Van Buuren: A tehetség magában kevés
További Futball cikkek
- Zinédine Zidane meglepő helyen vállalhat munkát, rekordbajnok kispadjára ülhet le
- Minden sorozat véget ér egyszer: nem íródik tovább a szaúdi klub történelmi rekordja
- Eldőlt, visszatér-e a német válogatott szövetségi kapitánya a Bayern München kispadjára
- Csapattársaival ünnepelte a sikert a Roma játékosa, aki vasárnap összeesett a pályán
- Jürgen Klopp rendkívül csalódott, a Liverpool nem tudta tartani a tempót riválisával
Wilco van Buuren fogja felvirágoztatni a magyar labdarúgást?
Csak akkor, ha nem jövő hétre kell, ezt ugyanis nem ígérhetem. Két hónapja vagyok itt, ismerkedek a körülményekkel. Mindenki nagyon segítőkész, biztos vagyok benne, hogy hamarosan otthon fogom érezni magam. Nagy munkába fogtunk, nem megy egyik napról a másikra, de már figyelmeztettek korábban is: ne lepődjek meg, ha a magyarok azonnal eredményeket akarnak látni.
Ez a nagy munka valaminek a folytatása, vagy egy teljesen új kezdet?
Nagyon sok új dolgot vezetünk be, sok szempontból tehát új, amit csinálunk. De a meglévő értékeket nem célunk lerombolni, hiszen az elmúlt időszakban a magyar utánpótlás ért el olyan sikereket, amelyekre lehet és kell építeni. A legfontosabb azonban egy átfogó, az egész magyar utánpótlást magába foglaló rendszer kiépítése, amelynek az a legfőbb célja, hogy a korosztályos válogatottakon keresztül minél jobb játékosokkal lássuk el a felnőtt nemzeti tizenegyet. Ebbe értsenek bele mindent, a kiválasztástól a képzésen át a felkészítés minden területéig. De nem kell aggódniuk, nem a mi agyszüleményünkről van szó. Működő, eredményes rendszert próbálunk meghonosítani, amely a holland labdarúgás sikereinek a kulcsa volt az elmúlt évtizedekben, és az a mai napig is. Ezt kell a magyar viszonyokra, a lehetőségekre szabnunk, ami nem könnyű feladat, de azért jöttem, hogy segítsek, és ha lesznek is nehézségek, nem fogom feladni.
Mennyiben más ez az utánpótlásképző rendszer, mint a magyar?
Teljesen. Biztosan hallották már önök is Johan Cruyff történetét, aki amikor a Barcelona edzője lett, összehívta a klubnál dolgozó utánpótlásedzőket, és közölte velük, hogy a csapat mostantól ebben és ebben a felállásban fog futballozni, ezért innentől kezdve az összes korosztályos csapat köteles ugyanebben a szisztémában edzeni és játszani. Először nem is értették, mit akar, de az ott töltött nyolc éve végére olyan játékosok kerültek ki a barcelonai ificsapatokból, akik meghatározó játékosai lettek a nagycsapatnak is. Valami ilyesmit kell elképzelniük, persze nem szisztémához kötve, de mindig az aktuális trendeket követve. Hollandiában már régóta így csinálják, és az eredmények azt mutatják, nagyon jól működik a dolog. Ennek fontos része a játékosok szellemi felkészítése, tehát nem szakbarbárokat fogunk nevelni, hanem okos játékosokat, akik pontosan ismerik azoknak a posztoknak a követelményeit, amelyeken pályára lépnek. Persze, ezt a rendszert nem tudjuk úgy bevezetni, hogy csettintünk egyet, és már készen is van. Hollandiában komplett stáb foglalkozik a kiválasztással, egy másik a felkészítés kezdeti szakaszával, egy harmadik a taktikai és technikai képzéssel, és így tovább, egészen addig, míg kész játékosokról nem beszélünk. Tény, könnyebb ott, ahol kész létesítmények, szép pályák, igényes stadionok állnak rendelkezésre, de pont ez a munka izgalmas része: alkotunk, újat teremtünk.
Mi a legnagyobb különbség egy 17 éves holland és egy vele egykorú magyar futballista között?
A taktikai felkészültségük összehasonlíthatatlan. Van egy fontos dolog, amit sokan hajlamosak elfelejteni, és ahogy látom, ez Magyarországon is többeknek gondot okoz: a tehetség önmagában nem elég. A tehetség inkább kötelezi a játékost, terhet rak rá. Gondoljunk csak bele, amikor a futball még az örömjátékról szól, a tehetséges játékos már akkor kiemelkedik: tőle várják a többiek, hogy gólt lőjön, hogy pontosan passzoljon, hogy bemutassa a fontos szereléseket. Egyszóval: hogy vezér legyen. De hogyan lesz valakiből vezér, aki nem tud eleget futni? Vagy abból, aki nem tudja, hogyan helyezkedjen? Hollandiában ezt a gondot a kiválasztási rendszerrel oldják meg, de semmi ördöngősség nincs benne. A gyerekek maguktól is imádnak focizni, csak egy kicsit kell őket irányítani, hogy mit és hogyan csináljanak, és szívják is magukba a tudást. Rendszerezni kell a dolgokat, végig szem előtt kell tartanunk a célt, hogy jó játékosokat neveljünk. A felkészítés szakaszait pontosan be kell tartani, tudni kell, mikor mivel, mennyivel lehet terhelni a gyereket. Megvan az ideje a taktikai felkészítésnek is, nem szabad túl korán, de az sem jó, ha a felnőttcsapatba kerülve kezdik el neki magyarázni, hogyan helyezkedjen bizonyos helyzetekben.
