Jusztina
11 °C
22 °C

Kapushibával a Debrecené a Szuperkupa

2010.07.07. 20:36
A Debrecen labdarúgó csapata hazai pályán egy góllal verte a Videotont a Szuperkupáért. Ezzel minden hazai trófeát begyűjtött idén, ugyanis tavasszal megnyerte a bajnokságot, a Magyar Kupát és a Ligakupát is.

A DVSC-TEVA győzelemmel a tizenharmadszor kiírt Szuperkupa történetének legsikeresebb együttese lett, ugyanis ötödször nyerte meg, eddig a négyszeres győztes Ferencvárossal állt holtversenyben.

A bajnoki ezüstérmes Videoton másodszor lépett pályára a Szuperkupáért, ezt megelőzően 2006-ban szintén a Debrecennel szemben maradt alul. A debreceniek győztes gólját Szakály szerezte a 66. percben.

A mérkőzésen nem jelentek meg a hazai ultrák, akik így tiltakoztak a találkozó megrendezése ellen, míg a Videoton vezetése az összecsapás előtt kijelentette, hogy győzelme esetén a trófeát átadja a bajnok és kupagyőztes debrecenieknek.

Az esőáztatta talajon nagyon pontatlan, szezon eleji formában játszottak a csapatok. A családias hangulatú első félidőben kevés lehetőség adódott a kapuk előtt.

Sokkal aktívabb DVSC lépett pályára a szünet után. Szakály a hajdúságiaknak egy szép fejessel szerezett vezetést - igaz a kapus nagyot hibázott -, amely a győzelmet és a Szuperkupát jelentette Herczeg András tanítványainak.

DVSC-TEVA - Videoton FC 1-0 (0-0)

Debrecen, 1000 néző, v.: Szabó Zs.

Gólszerző: Szakály P. (66.)

Sárga lap: Fodor (59.), illetve Horváth G. (49.), Lipták (88.)

DVSC: Malinauskas - Nagy Z., Komlósi, Mijadinoski, Fodor - Bódi (Varga J., 91.), Kiss Z., Czvitkovics, Szakály P. (Rezes, 86.), Yannick (Kabát, 57.) - Coulibaly

Videoton: Bozovic - Lázár (Hidvégi, a szünetben), Lipták, Horváth G., Andic - Szakály D. (Lencse, 76.), Milanovic (Farkas, a szünetben), Sándor Gy. (Elek, 62.), Polonkai (Djordjic, 62.) - Alves, Nikolic