Huba
17 °C
33 °C

Ancelotti kőkemény ultimátumot kapott

2009.03.03. 13:45 Módosítva: 2009-03-03 13:46:16
A Milan vezetői az idei gyengébb szereplés okát egyértelműen az edző Carlo Ancelottiban látják. Kikötötték, csak akkor maradhat a posztján, ha a csapat olyan helyezést ér el, amely közvetlen BL-szereplést ér.

A Milan az idei szezonban várakozáson alul szerepel. A legutóbbi fordulóban a Sampdoriától kaptak ki, és a bajnokságban 12 fordulóval a vége előtt 48 ponttal a harmadik helyen állnak, öt ponttal lemaradva a második Juventustól, két ponttal előzve a Fiorentinát.

A múlt héten a Werder Bremen ellen kétgólos előnyből bukták el a továbbjutást az UEFA-kupában. Ilyen eredmények után nem meglepő, hogy a szurkolók hetek óta tüntetnek a csapat és a vezetőedző Carlo Ancelotti ellen.

Elégedetlenségük oka az eredmények elmaradása mellett a csapat – véleményük szerint – gyenge játéka. Az együttesben három aranylabdás labdarúgó is található, de mellettük számos brazil, angol és olasz válogatott játszik.

Ezt megunva Adriano Galliani a klub ügyvezetője kijelentette, csak akkor maradhat az edző a helyén, ha legalább harmadikak lesz a csapat a bajnokságban, azaz közvetlenül indulhat a következő BL-szezonban.

Ugyanakkor hozzátette, a jelenlegi kerethez a nyárig nem kívánnak senkit szerződtetni. Galliani cáfolta azokat a sajtóértesüléseket is, miszerint a hét végén a Real Madrid vezetőivel tárgyalt volna Kaká esetleges madridi szerződéséről.

Ancelotti az olasz élvonal legrégebben hivatalban lévő mestere, 2001-es kinevezése óta két BL-trófeát (2003, 2007) és egy bajnoki címet (2004) nyert. Az idei évad előtt legutóbb a 2001-2002-es szezonban nem tudták kivívni a BL-szereplést.