Hol rontjuk el?
Nincs szó arról, hogy elrontanának bármit is, önök a körülmények foglyai. Nem mondok világrengető dolgot, de az egész a sport oktatási rendszerben elfoglalt helyével kezdődik. Meg kell szerettetni a gyerekekkel a mozgást, a sportokat, a játék örömét – és persze meg kell ízleltetni velük a győzelmet. Az utánpótlásképzés nem egzakt tudomány, logikusan egymást követő lépésekből áll, amelyek középpontjában mindig a gyermek van, és az ő érdeke. Az, hogy a tehetségéből a lehető legtöbbet hozzuk ki. Ennek a folyamatnak a lépéseit már szakemberek dolgozzák ki, pontosan megvan az ideje annak, mikor kell elkezdeni a fizikai terhelést, mikor kell megtanítani a srácokat labdát kezelni, és persze folyamatosan versenyeztetni kell őket, mert minden vereségből és minden győzelemből tanulnak valamit. Az önöknél eddig alkalmazott rendszer túlságosan tagolt volt, a szintek között nem volt meg a megfelelő kommunikáció, tehát nem arról van szó, hogy az itteni szakemberek nem értenek ugyanolyan jól a munkájukhoz, mint akár a hollandok, csak ez a nálunk működő rendszer hiányzott eddig.
Ami Hollandiában működik, nálunk is fog?
Semmi kétség. Ha nem így gondolnám, nem lennék most itt. Volt szerencsém az egyik kedvenc játékosomat edzeni, még ifjúsági korában. Már nagyon fiatalon látszott rajta, hogy lehet belőle valaki, gyors volt, nemcsak lábbal, de fejben is, nagyon okos fiú volt, értette is a játékot. Öröm volt nézni, ahogy fejlődik, és napról napra jobb játékos lesz, de neki is végig kellett járnia az utat. Az, hogy most mindkét lábával tökéletesen lő, és több poszton is bevethető klasszis, mind annak köszönhető, hogy megkapta azt a fajta képzést, amire szüksége volt. Wesley Sneijder a Real Madrid labdarúgója. De említhetném Ryan Babelt is, aki éveken keresztül volt a játékosom, és nagyon büszke vagyok rá, hogy a Liverpool meghatározó játékosa.
Lehet már fiatalon látni egy játékoson, hogy sztár lesz belőle?
Nem, csak azt lehet látni, hogy megvan benne a képesség hozzá. De mondtam már: a tehetség önmagában nem elég semmire. Hosszú az út, és bizony nem is könnyű, sok lemondással és küzdelemmel jár, így elhivatottságot és szellemi érettséget is kíván a feladat. Ha valakiben ez nincs meg, akkor nem lesz belőle klasszis. Lehet belőle jó játékos, de a képzési hiányosságokat nem lehet felnőttkorban pótolni, vagy ha lehet, kétszer olyan nehéz.
A fiatal magyar játékosok között akad olyan, akiben megvan az említett potenciál?
Két hónapja sem vagyok itt, nem találkoztam az összes játékosommal, hiszen többen sérültek, de egyébként sem lehet ezt ilyen könnyen megítélni. Együtt kell velük dolgozni, hogy azt mondhassam: igen, belőle lesz valaki. De őszinte leszek: az általam ismert fiatal magyar játékosok mentálisan nincsenek jó állapotban. Aki valóban ügyes közülük, az általában tisztában is van ezzel, és azt gondolja, amiatt, hogy csapatában meghatározó játékosnak számít, már az ellenfelek is tisztelni fogják. Dolgozni kell, keményen, megalkuvás nélkül. Figyelni kell az edzőre, el kell fogadni mindent, amit mond, mert tudniuk kell, hogy az ő érdekükben történik minden. Nem az edző számít, hanem a játékos. De amíg azt látom, hogy a játékos húzza a száját, ha labda nélküli gyakorlatokra kerül a sor, addig nem mondhatom senkire azt, hogy a jövő magyar válogatottjának sztárját tisztelhetjük benne. A magyar játékosok közül sokan megelégszenek kevesebbel is, mint amit elérhetnének, pedig az nem is kérdés, hogy tehetségben nincs hiány itt.
Ez megnyilvánul a pályán is?
