Szilárda
-2 °C
7 °C

A Lazio Roma-veréssel mentheti szezonját

2009.04.11. 10:01 Módosítva: 2009-04-11 09:57:53
A hétvége legjelentősebb meccsét Olaszország adja, a római városi derbin a kiválóan startoló, de mostanra nagyot zuhanó Lazio a rosszul kezdő, de már az élmezőnybe tartozó Romát fogadja. Csehországban a szinte már bajnoknak tekinthető Slavia fogadja az idegenben is megruházott Spartát Prágában.

November 16-án, őszi római rangadón a Lazio dobogós volt, a Roma pedig az iszonyúan elrontott szezonkezdet miatt (14 ponttal a Lazio mögött) a kieső helyektől pár pontra áll. A Derby della Capitale-t mégis a Roma nyerte, a városi rangadókon nem számít a táblázaton elfoglalt hely.

Lazio-AS Roma

A két csapat 1929. december 8-án játszotta első egymás elleni meccsét, a Lazio pályaválasztása mellett a Roma nyert 1-0-ra. Ez lesz a 132. fővárosi rangadó, eddig a Roma 44-szer, a Lazio 33-szor nyert, 54-szer volt döntetlen. Amikor a Lazio volt a hazai csapat, 20 győzelem, 24 döntetlen és 21 vereség született a kékek szempontjából. Egyik csapat sincs nagy formában. A Lazio utolsó három bajnokiját elbukta, míg a Roma az utolsó öt tétmeccséből csak a legutóbbit, a Bologna elleni hazai bajnokit nyerte meg. Az utolsó hat Lazio-Roma meccsen csak egyszer, 2006-ban született vendégsiker. A Lazio ebben a szezonban már 5 hazai bajnokit veszített el, a Roma idegenben csak négy győzelmet aratott, utóbbi öt idegenbeli meccsét nem tudta megnyerni.

Ez most sincs másként, hiába előzte meg azóta riválisát a Roma, és vezet nyolc ponttal előtte, a Lazióban simán benne van, hogy egy Tottiék elleni parádéval menti meg szezonját. A Roma még versenyben van a BL-helyekért (öt ponttal van lemaradva a jelenlegi 4. Genoa mögött), a pályaválasztó Lazio viszont legjobb esetben is egy UEFA-kupás helyet csíphet el. Erre nem csak a bajnokságban, de a kupában is megvan az esélyük, a Juventus elleni elődöntő visszavágóját 2-1-es előnyről kezdhetik.

A korábban rengeteg sérült és eltiltott játékosa miatt tavaszra kicsit megtorpant Romába szinte mindenki visszatérhet, Mirko Vucsinics és a brazil Juan hiányozhat, és a szezonban még szinte perceket sem játszó Alberto Aquilani. Ott lesz a pályán a derbiket általában jó játékkal hozó Francesco Totti, és az őszi mérkőzést nemcsak góljával, de kiváló játékával eldöntő Julio Baptista is.

Legerősebb összeállításában készül a Lazio is, bár ez mást jelent Delio Rossi edzőnél, és mást a szurkolóknál, akik zúgolódva fogadják, hogy a nagy kedvenc, Tommaso Rocchi nem kap szerepet a kezdőben. A Laziónál azért marad a három támadó, a center helyett a kiváló szélső, Pasquale Foggia igyekszik majd helyzetbe hozni a Mauro Zarate, Goran Pandev kettőst. A Laziónál komoly kérdés, hogy a két rossz kapus közül melyik védjen, bár szinte mindegy. A derbi hátteréről, további érdekességekről itt olvashat.

Slavia Praha-Sparta Praha

A cseh futballtörténelem két legsikeresebb gárdája már az 1896-os, négycsapatos tavaszi szezonban összecsapott. A Sparta 31, a Slavia 15 különböző bajnoki címet nyert. A cseh és szlovák különválás óta a Sparta volt az egyeduralkodó, a megszerezhető 15 elsőségből, 12-öt gyűjtött be. Az utóbbi két évben Slavia vette át az irányítást, tavaly bajnok volt, idén is minden bizonnyal az lesz, bár utolsó két tétmeccsén nem tudott nyerni. A Slavia saját stadionjában mindenkit megvert ebben a szezonban. A Sparta is jó idegenben, hat győzelme mellett csak egyszer kapott ki. Ebben a leosztásban az utolsó két meccs döntetlennel ért véget, a Slavia 2005-ben nyert otthon legutóbb, a Sparta 2004-ben pedig idegenben.

Az utolsó esélyét igyekszik megragadni a Sparta Praha, amely a városi rivális Slaviához látogat nyolc fordulóval a Gambrinus Liga zárása előtt. A címvédő már így is csak egy pont a horizonton, 11 pontos előnyét gyakorlatilag behozhatatlanná növelné, ha hazai pályán elverné a Spartát, miután októberben idegenben is megalázta (1-4).

A Slavia óriási fölénnyel veri a mezőnyt, a legtöbb gólt szerezték, a legkevesebbet kapták, 22 forduló után mindössze két vereségük van. A kupagyőztes Sparta talán már nem is reménykedik, bár meglehetősen régen kapott ki utoljára, sok a döntetlenje, így a 2008-as szezonhoz hasonlóan valószínűleg a kupával kell vigasztalódnia. Vagy azzal sem, mert a városi rivális is ott van a legjobb nyolc között.