Előd
7 °C
16 °C

Legjobbjait veszítheti el a Chelsea

2008.05.12. 19:36
A Chelsea az angol bajnoki címet elveszítette, a Bajnokok Ligája-döntőben viszont jobb lehet a Manchester Unitednél. Két legjobbja játéka bizonytalanná vált, Terryt könyöke miatt kellett lecserélni, Drogba végigjátszott az utolsó fordulóban, pedig lehet, tanácsosabb lett volna cserét kérni, nem erőltetni a sérült térdét.

Ugyan a Bolton ellen 93. percben kapott gól nem számított a bajnoki versenyfutásban, mert a Chelsea győzelemmel is második lett volna a Manchester United mögött. Sokkal inkább fájlalják a szurkolók, hogy két kulcsember is megsérült.

A védelem oszlopa, John Terry még az első negyedórában ütközött szerencsétlenül kapusával, kificamodott a könyöke. A csapatkapitány csak annak örült a meccs után, hogy nem törött csontja, és bízik abban, három vagy négy nap pihenő után újra edzhet.

A kemény védőt, a tavalyi Ligakupa döntőjében az Arsenal játékosa, Diaby fejbe rúgta, lecserélték, kórházba vitték, de a hosszabbítás végén már együtt ünnepelt társaival.

Az elefántcsontparti Didier Drogba térdsérülést szenvedett, védője az oldalvonal közelében megelőzte, ő hiába küzdött a labdáért, nem tudta megszerezni, amikor lábát lendítette, akkor érte a roppanás. Ennek ellenére a csatár végig játszott, lehet, szerencsésebben döntött volna, ha cserét kér.

"Egyelőre nem tudunk mást tenni, mint várni. Nem néz jól ki Drogba" - mondta szűkszavúan Avram Grant, a csapat edzője. "Van még tíz napunk, addig mindketten felépülhetnek" - reménykedett a szakember, aki már most igyekszik levenni játékosai válláról tehet, mert utalt arra: nekik a döntő volt a cél, nem a győzelem. A Chelsea ugyanis kétszer bukott el a Liverpoollal szembeni elődöntőben, most viszont kiejtették a legtöbbszörös angol BL-győztest.