Hogyne. Ha nem így lenne, nem is lenne akkora gond, bár az igazi világsztárok rendszerint okos játékosok is. Egy igazán jó játékos nemcsak a saját érdekeit nézi, hanem mindig a csapatét. Nézzék meg Rault vagy Vierit. Ezek a játékosok szétfutják magukat, kisegítik a társaikat, biztatnak, korholnak, dicsérnek. Vezérek, és nem azért, mert tehetségesebbek a társaiknál, hanem azért, mert befektettek annyi energiát a tehetségük mellé, hogy elérjék ezt a szintet. De pontosan tudják azt is, hogy egy futballmeccset soha nem egy ember nyer meg, így sem előjogokat, sem különleges bánásmódot nem követelnek. Johan Cruyff nevét mindenki ismeri, de ő soha nem lett volna akkora játékosa a holland válogatottnak, ha nincs mellette Johan Neeskens, aki a tökéletes csapatembert testesítette meg. A futball nehezebb játék, mint amilyennek látszik.
Van különbség az itthon játszó magyar fiatalok és a légiósok között?
Bántó szándék nélkül mondom: attól függ, mikor kerültek külföldre. A játékuk nyilvánvalóan más, mert a magyar futballnál valószínűleg gyorsabb bajnokságban játszanak, és mivel fiatalok, gyorsan tudnak alkalmazkodni a körülményekhez, de a gondolkodásmódjukat korábban kell profivá formálni. Jellemzően a fiatalon sztárrá vált játékosokkal a legnehezebb a dolga az embernek, de szerencsére sok kivétel is akad, akik fel tudják mérni, hogy még az út elején járnak, és segítségre van szükségük, hogy kihozzák magukból, ami bennük van.
Tegyük fel, hogy van egy fiatal srác, aki imád focizni. Hogy néz ki az ő felkészítése a kezdetektől egészen addig, míg kész játékos nem lesz?
A kiválasztás akár 7-8 éves korban megkezdődhet. Ilyenkor persze nem arról van szó, hogy bizonyos gyerekeket egyből középhátvédnek kezdünk nevelni, pusztán arról, hogy a tehetségeseket kiválasztjuk, és szisztematikus képzést kapnak. A hagyományos értelemben vett képzés 12 évesen kezdődik, ekkor kizárólag technikai alapokat sajátítanak el a gyerekek. Labdavezetés, passzolás, lövések, labdakezelés. Ez alapvető fontosságú. Akinél ez a szint hiányos, abból soha nem lesz igazán jó játékos. A következő szint a taktikai alapok elsajátítása: helyezkedés, játékhelyzetek ismerete, reagálás azokra, de nagyon fontos, hogy ebben a korban még minden labdával történik, mert ez játék. Kell, hogy komolyan vegyék, de az is fontos, hogy szeressék. A fizikai képzés a következő, ekkor már 15-16 évesek a gyerekek, itt egy idő után el lehet hagyni a labdát is, fizikálisan ekkor vannak a legfogékonyabb állapotban, jól fejleszthető az állóképesség és a gyorsaság is. Aki végigjárja ezt az iskolát, megfelelő képzést kap, figyel és akar tanulni, az már 17 évesen is készen állhat arra, hogy a felnőttek között helytálljon – nem egy példát látunk erre napjaink futballjában.
A magyar válogatottak 17-18 éves korukig jól teljesítenek, rendszeresen érnek el jó eredményeket, de mire eljutnak a felnőtt válogatottságig, valami történik velük. Mi lehet az?
Őszintén szólva két hónap magyarországi tartózkodás után nem mernék válaszolni egy ilyen fontos kérdésre. Mondtam, a mi rendszerünknek az a célja, hogy a nagyválogatott számára olyan játékosokat neveljen, akik megállják a helyüket nemzetközi szinten. Azt viszont tudom, hogy az a rendszer, amit mi szeretnénk létrehozni, lefedi a játékos képzésének minden területét, így azok a gondok, amik jelenleg fennállnak, talán eltűnnek, vagy enyhülnek annyira, hogy nem mennek az eredményesség rovására. Hosszú út áll előttünk, nagyon kell vigyázni a meglévő értékekre, de határozottnak kell lennünk az új rendszer létrehozásában. Ez a magyar labdarúgás érdeke.
Ebben magyar edzők is segítségére lesznek? Az operatív team tagja ifjabb Albert Flórián, ifjabb Bene Ferenc, Kardos József, Pisont István és Szapor Gábor. Mekkora szerepük lesz a munkában a hazai szakembereknek?
Értem, mire gondol, de a team tagjai minden bizalmunkat élvezik, így természetesen döntő szerepük lesz a csapat munkájában. Tehetséges, fiatal edzőkről van szó, akarnak tenni a magyar labdarúgásért. Sokat kell tanulniuk, meg kell találniuk a helyüket a stábon belül, át kell látniuk nekik is az egész rendszer működését. De nem aggódom: mindannyian nagy hasznára lesznek a team eredményes működésének. Mindenki nagyon pozitív gondolkodású, ami különösen fontos számomra, mert egyrészt én is annak tartom magam, másrészt úgy vettem észre, hogy ez önöknél nem jellemző az emberekre. Ennek megváltoztatása nem az én feladatom, de ha egy sikeres magyar válogatottal hozzá tudok járulni, már nem érkeztem hiába.