés ellen küzdő Bielefeldet. A BL-főtábláért továbbra is éles a harc a Werder és a Schalke között, mindketten idegenben arattak sikert, ráadásul a brémaiak 9-en fejezték be meccsüket a Hamburg otthonában. Hozzá kell tenni, a vendégek ritkán látható brutális játékot produkáltak. Wiese, a Werder kapusa konrétan lerúgta Olic csatár fejét, de ő megúszta sárgával, a kiállítások később jöttek.

A kiesés elkerüléséért a Nürnberg tette a legtöbbet. A Rostock otthon kapott ki, már csak matematikai esélyei vannak a bent maradásra. A Nürnberg a szintén vonal alatt álló Duisburgot verte otthon.

A Karlsruhéban Hajnal, a Hannoverben Huszti is végigjátszotta a meccset. Husztiék nyertek, Hajnalék ikszeltek. Dárdai 11 percet kapott az idegenben három pontot szerző Hertha csapatában.

Hamburg-Werder 0-1

Bajnoki eredmények:

Németország, Bundesliga

32. forduló Hamburg-Werder Bremen 0-1 (Almeida 50.), Nürnberg-Duisburg 2-0 (Hariszteasz 9., Pinola 32.), Frankfurt-Wolfsburg 2-3 (Amanatidisz 22., 11-esből, Weissenberger 62., ill. Grafite 4., Schäfer 28., Dzeko 79.), Bayern München-Bielfeld 2-0 (Ribéry 26., Podolski 47.), Leverkusen-Hertha 1-2 (Sinkiewicz 90.,ill. Pantelics 26., Chahed 69., 11-esből), Bochum-Schalke 0-3 (Asamoah 34., Rakitic 67., Bordón 85.), Hannover-Rostock 3-0 (Balitsch 19., Rosenthal 47., 87.), Dortmund-Stuttgart 3-2 (Tinga 35., Frei 59., 79., ill. Gomez 55, 83.), Karlsruhe-Cottbus 1-1 (Buck 65., ill. Rivic 60.).
A bajnokság élcsoportja:
1. Bayern München 32 20 10 2 61-18 70
2. Werder Bremen 32 18 6 8 68-44 60
3. Schalke 32 16 10 6 52-32 58
4. Hamburg 32 13 12 7 40-24 51
5. Suttgart 32 16 3 13 55-51 51
Az első két helyezett közvetlenül a BL-csoportkörbe kerül, a harmadik a BL-selejtezőkbe, a negyedik és az ötödik az UEFA-kupában indulhat.

Spanyoloroszág, Primera Divísion

36. forduló Getafe-Almería 4-2 (Albin 32., Del Moral 62., 68., Granero 74., 11-esből, ill. Crusat 3., Paunovics 11.), Murcia-Athletic Bilbao 1-2 (Iván Alonso 17., ill. Fernando Llorente 31., Gabilondo 83.), Betis-Valladolid 1-1 (Mark González 51., 11-esből, ill. Víctor 63.), Mallorca-Osasuna 2-1 (Güiza 32., Trejo 90., ill. Portillo 74.), Valencia-Zaragoza 1-0 (Silva 21.), Deportivo-Levante 1-0 (Riki 87.), Recreativo-Villarreal 0-2 (Nihat 54., Franco 82.), Racing-Sevilla 0-3 (Fazio 28., 65., Renato 90.), Real Madrid-Barcelona 4-1 (Raúl 13, Robbern 21., Higuaín 63., van Nistelrooy 78., 11-esből, ill. Henry 87.). Az Espanyol-Atlético Madrid mérkőzést ma este játsszák.
A bajnokság élcsoportja:
1. Real Madrid 36 26 3 7 77-32 81
2. Villarreal 36 22 5 9 59-40 71
3. Barcelona 36 18 10 8 69-37 64
4. Atlético Madrid 35 17 7 11 62-44 58
5. Sevilla 36 18 4 14 69-48 58
6. Racing 36 16 8 12 41-41 56
Az első két helyezett közvetlenül a BL-csoportkörbe kerül, a harmadik és a negyedik a BL-selejtezők 3. fordulójába csatlakozik be. Az ötödik és a hatodik az UEFA-kupában indul.

Nem esett gól a Lazio-Inter olasz kupa-elődöntő első mérkőzésén, és a visszavágón is majdnem egy órát kellett várni az első találatra. Az Inter 10 emberrel fejezte be a meccset, a csereként beálló Materazzit a 83. percben kiállították.

Ma a Catania-Roma mérkőzést rendezik, az első felvonásban a Roma 1-0-ra nyert. Érdekes helyzet alakulhat ki, amennyiben Roma-Inter döntő lesz, hiszen akkor az olaszok harmadik UEFA-kupa-indulója a bajnokság 7. helyén végzett csapat lesz.

A francia kupa elődöntőjében a két első osztályú csapat jutott a fináléba, két alacsonyabb osztályú ellenfelét legyőzve. Igaz, a Lyon és a Paris SG is csak minimális sikert aratott. Érdekesség, hogy még az a csoda is megeshet a Paris SG-vel, hogy megnyeri a két aktuális kupát, de kiesik az élvonalból. Erre még nem volt példa a francia foci történetében. Az már 7 alkalommal előfordult, hogy a kupagyőztes kiesik az élvonalból: legutóbb 2002-ben a Lorient tett ilyet. A Lyon 1973 után negyedszer nyerheti ismét francia kupát, 32 év után jutott a döntőbe, míg a párizsiaknak ez lehet a 8. sikerük.

A fentiek mellett négy országban is kupadöntőt vívtak. A Dinamo Zagreb egy héten belül másodszor csapott össze a Hajdukkal. Törökországban 28 büntető után született döntés. Ez a második leghosszabb tizenegyespárbaj az európai futballtörténelemben. A Kayserispor és a Genclerbirligi találkozója 120 perc alatt sem hozott gólt, végül előbbi 11-10-re nyerte a csatát. A Genclerbirligi vesztese volt a leghosszabb kontinentális tizenegyespárbajnak is, 1996-ban a Galatasasay 34 büntető után 17-16-ra győzte le az ankarai együttest. Ukrajnában öt kiállítás volt a két legjobb csapat meccsén.

Kupamérkőzések:

Olasz Kupa, elődöntő, visszavágó: Lazio-Inter 0-2 (Pelé 52., Cruz 85.)
Francia Kupa, elődöntő: Amiens-Paris SG 0-1 (Boli 77.), Lyon-Sedan 1-0 (Juninho 88.)
Török Kupa, döntő: Kayserispor-Genclerbirligi Ankara 0-0 (11-esekkel 11-10)
Horvát Kupa, döntő, első mérkőzés: Dinamo Zagreb-Hajduk 3-0 (Tadic 8., Mandzukic 20., 88.)
Szerb Kupa, döntő: Partizan-Zemun 3-0 (L. Diarra 12., 41., 90.)
Cseh Kupa, elődöntő: Sparta-Bohemians 1-0, Slovan Liberec-Brno 2-1
Ukrán Kupa, döntő: Sahtar-Dinamo Kijev 2-0 (Hladkij 44., Gaj 77.). Az összecsapáson öt piros lapot osztott ki a játékvezető, hármat a Sahtar, kettőt a Dinamo kapott.