Bertalan
11 °C
27 °C

11-esekkel bukta a MU a kupaelődöntőt

2009.04.19. 20:15
Drámai csata volt az FA-kupa elődöntője. A Manchester United közelebb állt a sikerhez, a végére nagyon elfáradt a fiatal, tartalékos csapat. Az Everton 1995 után nyerhet újra kupát, jövő évi európai kupaindulásuk már biztos.

Alaposan felforgatott, tartalékos csapattal kezdte a Manchester United a FA-kupa vasárnapi elődöntőjét. Nem került a keretbe Van der Sar, Cristiano Ronaldo, Rooney, Giggs, csak a cserepedon kezdett Evra, Berbatov és Scholes is.

Először játszott együtt a kezdőben a brazil ikerpár, Rafael és Fabio Da Silva, a kezdőbe jelölte Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere Machedát, az utóbbi meccseken nyerőember olasz tinédzsert.

Az Everton a lehető legjobb csapatával futott ki a Wembleybe, mégsem tudott mezőnyfölényt kiharcolni a manchesteri ificsapat ellen, sőt, a bajnoki címvédő volt aktívabb: Carlos Tévez, majd Welbeck kétszer is veszélyes helyzetben hibázott.

A labdabirtoklás tekintetében kiegyenlített volt az első félidő, kapuralövésekben 6-2 volt a Manchester javára, az Everton még Foster kapuját sem találta el 45 perc alatt.

A második félidőt az Everton kezdte jobban, irányította a játékot, az 53. percben Tim Cahill bombáját védte Ben Foster. Felébredt a Manchester, alig tíz perc múlva Tévez húzott el jól, de elhagyta a labdát, majd Pak bombázott, éppen csak mellé.

Kettőt cserélt a Manchester, az egyik kényszerű volt, Fabio Da Silva megsérült. Érkezett Evra és Scholes, a United pedig sokkal lendületesebb lett. Az, hogy 70. percben is 0-0-ra állt a találkozó, Riley játékvezetőnek köszönhette az Everton: Welbeck kitűnően ugrott ki, Jagielka a 16-oson belül akasztotta, a bíró nagy meglepetésre nem adott büntetőt.

Óriási iramot hozott az utolsó negyedóra, a Manchester közelebb állt ahhoz, hogy rendes játékidőben kiharcolja a döntőbe jutást, Welbecknek volt még egy nagyon szép lövése, ami éppen elkerülte a kapu jobb felső sarkát. Végül jött a hosszabbítás, beállt Dimitar Berbatov is.

A ráadás első 15 perce megint egy Cahill-lövéssel kezdődött, de Foster lábbal védett. Agresszívabb maradt az Everton, Welbeck helyzetéből megint majdnem a MU talált a kapuba. A végére nagyon elfáradt a Manchester, 11-esek döntötték el a meccset.

Az Everton kezdte a Manchester tábora előtt, Tim Cahill csúnyán fölérúgta. Berbatov folytatta, pocsék lövését fogta Howard. Az evertonos Baines bevágta, majd a második manchesteri, Rio Ferdinand is kihagyta. A 3. körben Phil Neville és Vidics is gólt lőtt, majd James Vaughan nagyon szépen berúgta, ahogy Anderson is.

Az utolsó pár következett, Phil Jagielka góljával a Chelsea mellett az Everton jutott a FA-kupa fináléjába, 1995 után a 13. kupadöntőjére készülhet. Ezzel az eredménnyel az is eldőlt, hogy az Everton most már biztosan indulhat ősszel az Európa Ligában.

FA-kupa elődöntő

Manchester United-Everton 0-0, büntetőkkel 2-4

London, Wembley-stadion, 88 141 néző, vezette: Mike Riley

Manchester United: Foster – R. Da Silva, Ferdinand, Vidics, F. Da Silva (Evra, 63.), Welbeck, Gibson, Anderson, Pak (Scholes, 67.), Tévez, Macheda (Berbatov, 91.). Menedzser: Alex Ferguson.

Everton: Howard – Hibbert, Jagielka, Lescott, Baines, Osman, P. Neville, Fellaini (Vaughan, 102.), Pienaar, Cahill, Saha (Rodwell, 70.). Menedzser: David Moyes.

Sárga lap: R. Da Silva, Tévez, Scholes, ill. Fellaini, Cahill.