Ilona
16 °C
33 °C

Hiába öntik a pénzt a Manchester Citybe

2009.04.10. 11:25
Magabiztos előnyt szerzett három csapat is az UEFA-kupa negyeddöntőnek első meccsein. A Sahtar a Marseille-t győzte le, a két német csapat, a Hamburg és a Werder egyaránt 3-1-es sikert aratott. Érik az ukrán és a német párharc az elődöntőkben.

A Sahtar Donyeck 2-0-ra verte a Marseille-t, ami azért is tetemes előny, hiszen az ukrán csapat ebben a szezonban mindössze egyszer kapott ki egy gólnál többel, még a szezon elején, tavaly július 20-án, az LK Lviv otthonában. A donyeckiek brazil négyese megint remekül játszott, a Sahtar egy szerencsés góllal szerzett vezetést. Sőt, még nagyobb szerencséje volt, amikor Niang lövésénél a kapufa mentett.

Jadson szép gólt lőtt, Luiz Adriano három-négy nagy lehetőséget szalasztott el, ezt emelte ki Mircea Lucescu, a Sahtar edzője is. „Nagyon fontos győzelmet arattunk, mely nagyobb arányú is lehetett volna. Kevés hibával játszottunk, de a kapu előtt hiányzott a koncentráció. Az ellenfél kapusa nagyszerűen védett.”

Eric Gerets is a Sahtar braziljait dicsérte, valamint kiemelte azt is, hogy kevés helyzetük volt. „Nagyon nehéz lesz a visszavágó, annak ellenére is, hogy a Sahtar semmi meglepőt nem mutatott, egyszerűen csak kiváló csapat.”

A Hamburg sokat tett az elődöntőbe jutásért, pedig drámaian kezdődött a mérkőzés, a 35. másodpercben már vezetést szerzett a Manchester City. Stephen Ireland indította Robinhót, aki addig tartotta a labdát, míg Ireland ötven méteres vágta után megérkezett a 16-os elé. Robinho a középpályás elé pöckölt, aki kilőtte a bal alsó sarkot.

Ez volt az angolok egyetlen momentuma. Innentől kezdve a Shay Givenen, a City kapusán múlott, mennyi lesz a végeredmény.

Martin Jol, a Hamburg edzője szerint is az első perc rövidzárlatát leszámítva kifogástalanul futballozott a Hamburg. „Egyetlen pillanatra feledkeztünk meg Robinhoról és ezért nagy árat fizettünk. Nagy esélyt szereztünk, hogy az elődöntőbe jussunk. A visszavágón még jobban kell figyelni a brazilra, akár két embert áldozva erre a feladatra.”

Az angolok elképesztően gyengén szerepelnek idegenben, sorrendben 13 meccsükön sem tudtak nyerni vendégként. Hiába tömik a pénzt a City-be, minden várakozást alulmúl a csapat idei szereplése. A kirobbanthatatlannak tűnő Mark Hughes menedzser semmit sem veszített optimizmusából: „Nehéz lesz, de bármi megtörténhet a visszavágón, ne felejtsük el, nagyon sok sérültünk volt ezen a meccsen. Shay Given zseniálisan védett, sokat köszönhetünk neki.”

A másik német csapat, a Werder Bremen is megnyugtató előnyt szerzett a még egyetlen versenyben álló olasz csapat, az Udinese ellen. Itt is egy brazil, Diego volt elemében, kétszer is betalált. A sima hazai győzelembe Fabio Quagliarella rontott bele egy kicsit, a 87. percben szépített.

Thomas Schaaf, a Werder edzője úgy vélte a meccs után, túl sok lehetőséget adtak az Udinesének. „Sajnos a végén nem koncentráltunk eléggé, kaptuk egy felesleges gólt. Jövő héten sokkal nehezebb meccs vár ránk Udinében.”

Hiába hirdette meg a célt Pasquale Marino, az Udinese edzője, csapata nem tudott nagy ellenállást kifejteni a meccsen „Hiába volt több lehetőségünk is, csak egyetlen gólt szereztünk, de egy pillanatra sem adtuk fel. A fiatal csapatunknak még van miben fejlődnie, de azt gondolom, ki tudjuk harcolni az elődöntőbe jutást. Fabio Quagliarella gólja adta meg erre az esélyt nekünk.”

A játéknap egyetlen gól nélküli meccsét a Paris SG és a Dinamo Kijev játszotta. Meglepő módon mindkét edző elégedetten nyilatkozott a meccs után.

Paul Le Guen azt emelte ki, a legfontosabb célt teljesítették, nem kaptak ki. A PSG-nek nem titkoltan a bajnoki szereplés a legfontosabb, ennek érdekében az UEFA-kupát is hajlandóak feláldozni. Ezért hiányzott Ludovic Giuly és Claude Makelele is, sőt a végén még legjobb góllövőjüket, Guillaume Hoarau-t is lehozta edzője. „Az eredmény nem olyan rossz, nem lesz könnyű a visszavágó. Most is megvoltak a lehetőségeink, Kijevben élni kell ezekkel és akkor tovább is juthatunk.”

Jurij Szjomin, a kijeviek edzője azt emelte ki, a Paris SG nem játszott teljes erőbedobással, és úgy érzi, könnyebb lehet a visszavágó. „Érdekes lenne egy ukrán elődöntő. Szervezett csapat a francia, biztosan megnehezíti majd dolgunkat. Bízom a szurkolóinkban, akik ma is szép számmal elkísértek minket, amiért nagy köszönet nekik.”

Mivel már az elődöntő párosítását is kisorsolták, könnyen előfordulhat, hogy az egyik ágon két ukrán, a másikon két német csapat vívja majd.