Gyöngyi
9 °C
9 °C

Megérdemelt orosz siker az UEFA-kupában

2008.05.14. 22:59
Az orosz Zenit csapata nyerte a labdarúgó UEFA-kupát, miután a döntőben 2-0-ra legyőzte a Glasgow Rangers csapatát. A Zenit története első európai kupasikerét aratta.

Az előcsatározások során többször is látványos, gólerős futballt bemutató orosz Zenit és a védekezést mindenek elé helyező skót Glasgow Rangers játszotta az idei labdarúgó UEFA-kupa döntőjét.

A kezdés remekre sikeredett, hiszen látványos tűzijáték és hangos rockzene mellett vonultak be a csapatok, miközben a szurkolók őrjöngtek és több ezer lufi repült a magasba.

A meccs első félideje azt hozta, amit szinte mindenki várt, az oroszok próbálkoztak, de a skótok szervezetten védekeztek. Jellemző volt, hogy az oroszok többször is keresztbe játszottak, mert előre nem tudtak a betömörülő skótok között.

A skótok taktikáját jól jelezte, hogy amint elveszítették a labdát, azonnal visszazártak, és egyetlen előretolt csatáruk is a saját térfelének közepén védekezett, miközben a hátsó emberek különösebb gondolkodás nélkül rugdosták előre a labdákat.

Az első 45 perc így mindössze két veszélyesnek mondható Zenit lövéssel zárult, valamint egy meg nem adott tizenegyessel. A korábban a Liverpool-Arsenal BL-negyeddöntőn is sokat kritizált svéd játékvezető ugyanis nem vette észre, hogy egy baloldali beadás a labda Broadfoot kezére pattant, így nem adta meg a teljesen jogos tizenegyest.

A második játékrész tizedik percében aztán a túloldalon is elnézett egy tizenegyest Fröjdfeldt játékvezető, így kiegyenlített a nagyobb hibái számát. A játékrész 20. percében Arsavin kapott kitünő labdát, kicselezte a kapujából mintegy 25 méterre kifutó Alexandert, de ívelését a visszaérő Papac a gólvonal elől kifejelte. A meccs eddigi legnagyobb helyzete volt.

Nyolc perccel később azonban megszerezte a vezetést az orosz együttes. Skót bedobás után labdát szereztek, és a már korábban megszokott gyors kontratámadásuk végén Arshavin remek ütemben ugratta ki Gyenyiszovot, aki a védők közül kilépve higgadtan gurított a kapuba.

A folytatásban ugyan több cserével is próbálkozott a Rangers, de ez nem vezetett eredményre. Hiába támadtak a végén már három csatárral, az utolsó előtti percben McCulloch nagy helyzetben elrúgta a labdát Novo elől. A túloldalon aztán egy gyors kontra végén még Zirjanov is betalált - természetesen egy kontra végén - így a Zenit megérdemelten nyerte meg a kupát.

Az érmek átadásánál az orosz csapat játékosai sorfalat álltak a skótoknak, míg a legyőzöttek jogosan tapsolták meg a kupa átadásánál a Zenit labdarúgóit. Ha a VVK döntőit is beszámoljuk, akkor ez volt az 50. UEFA-kupa döntő, melyet 2005 után megint egy orosz együttes, az 1925-ben alakult Zenit Szentpétervár együttese nyert meg.

UEFA Kupa, döntő: Zenit (orosz)-Glasgow Rangers (skót) 2-0 (0-0)

Manchester, 47 726 néző, v: Fröjdfeldt (svéd)
Zenit: Vjacseszlav Malafejev - Alekszandar Anyukov, Roman Sirokov, Ivica Krizanac, Radek Sirl - Igor Gyenyiszov, Anatolij Tyimoscsuk, Konsztantyin Zirjanov - Viktor Fajzulin (Kim Dong Dzsin, 93.), Andrej Arsavin, Fatih Tekke

Glasgow Rangers: Neil Alexander - Kirk Broadfoot, David Weir, Carlos Cuellar, Sasa Papac (Nacho Novo, 77.) - Steven Whittaker (Kris Boyd, 86.), Brahim Hemdani (Lee McCulloch, 80.), Barry Ferguson, Kevin Thomson, Steven Davis - Jean-Claude Darcheville

gól: Gyenyiszov (72.), Zirjanov (94.)